Hatalmas botrány alakult ki abból, hogy Ukrajnában több helyen is megünnepelték az ellentmondásos Sztyepan Bandera, második világháborús politikus születésnapját.
Elemzők szerint az erősödés leginkább azzal magyarázható, hogy a kormány sikeresen tárgyalt az uniós forrásokról, az idei költségvetésben pedig elkötelezte magát a hiány és az államadósság csökkentésére.
Továbbra is az új gépeket lízingelik legnagyobb arányban a mezőgazdasági termelők. Az agrárlízingpiac értékben növekedett, szerződésszámban viszont csökkent.
Hamarosan elérkezünk az újévi fogadalmakhoz, amelyek között az egyik legnépszerűbb a fogyás. Nagyon sokan szeretnének néhány kilótól megszabadulni, és a legtöbben – nagyon helyesen – ilyenkor valamilyen edzésbe kezdenek, és mi lehetne elérhetőbb akárki számára, mint a futás vagy a gyaloglás? Habár a sétát sokan egyáltalán nem sorolják a sportok köz
Komoly áldozatokat hozott a 2022-es szezon első felében Lewis Hamilton annak érdekében, hogy csapata, a Mercedes megértse az autóval kapcsolatos problémákat.
Ahogy a felfedezzük a világűrt, esztétikai és gyakorlati okokból egyaránt fontos lesz majd növényeket is feljuttatni oda. Úttörő űrhajósainktól már tudjuk, hogy a Nemzetközi Űrállomáson a friss virágok és a kertek csodás hangulatot teremtenek, és lehetővé teszik, hogy utazásaink során magunkkal vigyünk egy kis darabot a Földből. Ezek jót tesznek a
Jonne Halttunen, Kalle Rovanpera navigátora annak ellenére, hogy idén vb címet szerzett, tudja, hogy fejlődniük kell a jövőben is, és azt is, hogy miként tudják megvédeni az elsőségüket.
A 2022-es évet sikerült egy hajszállal 400 alatt zárnia a forintnak, így egyelőre az idei évet is ott kezdi. Kérdés, meddig tarthat ki a jó nemzetközi hangulat, a csökkenő gázárak, illetve a magyar eszközök kedvező megítélése. Január elején még maradhat az alacsony forgalom a piacon, így a forint ereje is megmaradhat akár.
Felröppent a hír tavaly novemberben, hogy a mozikban megszűnik a vetítés 16 óra előtt. A hazai legnagyobb kereskedelmi mozihálózat, a Cinema City közleménye okozott némi zavart a mozirajongók körében, és félreértésre adott okot. Hogyan alakult a 2022-es év a hazai mozik számára, és milyen reményekkel, tervekkel néznek a 2023-as év elé, mennyire vár
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága honlapján közzétett tájékoztatójában összefoglalta a nyugdíj folyósításáról a legfontosabb tudnivalókat, mely tartalmazza a 2023-as kifizetések időpontjait is.
Nehéz éven van túl Csuti. Az üzletembernek a házassága véget ért, majd mindkét nagymamáját elveszítette, bár azóta több kapcsolata is volt, azok is zátonyra futottak, most pedig egy fiatal lánnyal alakul köztük valami.
A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília demokratikusan megválasztott elnöke vasárnap több mint tucatnyi külföldi államfő jelenlétében letette hivatali esküjét a brazil fővárosban.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 227, szombaton 147, vasárnap 74 illegális bevándorló ellen kellett felépni a rend őreinek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Nő a teljes hiteldíjmutató felső határa, vége a hitelmoratóriumnak, megszűnő és maradó kedvezményes hitelek. Összefoglaló az újévben életbe lépett változásokról.
A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília demokratikusan megválasztott elnöke vasárnap több mint tucatnyi külföldi államfő jelenlétében letette hivatali esküjét a brazil fővárosban.
A Red Bull korábbi versenyzője, David Coulthard szerint Sergio Perez „elég érett ahhoz”, hogy észrevegye, Max Verstappen mellett nemigen tud labdába rúgni a Forma-1-ben, így a bajnoki címről jóformán csak álmodozhat.