2023. január 19. csütörtök

jan. 19
13:35
Márki-Zay: Kormányzati támogatás nélkül veszélybe kerül Hódmezővásárhely gazdálkodása (Mandiner)
„Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén az önkormányzat működési hiánya” – mondta a polgármester a város csütörtöki közgyűlésén.
jan. 19
13:36
Megmenekült Miskolctapolcán a Barlangfürdő, már jövő héten kinyit (Infostart)
A döntésről Miskolc polgármestere, Veres Pál tájékoztatta az InfoRádiót. Reményei szerint nem lesz szükség a jegyárak emelésére, de az évi 130 millió forint körülire tervezett veszteség csökkentéséhez támogatókat keresnek.
jan. 19
13:36
Hajnal Tamás elárulta, nagy bejelentésre készül a Fradi (Metropol)
A Ferencváros labdarúgócsapata gőzerővel készül a tavaszi idényre.
jan. 19
13:39
Most sem tudni, hogy fog járni a Ford német gyára (autopro)
A saarlouisi Ford gyár jövője még mindig bizonytalan, az üzemi tanács a megmaradásért küzd.
jan. 19
13:39
Pezsgő, csoki és arany – Így halmozták el az EP elnökét ajándékokkal (Demokrata)
Roberta Metsola 125 alkalommal mulasztotta el bejelenteni, hogy ajándékot kapott.
jan. 19
13:42
Márki-Zay Péter bejelentette: baj van! (Menedzsment Fórum)
Nehéz helyzetbe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat, túl nagy a hiány.
jan. 19
13:42
Újra kinyit a Miskolctapolca Barlangfürdő (hirado.hu)
Újra kinyit a Miskolctapolca Barlangfürdő – közölte a megyei jogú város polgármesteri hivatala az MTI-vel csütörtökön.
jan. 19
13:42
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Ipolytarnócon (ProfitLine)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el csütörtökön a Nógrád megyei Ipolytarnócon az Ipoly folyó vízszintemelkedése miatt - közölte az önkormányzat a közösségi oldalán.
jan. 19
13:42
Novák Katalin is búcsúzik Mécs Imrétől (ATV)
89 éves korában elhunyt Mécs Imre, az egykori 1956-os halálraítélt és az SZDSZ alapítótagja. Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán búcsúzott.
jan. 19
13:42
Csák János kapta az idei Wekerle-nagydíjat (vg.hu)
Az elismerést a pénzügyi tudatosság fejlesztéséhez hozzájáruló kiemelkedő szakemberek és fiatal tehetségek kapják.
jan. 19
13:44
Megérkezett Pisti, a daliás strucckakas a debreceni állatkertbe (hirado.hu)
A kakas által kapart fészeküregbe több tojó is tojást rak.
jan. 19
13:45
„Nincs magánélet, nincs szerelem” – kíméletlen kritikát kapott Hosszú Katinka (Ripost)
Kiderült, hol készül az olimpiai bajnok klasszis.
jan. 19
13:45
Drágulnak, de év végére nagyrészt befejeződnek az olimpiai építkezések Párizsban (m4sport.hu)
A 2024-es párizsi nyári olimpia és paralimpia építési munkálatainak java része ez év végére befejeződik – jelentette ki az infrastruktúra kiépítéséért felelős cég, a Solideo vezetője.
jan. 19
13:45
Csősz Bogi kitálalt: valójában ezért vált el a férjétől (BorsOnline)
Az üzletasszony nyolc hónapja kilépett egy több mint 11 évig tartó házasságból. Már készen áll egy új kapcsolatra.
jan. 19
13:45
Kétmilliós bírságot kapott az RTL, amiért Vadon Jani megalázóan beszélt egy kolumbiai kisfiúval (SzMo)
A viccesnek szánt párbeszéden sokan felháborodtak, az egyik néző feljelentést tett a Médiatanácsnál is.
jan. 19
13:45
Kisebbségi szerkesztőséget hoz létre a horvát köztévé (Magyar Hírlap)
Komoly előrelépés a megmaradás irányába.
jan. 19
13:45
Újabb izgalmak a Network4 csatornáin (MMonline)
Folytatódnak a Bundesliga küzdelmei a Network4 csatornáin. A másfél hónapos téli szünetet követően a 16. fordulót az RB Leipzig - Bayern München összecsapás nyitja. Az ARENA4 stábja a mérkőzés alatt a helyszínről jelentkezik majd be.A mindig izgalmas rangadót még kiélezettebbé teszi, hogy a 28 pontos Lipcse a harmadik helyen várja a tabella élén 34
jan. 19
13:45
Orbán Balázs: Év végére egy számjegyűre kell csökkenteni az inflációt (Demokrata)
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az ársapkák biztonságot adnak.
jan. 19
13:45
Hamarosan őrizetbe vehetik a világ legsikeresebb futballistáját (Magyar Nemzet)
A Barcelona egykori játékosát, Dani Alvest szexuális zaklatással vádolta meg egy nő.
jan. 19
13:45
Az esküje utáni első nyilatkozatában Ukrajna támogatását ígérte az új szocdem német védelmi miniszter (Mandiner)
„Németország nem részese a háborúnak, de mégis érintett, ezért továbbra is támogatni kell Ukrajnát, és gyorsan erőssé kell tenni a Bundeswehrt” – jelentette ki Boris Pistorius.
jan. 19
13:45
Kijöttek a friss adatok, mennyi autót tudott eladni tavaly a Mercedes (Autószektor)
A vállalat működését a közlemény szerint a járvány miatti intézkedések, a félvezetőhiány és a fokozott logisztikai kihívások nehezítették. Európában a kiszállított gépkocsik száma 1 százalékkal 635 100 darabra nőtt éves szinten 2022-ben (ezen belül Németországban 8 százalékos volt a növekedés, ami 229 500 autót jelentett); Ázsiában 1 százalékkal 98
jan. 19
13:47
Brazil és svéd segítséggel a legjobb nyolcba? Látható távolságban a vb-negyeddöntő, de két magyar győzelem még kevés az olimpiai álmokhoz (m4sport.hu)
Továbbra is él az olimpiai selejtezőtornáról szőtt álom a magyar férfi kéziválogatott számára.
jan. 19
13:47
142 kutyával együtt temettek el egy gyermeket az ókori nekropoliszban (Magyar Hírlap)
A maradványokon az egyiptomi víztározókban gyakori agyag nyomait találták meg.
jan. 19
13:47
A magyarok szigorúbb fellépést várnak az erőszakos elkövetőkkel szemben (Demokrata)
Vihart kavart a hazai közbeszédben, hogy kioltották egy fiatal rendőrtiszt életét szolgálatteljesítés közben. A Századvég felmérést készített.
jan. 19
13:48
Elkezdődött a bosszúhadjárat: Kárpátalján eltávolíttatta a hatóság a magyar zászlókat, több pedagógust pedig menesztettek (Blikk)
Magyar falvak és Munkács városának közintézményeiről eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. Ezzel párhuzamosan a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indoklás nélkül felmondtak.
jan. 19
13:51
Súlyosan megsérült, műtét és többhónapos kihagyás vár a Vasas válogatott középpályására (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Pátkai Máté keresztszalag-szakadást szenvedett.
jan. 19
13:51
Meghalt Mécs Imre (Könyves Magazin)
Életének 90. évében elhunyt Mécs Imre villamosmérnök, politikus. Az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja lett. 1990 és 2010 között (két kisebb megsz
jan. 19
13:51
Kiakadtak a lengyelek a magyar kormányra, mert orosz oligarchákat akarnak leszedni a szankciós listáról (SzMo)
Köztük a Putyin üzleti ügyeinek intézőjeként számon tartott Aliser Uszmanovot is.
jan. 19
13:51
A Twitternél mindig történik valami, és ez most már a bevételen is látszik (Bitport)
Már kétezer fő alatt lehet a vállalat létszáma, bezuhantak a bevételek, de még mindig vannak tervek a hogyan továbbra. Új előfizetési csomagot is bejelentettek.
jan. 19
13:51
Szigorúbb fellépést várnak a magyarok az erőszakos bűncselekményt elkövetőkkel szemben (Magyar Hírlap)
A kábítószeres befolyásoltság nem lehet mentség erőszakos cselekmények elkövetésére.
jan. 19
13:51
A magyarok szigorúbb fellépést várnak az erőszakos elkövetőkkel szemben (Demokrata)
Vihart kavart a hazai közbeszédben, hogy kioltották egy fiatal rendőrtiszt életét.
jan. 19
13:51
Túrázás közben tűnt el a népszerű brit színész, Julian Sands (Magyar Nemzet)
Julian Sands már hat napja nem adott magáról életjelet.
jan. 19
13:51
Mennyi napelem kell egy bitcoin bányászgéphez? (BitcoinBázis)
Kifejezett slágertopiknak számít Magyarországon és Európában is az energiaárak helyzete, de hazánkban a napelemekre vonatkozó szabályozások is folyamatosan a változások
jan. 19
13:51
Ukrajna támogatásának folytatását ígérte az új német védelmi miniszter (AC News)
Az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatásának és a német haderő (Bundeswehr) korszerűsítésének folytatását ígérte Boris Pistorius német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben, a kinevezése és hivatali esküje utáni első nyilatkozatában.
jan. 19
13:53
Norris: Valószínűtlen, hogy 2025 előtt bajnok legyek (m4sport.hu)
Örömmel küzdene az élcsapatoknál versenyző két barátjával, ám Lando Norris jó ideig még nem érzi reálisnak, hogy bajnokesélyes legyen a McLarennel.
jan. 19
13:53
Túl a gazdasági nehézségeken? (Magyar Nemzet)
Egy százalék körüli éves GDP-növekedést, év végére pedig egy számjegyű inflációt várnak.
jan. 19
13:54
Tömegesen rúgják ki a honvédség magas rangú vezetőit – két napja lépett hatályba az új rendelet (Blikk)
Alig két nappal a bejelentés után máris elkezdődtek az elbocsátások a Honvédelmi Minisztériumban és a Honvéd Vezérkarnál - értesült a Blikk.
jan. 19
13:54
Kiderült az összeg: Delhusa állítólag 9 milliót adott át Jimmynek (Metropol)
Zámbó Krisztián szerint hazugság, amit Delhusa állít.
jan. 19
13:54
A magyarok 86%-a sosem használt még kriptopénzeket, sokak szerint ez nem pénz, hanem befeketés (Kripto Akadémia)
A Binance és az Opinio piackutató felmérte, hogy hogyan tekintenek a magyarok a kriptopénzekre és a kriptopénz befektetésekre. A többség izgalmas, hosszú távú, de a magas kockázatú befektetési formának tartja  a kriptopénzeket. 86 százalékuk még sosem használt semmilyen kriptopénzt A kriptopénzzel foglalkozók fele egyfajta sajátos hobbiként tekint
jan. 19
13:54
Elfogták a sofőrt, aki az M7-esen forgalommal szemben haladva autónak ütközött és továbbhajtott (hirado.hu)
A sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
jan. 19
13:54
Matolcsy György: az infláció tartós letörése nyithatja meg az utat a kamatcsökkentéshez (Portfolio)
Csütörtökön Matolcsy György jegybankelnök Rigó Csaba Balázzsal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökével találkozott – olvasható a jegybank közleményében. A megbeszélésen a felek megerősítették, hogy folytatják és elmélyítik a két intézmény között eddig is meglévő kiváló együttműködést. Egyetértettek abban, hogy az infláció csökkenése jelenleg ki
jan. 19
13:54
Nagyot zuhant az állampapír hozama: meglepő, de így is vitték, mint a cukrot (Pénzcentrum)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
jan. 19
13:55
Már több mint százezren látták a Szépművészeti El Greco-kiállítását (Magyar Nemzet)
Hétvégénként hosszabb nyitvatartással várja a múzeum a látogatókat.
jan. 19
13:56
Kegyelmi időszakot él a forint, csak lassú kilábalás jöhet Magyarországon (Portfolio)
Sokkal optimistábbak a piaci várakozások az Egyesült Államok és az euróövezet gazdasági helyzetével kapcsolatban. A következő időszakot a jegybankok lépései határozhatják meg, amelyet leginkább a szolgáltatások inflációja határozhatja meg. Míg az EU és az USA gazdasága esetében valószínűtlen egy mély recesszió, addig Magyarország esetében a kilátás
jan. 19
13:57
Még a kollégái is állatnak hívták a londoni rendőrt, aki húsz évig büntetlenül erőszakolhatott nőket (444.hu)
David Carricknek két élete volt. A londoni rendőrség elitegységének tagjaként politikusokat és diplomatákat védett, szolgálat után nőket erőszakolt, szájukba vizelt, sötét szobákba zárta őket. A brit miniszterelnök szerint az ügy aláásta a rendőrségbe vetett bizalmat.
jan. 19
13:57
Djokovic szettet vesztett, de ott van a legjobb 32 között az Australian Openen (m4sport.hu)
A kilencszeres melbourne-i bajnok Novak Djokovic négy szettben nyert csütörtökön a selejtezőből főtáblára jutott francia Enzo Couacaud ellen, s ezzel bejutott a harmadik fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
13:57
Lecsapott a TEK Óbudán: élettársát bántalmazta a férfi, majd túszul ejtette közös gyereküket (Life)
A budapesti rendőrök a TEK munkatársaival fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta az élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba.
jan. 19
13:57
Ez a kártevő komoly kihívást jelent a paprikatermesztőknek (Agrofórum)
Az észak-európai paprikatermesztőknek ébernek kell maradniuk egy potenciálisan káros új tripsz kártevő faj, a Thrips parvispinus miatt – figyelmeztet Koen Merkus, a Biobest Ipm és beporzási szakértője.
jan. 19
13:57
Lesokkol, ha megtudod, hány éves Kevin anyukája a Reszkessetek betörőkben (Promotions)
Alaposan meglepődtünk.
jan. 19
13:57
Meghalt Mécs Imre (Demokrata)
Meghalt a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő.

Keresés