Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól – értesült a Világgazdaság. Így a Mol továbbra is hozhat be gázolajat a pozsonyi finomítóból, ezzel elkerülhető itthon a hiány.
Éppen úgy a barbárság egy fajtája emberekre az utcán késsel rátámadni, mint kisgyermekeket arra buzdítani, hogy változtassák meg a nemüket – fejtette ki a Le Figaro című konzervatív lapban megjelent publicisztikájában Chantal Delsol. A francia filozófusnő „az érzékek barbarizmusát” állítja párhuzamba „a gondolkodás barbarizmusával”.
A befolyt adományok segítségével az ENSZ 50 országnak tudott „alapvető útmutatásokat” nyújtani, de kiegészítő pénzeszközök híján idén már csak 43 országba tudnak tanácsadót küldeni.
Letartóztatta a Tatabányai Járásbíróság pénteken egy bűnszervezet vezetőjét és három tagját, akik a gyanú szerint egy vagyonvédelmi, takarítási feladatokra létrehozott céghálóval legalább egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A Monday Night Football pályaszéli riportereként dolgozott Lisa Guerrero; ennek már több évtizede, azóta őrzött egy fájdalmas titkot: az egyik élő műsor közben vetélt el.
Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát - áll két tekintélyes londoni elemzőműhely frissen összeállított közös tanulmányában.
Amikor beköszönt a tavasz, sokféle madár énekétől zajosak az erdők és a kertek. Ezek az énekek a fajtársaik számára jelzik, mely területet birtokolják: igyekeznek távol tartani a riválisokat, és meghódítani a tojókat.
Nem sikerült döntést hozni az Ukrajna önvédelmét támogató országok pénteki németországi miniszteri tanácskozásán arról, hogy kaphat-e az ukrán hadsereg a német kormánytól Leopard 2 típusú harckocsikat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hazai gazdaság sokat profitál a Magyarország és Mexikó közötti együttműködés fejlődéséből, számos magyar vállalat erősíteni tudta jelenlétét a latin-amerikai ország piacán - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mexikóvárosban.
Pakisztán márciustól kedvezményes áron vásárol kőolajat Oroszországtól, és ezzel szükségleteinek egyharmadát fedezi majd - jelentette be pénteken Iszlámábádban a két ország energiaügyi minisztere.
Azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal – például betegség vagy közlekedési elakadás miatt – nem tudnak részt venni, a január 31-ei pótló írásbelin vizsgázhatnak.
Ma megérkezett a harmadik úszó tároló és LNG visszagázosító egység (FSRU) Németországba, a Hamburg melletti Brunsbüttel kikötőjébe, ami újabb fontos lépés az orosz vezetékes gázról való leválás folyamatában.
Egy amerikai kutatócsoport új, hótakarójának vastagságára vonatkozó mérései szerint a Szaturnusz fagyos holdja, az Enceladus, egy relatív száraz időszak kellős közepén lehet.
Utolsó előtti csapatként az Alfa Romeo is megerősítette, mikor mutatja be idei versenygépét. A Valtteri Bottast és Guanyu Zhout foglalkoztató istálló viszonylag hamar, már február hetedikén bemutatja a 2023-as autóját. A C43-ról Svájcban, Zürich városában hull le a lepel, délelőtt 10 órakor. Ez azt jelenti, hogy a hinwili központú alakulat lesz a h
Egyetlen hibás döntés pecsételte meg a Mercedes sorsát a 2022-es Forma-1-es idényben – erről beszélt a minap egy interjúban a német istálló technikai igazgatója, Mike Elliott, aki nagyon bízik abban, hogy az előttünk álló szezonra sikerül kiküszöbölniük a csorbát, és újra esélyük lesz a világbajnoki címre.
Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Több mint egy hónappal ezelőtt mutatták be az Avatar második részét, aminek a nézettsége azóta is magasan vezet a magyar mozikban. A jelek szerint azonban Guy Ritchie új filmje, a Fortune hadművelet után most egy horrorfilm próbálja megelőzni James Cameron új filmjét. A M3GAN-t még csak egy hete mutatták be, de már most közel 60 millió forintértékb
Mi a bűvös szám, amire a férfiak vágynak, ha strigulákról van szó, és vajon hány szexpartnerre bólint rá egy nő, hogy köszöni, ezt már boldogan elfogadja, és nem kell több ennél? Hála a tudománynak, az evolúciós pszichológiának és a számos kísérletnek, egészen konkrét válaszaink és adataink vannak a kérdésre.
Hibátlanul felújított és platós, tulajdonosa Sóki Kristóf, aki egyben feltámasztója is, nagyon vigyáz autójára, de azért nem annyira megszállottan, hogy karanténba zárja. Ha jó az idő, vagyis nem esik eső, hó, akkor ezzel jár munkahelyére, élvezi az örömteli barkaszozást és már alig jutnak eszébe a kemény percek, amikor majdnem feladta a csatát. N
Ma megérkezett a harmadik úszó tároló és LNG visszagázosító egység (FSRU) Németországba, a Hamburg melletti Brunsbüttel kikötőjébe, ami újabb fontos lépés az orosz vezetékes gázról való leválás folyamatában.
Zoran Milanovic horvát államfő Magyarországra látogatott és péntek délután nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Novák Katalinnal közösen. Magyarország köztársasági elnöke hét pontban foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat. Újságírói kérdésre válaszolva pedig szóba került Novák Katalin legutóbbi kijevi útja is.