Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül - közölte Márki-Zay Péter polgármester (MMM - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.
Hamarosan megkezdi a Magyar Államkincstár az elmúlt évi mezőgazdasági biztosítási díjtámogatások kifizetését, ami közel 14 milliárd forintra rúg – közölte az agrártárca.
Lehet, hogy ő a mezőny korelnöke, de a reakcióidején és a reflexein ez nemigen látszik. Így élesíti érzékeit a 20. F1-es szezonjára készülő Fernando Alonso!
Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása, melynek művészi értékét először Arany János ismerte fel. Írója, Madách Imre kétszáz éve, 1823. január 20-án született. Már fiatalon verselt, a szabadságharc bukása után börtönben is ült, később viszont országgyűlési képviselőnek is megválasztották.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff eladásra kínálja a saját Ferrari F40-ét. Az aukcióról szóló részletesebb információkat a tomhartleyjnr.com-on lehet megtalálni. Az osztrák szakember még a tavalyi folyamán nyilatkozta azt, hogy csökkenteni fogja az autógyűjteményét és most tényleges lépéseket tett meg ezen ügy érdekében. A Ferrari pedig egy igazi
A ligaelső Boston Celtics hazai pályán óriási csatában, hosszabbítás után győzött három ponttal a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.
Halálra gázolt egy kerékpárost egy autó pénteken reggel a Vas vármegyei Kemenespálfa és Jánosháza közötti alsórendű úton - közölte honlapján a rendőrség.
Pankotai Lili nevét az őszi tanártüntetések során ismerte meg az ország, amikor a színpadon nyilvánított radikális és szókimondó véleményt az oktatás helyzetéről.
Noha a Federal Reserve hivatalos előrejelzésében három 25 bázispontos emelést tervez 2023-ban, a piaci elemzők szerint az év első két ülésén még folytatódhat a szigorítás, de aztán leáll az amerikai központi bank.
Hiába lépnek fel egyre keményebben globális szinten a felügyeleti szervek a pénzmosás ellen, és hiába építenek ki egyre hatékonyabb pénzmosási elleni folyamatokat a bankok, 2022-ben 50%-kal emelkedtek a pénzmosás miatt kiszabott bírságok – számol be a hírről a Financial Times.
Elkészítette legújabb, a hazai munkaerőpiac helyzetére vonatkozó negyedéves riportját a Profession.hu saját adatbázisa alapján. „2022 első félévben jelentős munkaerőhiány és intenzív toborzás jellemezte a magyar munkaerőpiacot, majd a második félévre ez a kiélezett helyzet enyhült. Ősszel mérséklődött a betöltésre váró pozíciók száma, miközben me
A körforgásos, megújuló energiákon alapuló rendszer egy – nagy nyomáskülönbséget kihasználó – elektrolizáló berendezésre, valamint egy üzemanyagcellára épül, feladata, hogy folyamatos oxigén-, hidrogén- és áramellátást biztosítson napenergia és víz felhasználásával. Miután a JAXA és Honda vezetői 2020 novemberében először írtak alá együttműködési s
Egy üzem festőkabinjában keletkezett tűz Győrben, a tűzoltók két habosított sugárral a tüzet megfékezték. Ám az épület tetőszerkezetét is meg kell bontani.
Kisida Fumio japán miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Japán fontolóra veszi, hogy a Covid-19-et idén tavasszal a szezonális influenzával azonos kategóriába sorolja vissza.
Mind az euróval, mind a dollárral szemben kulcsfontosságú technikai szintekhez ért a forint, miután az elmúlt hetekben érdemi erősödést mutatott, sőt a dollárral szemben csaknem 90 egységnyi az erősödés az októberi vészkamatemelés és a dollár globális fordulata óta. Közben figyelemre méltó, hogy a forint relatív régiós alulteljesítése is jócskán en
Ezen a hétvégén sem maradunk izgalmas megjelenések nélkül, máris mutatunk a számotokra három olyan produkciót, amely az idei év legnagyobb várományosainak számítanak.
Komáromba, Sátoraljaújhely Slovenské Novo Mesto becenevet viselő túlsó részébe, Schengennek hála, legalább könnyen, gyorsan, akadálymentesen lehet közlekedni.
A Mol a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a Mol Csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettesének, Simola Józsefnek közeli hozzátartozója, Horváth Mónika MOL részvényeket adott el.
Az új ügyeleti rendszert februártól Hajdú-Biharban, márciustól Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vezetik be. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója részletesen beszélt a rendszer kialakításának hátteréről, működéséről és arról, hogy a betegek milyen változásokra számíthatnak 2024 februárjáig.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán az Alteo arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal előzetes hozzájárulása után az MNB folytatta az engedélyezési eljárást, azaz a Mol zöld utat kapott az Alteo törzsrészvényeire vonatkozó kötelező nyilvános vételi ajánlattételre. Ezzel párhuzamosan meg is jöttek az els
2023 elején két Somogy vármegyei szarvasmarha telepen is gümőkór-fertőzöttség igazolt a Nébih laboratóriuma. Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzöttségre az éves ellenőrző vizsgálatok derítettek fényt. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az érintett telepeken – visszavonásig – forgalmi korlátozást rendelt el. Legeltetett húsmarha-állományo
Bedő Eszter tavaly december 1-jétől irányítja a Morpho Kommunikációs Ügynökség Pénzügyi és BackOffice csapatát.Az új kolléga korábban vagyongazdálkodási-, kereskedelmi-, illetve szolgáltatóipari közép- és multinacionális cégnél töltött be pénzügyi főmunkatársi, illetve vezetői pozíciót. Bedő Eszter Head of Finance and BO pozícióban fogja össze a Mo
Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságok a fellépését.
A katasztrófavédelmi hatóság szerint nem veszélyezteti a Debrecenben és környékén élők biztonságát a kínai CATL cég által tervezett akkumulátorgyár, igy „zöld” utat adtak az építési engedélyezési eljárásnak.
A Mol a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a Mol Csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettesének, Simola Józsefnek közeli hozzátartozója, Horváth Mónika MOL részvényeket adott el.