A miniszter szólt arról is, hogy vasárnap, a magyar kultúra napján délután öt órára közös Himnusz szavalást hirdettek a Kárpát-medence és a világ magyarsága számára.
A magyar néplélek egy fatális véletlen folytán benézett Szatmárcsekére és beleolvasott egy kéziratba. S magára ismervén így szólt: – Ez jó lesz Hymnusnak.
Egy uniós finanszírozású, kilenc európai ország 16-19 éves fiataljainak körében elvégzett kutatás szerint minden negyedik tinédzser trollkodott már valakivel az interneten.
A legendás énekes január elején ünnepelte a 84. születésnapját, aminek kapcsán a Kiskegyed készített vele friss interjút. Ebben több izgalmas részletet is elárult korábbi születésnapjairól, illetve a házasságáról.
„Ötévi zaklatás után a hatalmon lévő vezetés elérte a célját: az RT France bezárását” – írta a Twitteren Kszenyija Fjodorova, Russia Today (RT) France igazgatója.
Az áremelkedések idején mindenféle praktikákhoz kell folyamodni, hogy pénzt takarítsunk meg. Nem kivétel a közlekedés sem. Az már evidens, hogy nem akkor tankolunk, amikor villog az üres tankra figyelmeztető lámpa, hanem már menet közben rátöltünk, amikor éppen olcsóbb az üzemanyag. Rendszeresen tájékozódunk a környező kutak árairól. Az önkiszolgál
Dietz Guszti kisebbik lányával, Lujzival vendégeskedett a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című TV2-es műsorban, ahol elárulta, hogy ők hosszú ideje külön szobában alszanak a feleségével, Laky Zsuzsival.
Mi kell ahhoz, hogy valaki kultuszfigurává nője ki magát? Milyen áldozatokkal jár, ha valaki kultuszfigura? Ez a 2020-as évek kontextusában válik érdekessé.
Idén lesz tizennégy éve annak, hogy megismerte és a szívébe zárta az ország Tabáni Istvánt, aki idő közben 45 éves lett. Az énekesről az utóbbi években keveset hallhattunk, idén viszont rengeteg meglepetéssel készül a rajongóinak. A családi élete is csodásan alakult.
A vastagbél működésétől függ az anyagcserénk utolsó fázisa és az immunrendszerünk nagy része is. A Magyarok 60%-ka túlsúlyos, ugyanakkor minden harmadik embernek van valamilyen emésztőszervi problémája is. Egy szakember szemével, fiziológiai szempontból jelentős összefüggés állapítható meg a túlsúly és az emésztési problémák között.
24 éves a pasija, állítása szerint az egész országban neki van a legtöbb tetoválása, és azt sem titkolja, plasztikai sebésznél is többször járt. Nem csoda hát, hogy céltábla az internetezők között.
A fenntarthatóság és az éghajlatváltozás meghatározó témái lesznek a világ egyik legnagyobb kertészeti vásárának a németországi Essenben megrendezésre kerülő IPM kiállításnak. A kertészet komoly kihívásokkal néz szembe, azonban a modern technológia az egyik lehetséges eszköz lehet, amelynek segítségével a termelés és a zöldfelületgazdálkodás is sik
Kizárták a magyar válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott - írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala szombaton.
Mindenféle masszázs rendkívül jól tud esni, és nincs ez másképp az arcmasszázzsal sem, ráadásul amellett, hogy kellemes érzés, egyéb pozitív vonatkozásai is vannak a szépségápolást tekintve. Fejleszd tökélyre az arcmasszázst az otthonodban!