2023. január 19. csütörtök

jan. 19
8:42
Megszűnik egy bank Magyarországon (Portfolio)
December 21-én elrendelte az Erste Bank által megvásárolt Commerzbank Zrt. végelszámolását az MNB – derült ki a felügyelet napokban közzétett határozatából.
jan. 19
8:42
Tragédia Homokmégynél: Fékezés nélkül gázolta halálra az autós a bringást (Metropol)
Most emeltek vádat a sofőr ellen.
jan. 19
8:42
Mától indulhat a roham az új szuperállampapírokért (vg.hu)
Jegyezhető a Prémium Magyar Állampapír két új sorozata, mindkettő a tavalyi átlagos infláció felleti kamatot fizet.
jan. 19
8:45
Rettegnek az újbudai rendőrgyilkosság helyszínén élők: rémálmok gyötrik az idős asszonyt, akire a rendőrgyilkos rá akarta törni az ajtót (Life)
Az egész országot sokkolta az eset, amikor intézkedés közben rendőrökre támadt egy férfi a XI. kerületben, Újbudán. Az egyikük belehalt a súlyos sérüléseibe: Baumann Péter februárban lett volna 30 éves. A megsérült rendőrgyilkost azóta átszállították a kórházból az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, az elmeorvosi vizsgálatok alapján
jan. 19
8:45
Újabb sikertelen ellenzéki bizalmatlansági indítvány a Fiala-kormány ellen (Magyar Hírlap)
Másodszor sem sikerült megbuktatni az ellenzéknek a cseh kormányt.
jan. 19
8:45
A magyar újonc felnőtt a legnagyobbak mellé az Euroligában (Magyar Nemzet)
A Dvtk vezetőedzője csak annyit kért a játékosoktól, hogy élvezzék a kosárlabdát a klasszisok ellen.
jan. 19
8:48
Ismét drágulhatnak a pékáruk (Adózóna)
A Piac és Profit oldal birtokába került egy üzleti levél, amelyet partnereinek küldött az egyik legnagyobb pékipari vállalat. Ebből az derül ki, hogy holnaptól ismét drágulás következik a pékipari termékek árában – írja a piacesprofit.hu.
jan. 19
8:48
2023-ban sem enyhül a kereslet a használt autók iránt Magyarországon (ProfitLine)
Az országos kereskedői hálózattal rendelkező cég értékesítési igazgatója, Tóth Péter szerint az új autó szegmens továbbra is a hosszabb szállítási időkkel küzd, és ez a használt járművek felé fordítja a vevői érdeklődést. Az utánpótlás beszerzése azonban változatlanul korlátozott - mutatott rá -, így a használt autók árának csökkenése nem várható a
jan. 19
8:48
Komoly magaslatokon járt tegnap a forint, de falba ütközött (Portfolio)
Szerdán a nap első felében jelentősen erősödött a forint, több hónapja nem látott szinteken járt az euró jegyzése. Délutánra aztán megtorpant a magyar deviza szárnyalása, így ma reggel 395 körül indul a nap.
jan. 19
8:48
A Médiatanács milliós bírsággal sújtotta az RTL-t, amiért Sebestyén Balázsék élő adásban aláztak egy kisfiút (vg.hu)
Megbírságolta az RTL-t a Médiatanács a Celeb vagyok, ments ki innen! miatt.
jan. 19
8:50
Árad a Sajó: több mellékutat is le kellett zárni (Portfolio)
Árad a Sajó, a heves esőzések miatt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mellékutat is lezártak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
jan. 19
8:51
Ítéletidő tarolja le az országot: ezekben a megyékben érdemes felkészülni, mielőtt elindulnánk otthonról (Pénzcentrum)
Egyre nagyobb területen vált át az eső havas esőbe, havazásba. A hegyekben akár 10 centis hótakaró is kialakulhat, a zivatatrokat viharos szél, jégeső kísérheti - jelentette az OMSZ.
jan. 19
8:51
Kitálaltak a koncertszervezők a Fekete Vonat bulijáról (Ripost)
A szakértők szerint a koncertszervező a hibás.
jan. 19
8:51
Tudatosság és tervezés lehet az új mantra? (Márkamonitor)
Minden ötödik magyar tett 2023-ra életminőséget javító fogadalmat – derül ki a MediaMarkt legfrissebb, reprezentatív kutatásából.   Az új év, és az újrakezdés lehetősége a nőket jellemzően jobban motiválja, így volt ez idén is: míg a férfiak csupán 19%-a tett önmagának valamilyen jövőbeli fejlődésre vonatkozó ígéretet, addig a nőknél ez 24% volt. A
jan. 19
8:51
Szenzációs kincset talált egy magyar kőműves brigád egy építkezésen (BorsOnline)
A csapat sem tudta, mi lapul a szekrény mögött.
jan. 19
8:51
Űrlények vághattak ketté egy sziklát a sivatagban, festményeket is felfedeztek rajta (Promotions)
A szaúd-arábiai Al Naslaa sziklaformáció kettéhasadása olyan tökéletes, mintha lézerrel vágták volna ketté. Felmerül mindenkiben a kérdés, aki szemtanúja volt a jelenségnek, hogy vajon a természet teremthetett-e ilyen tiszta törést?
jan. 19
8:51
Pillanatok a 19. századból – a világ legrégebbről fennmaradt fotói (Hamu és Gyémánt)
A fénykepező egyfajta időgép, amely lehetővé tette számunkra, hogy olyan pillanatokat is megörökítsünk, amelyeket egyébként elveszítettünk volna az idő múlásával. Egy csodálatos találmány, aminek köszönhetően megnézhetjük a világ legrégebbi fotóit, ezzel is visszarepülve a múltba.
jan. 19
8:51
Látványos bolygóegyüttállás és bolygósorakozó látható a hétvégétől (Mínuszos)
A Vénusz és a Szaturnusz szoros együttállása figyelhető meg vasárnap, hétfőtől pedig a Naprendszer csaknem összes bolygója látható lesz majd egymás után sorakozva a koraesti égbolton. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz és a Szaturnusz együttállását vasárnap naplemente után, 17:30-kor érdemes majd megfigyelni. A jelenség szabad
jan. 19
8:51
Jeffrey Sachs: Semleges országoknak közvetíteni Oroszország és Ukrajna között (Magyar Nemzet)
Az amerikai közgazdász szerint a háború rendezés akkor lesz fenntartható, ha magában foglalja a szankciók fokozatos megszüntetését is.
jan. 19
8:51
Schoberték cégei már nem a régiek, megbicsaklott a birodalom (Mandiner)
Nekem az a célom, hogy egyszer behálózzam egész Európát. Szeretnék világmárkát építeni – mondta korábban a fitneszguru.
jan. 19
8:51
Orbán embere felkapta a vizet az Erasmus-botrány miatt - ezt üzente az EU-nak (Nyugati Fény)
Mindent elmagyarázott.
jan. 19
8:52
Mindent letarolnak az adósságra éhes befektetők, mi lesz ennek a vége? (Portfolio)
Miután 2022 nagy részében a kötvénypiacokon a legtöbb hitelfelvevőt elutasítottak, most  a kormányok és vállalatok példátlan, több mint 500 milliárd dolláros eladósodása indult meg. Több mint 20 év nem volt hasonló a piacokon.
jan. 19
8:54
Norbi feláll a padlóról? Fontos bejelentéseket tett a fitneszguru (Menedzsment Fórum)
Megroggyant Schoberték birodalma - írja csütörtöki cikkében a Blikk. A fitneszguru azonban egy komoly befektetőről és teljes megújulásról beszélt.
jan. 19
8:54
Szijjártó Péter könnyed sportszerkóban turnézik Amerikában (Blikk)
Szijjártó Péter Davosból egy kisebb közép- és dél-amerikai körútra indult. Érkezéskor rendre szabadidőruhában jelent meg az aktuális fogadóbizottsága előtt, akik persze, mindenütt öltöny-nyakkendő kombóban várták a külgazdasági és külügyminisztert.
jan. 19
8:54
Uniószerte találni politikusokat az egyetemek vezetőségeiben (Infostart)
Az EU oktatási biztosa szerint nincs kivételezés.
jan. 19
8:54
Újabb ukrajnai fegyverszállítmányról döntenek a Nato-ban: a németek csak akkor küldenek tankokat, ha az Usa is (Blikk)
Olaf Scholz német kancellár nemrégiben telefonon egyeztetett arról Joe Biden amerikai elnökkel, hogy csak egy feltétellel szállítanának tankokat az ukránoknak: ha az amerikaiak is küldenek a sajátjaikból – erről tárgyalnak holnap a németországi Ramsteinben az Ukrajnát hadianyaggal támogató országok csoportjában, ahol már az új német védelmi miniszt
jan. 19
8:54
ORFK: Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4710-en léptek be Magyarországra szerdán.
jan. 19
8:54
Milyen recesszió? Soha nem foglaltak még ennyien egy hétvége alatt a Ryanairnél (Portfolio)
A Ryanair fapados légitársaság nem látja a recesszió jeleit - mondta Michael O'Leary vezérigazgató, rámutatva az idén januárban két héten át tartó rekordfoglalásokra és a brit kereslet élénkülésére.
jan. 19
8:54
Ezt válaszolta az energiaügyi tárca: 9-10 év a paksi hosszabbítás engedélyeztetése (ATV)
A paksi blokkok jelenlegi üzemeltetési engedélyei 2032 és 2037 között járnak le.  A végleges döntést a hosszabbításról, annak időtartamáról az összes körülmény alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálata után hozza majd meg az Országos Atomenergia Hivatal - közölte az atv.hu-val az Energiaügyi Minisztérium.
jan. 19
8:57
Új számlapot kapott az ikonikus Royal Oak (Igényesférfi.hu)
Az Audemars Piguet Royal Oak a valaha volt egyik legikonikusabb férfi karóra, ami ugyan tavaly töltötte be az 50. évét, de időtálló eleganciájával és letisztultságával Gerald Genta dizájnja méltán nagy kedvenc a mai napig.
jan. 19
8:57
Kisteherautó ütközött a HÉV-vel a IX. kerületben (Life)
Kisteherautó ütközött a HÉV-vel a IX. kerületi Soroksári úton, Pesterzsébet felső rendezőnél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggel a honlapján.
jan. 19
8:57
Euobserver: Az EP-képviselők szívesen megskalpolnák Orbán uniós biztosát (Mandiner)
Nem engedhetjük meg, hogy az Orbán-biztos ámokfutást folytasson az EU csatlakozó országaiban – olvasható a cikkben.
jan. 19
8:57
Pajták, csűrök új élete (Magyar Nemzet)
A közösségteremtő, hagyományőrző pajtaszínházakról tartottak konferenciát a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolán.
jan. 19
9:00
Itt az eredménye a sok esőnek - áradnak a hazai folyók (Infostart)
A Sajó áradása miatt már több mellékutat lezártak.
jan. 19
9:00
Brutális fotók érkeztek, szinte semmi sem maradt a HÉV-vel karambolozó kisteherautóból (Metropol)
Rendkívül súlyos baleset történt csütörtök reggel.
jan. 19
9:00
Mégis beadják a derekukat a németek? Feltételekkel adnának tankokat Ukrajnának (vg.hu)
A Reuters értesülései szerint fordulat állhat be az eddig határozottan nemet mondó német kormány kommunikációjában.
jan. 19
9:03
Bosszúdal, megcsalás, válás – hogy jutott el egymás kicsinyes froclizásáig Shakira és Piqué, az álompár (SzMo)
A Fókusz riportja összefoglalja a történteket, a sztárpár egykor a legbefolyásosabb celebek közé tartozott, ma házasságuk romjai fölött üzengetnek egymásnak.
jan. 19
9:03
Távozik Új-Zéland miniszterelnöke (Magyar Hírlap)
Jacinda Ardern egy érzelmes sajtótájékoztatón jelentette be, hogy február 7-én lesz az utolsó munkanapja.
jan. 19
9:03
Barangolás a barokk freskók világában (Magyar Nemzet)
Jelentős magyar művészettörténeti kutatás eredményei láttak napvilágot.
jan. 19
9:05
Mesés gólokkal tette rekorderré edzőjét a milánói sztárcsapat (Magyar Nemzet)
Lassan már nem is meglepő, hogy az Inter és a Milan Rijádban csapott össze az Olasz Szuperkupáért.
jan. 19
9:06
Megrázó helyszíni fotók: HÉV gázolt a IX. kerületben (BorsOnline)
Szörnyű baleset történt a Ix. kerületben.
jan. 19
9:06
Állami segítség nélkül csődbe mehetnek a vállalkozások Szlovákiában az energiaárak miatt (hirado.hu)
A vállalkozások számára átlagosan 150 százalékkal drágult a villanyáram Szlovákiában, ami sok vállalkozás bezárásához vezethet.
jan. 19
9:09
Nadalra hat-nyolc hét kényszerpihenő vár (m4sport.hu)
Hat-nyolc hét pihenőre kényszerül Rafael Nadal, aki szerdán megsérült és címvédőként a második fordulóban búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
9:09
Kétmillióra büntették az RTL-t (MMonline)
Kétmillió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az RTL-re a „Celeb vagyok, ments ki innen” október 18-i epizódja miatt. A testület ezen kívül hiányosságokat tárt fel az ATV Spirit televízió és a kalocsai Korona FM 100 rádió műsorában is. Bejelentések alapján indított eljárást a Médiatanács a „Celeb
jan. 19
9:09
Elfáradt a forint (Forbes)
Gyengült kissé a forint, de még mindig 400 forint alatt van egy euró.
jan. 19
9:09
Trump DeSantis lehetséges indulásáról: „Elintézem, ahogy mindig szoktam” (Mandiner)
A korábbi elnök „rossz ötletnek” tartja azt, hogy Ron DeSantis induljon az elnöki székért.
jan. 19
9:09
Jeffrey Sachs: Semleges országoknak kell közvetíteni Oroszország és Ukrajna között (Magyar Nemzet)
Az amerikai közgazdász szerint a konfliktus rendezése akkor lesz fenntartható, ha magában foglalja a szankciók fokozatos megszüntetését is.
jan. 19
9:09
Még lehet jelentkezni a Szarvason induló növényvédelmi drónpilóta képzésre (Magyar Mezőgazdaság)
Január végén indul a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilóta képzése Szarvason. A szakképesítés megszerzésével lehetőség nyílik növényvédelmi monitorozás és növényvédelmi kezelések drónnal történő elvégzésére.
jan. 19
9:09
Újabb négy Red Bull junior helye vált biztossá az F2-ben (Racing)
A Carlin és a Hitech is bejelentette idei Formula 2-es felállását, és mindketten Red Bull junior pilótákat fognak alkalmazni. A Carlin Enzo Fittipaldi és Zane Maloney párosát szerződtette, akik már a tavalyi szezont követő Abu Dhabi teszten is vezethették az autójukat. Fittipaldi már 2022-t is a Formula 2-ben töltötte, a Charouz színeiben a bajnoks
jan. 19
9:11
„A legtöbb F1-es versenyző átkozottul unalmas” (m4sport.hu)
Elferdített valóság az F1-es Netflix-sorozatban? A korábbi versenyző szerint nem árt, sőt, egyes résztvevőknek még használ is

Keresés