A pozícióra az egyetem vezetése nyílt pályázat útján várta a jelentkezőket, majd több körös kiválasztási folyamat eredményeképpen nevezte ki az egyetem rektora az új dékánt.
A szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS) úgy döntött, visszakapcsolja éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában, mert az energiatakarékosság túl nagy kockázattal jár – írja az MTI.
Steven Spielberg elmondta, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos félelmei inspirálták és egyben késztették arra, hogy elkészítse legújabb filmjét, A Fabelman családot.
Megkezdené a nyugdíjkorhatár kitolását a francia kormány, a szakszervezetek azonban rögtön az egész országot megbénító sztrájkokat hirdettek csütörtökre.
A Forma-1 aranykorában Colin Chapman csapata, a Lotus volt a sportág egyetlen olyan csapata, amelynek hírneve gyakorlatilag megegyezett a Ferrariéval. De mindez 1995-ben ezen a napon szomorú véget ért, amikor a hetheli székhelyű, tarthatatlan helyzetben lévő csapat bejelentette, hogy kiszállnak a Forma-1-ből, és a 112-es kódjelű autójuk már soha se
Értékelve a tavalyi év tapasztalatait, több újítást is bevezet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az antibiotikumfelhasználás-bejelentő rendszerben. Az állatorvosoknak a decemberi jelentéseket, az előírásoknak megfelelően, január 15-éig kellett rögzíteniük a felületen. E héttől a rendszer átmenetileg nem elérhető annak érdekében, h
A VOSZ álláspontja szerint "eljött az idő, hogy megtervezzük az árstopok kivezetését! A könnyítéseket az infláció csökkenésével párhuzamosan lehet bevezetni, így az árbefagyasztások feloldása fokozatosan történhet meg, a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A bajba kerülő boltok számára támogatást kell nyújtani, h
Winterbreak néven sítábort szervez egyetemistáknak az EFOTT fesztivál csapata január végén. Az EFOTT tulajdonos szervezete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája úgy látja: újra felértékelődtek a személyes közösségi élmények az egyetemisták számára. A franciaországi Les Orres-ban ezért január 28. és február 4. között rengeteg sporttal é
A BMW szakértői fontos tanácsokat adnak az új autóval kapcsolatban. #1 Az első légyott A frissen vásárolt autó megismerése biztonsági okokból elengedhetetlen. Tehát még az első út előtt ki kell próbálnia, hogyan működnek az új jármű kormánykapcsolói, meg kell keresnie a vészvillogó gombját, fel kell fedeznie, hol vannak a láthatósági mellények, az
Az Epp segítsége nélkül a szocialisták nem tudták volna ismét a saját emberüket ültetni az Európai Parlament alelnöki székébe a korrupciós botrányba belebukott Eva Kaili helyett.
Minden hónapban rettegve várod a rezsiszámlákat, de persze vacogni sem akarsz az otthonodban? Akkor vesd be ezt a pár egyszerű, de hatásos spórolási trükköt!
Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi miniszter Németországban - közölte Olaf Scholz kancellár kedden.
A szerotonin, más néven 5-hidroxi-triptamin (5-HT), amelyet a "boldogsághormonok" között tartnakat számon, egy a szervezetben fontos szerepet betöltő neurotraszmitter - vagyis ingerületátvivő molekula. A szerotonint a központi idegrendszer és a gyomor-bél rendszer bizonyos sejtjei állítják elő, a hiánya pedig számos kellemetlen tünet okozója lehet.
Három napon át közlekedik demonstrációs jelleggel egy hidrogén üzemanyag-cellás autóbusz Pakson, a magyar hidrogén völgy központjában, a JIVE-2 projekt részeként, mely az eddigi legnagyobb uniós társfinanszírozású hidrogénbusz program Európában. A január 16. és 18. közötti programon hidrogén busz konferenciát, szakmai és pályaorientációs napot is s
Számít az anya életkora a szülésnél és a gyerek első éveiben? Erre kerestük a választ különböző életkorban szült anyák segítségével. Szerintetek fontos a kor?
Hiába igyekeznek a magyarországi ellenzéki pártok és a külföldi érdekeket képviselő médiumok mindenáron azt a képet kialakítani itthon, hogy az energetika tekintetében egyedül Magyarországot sújtják aránytalanul a háború következményei, a számadatok épp ennek az ellentettjét igazolják. Ami az energiaellátást illeti, hazánkkal ellentétben Nyugat-Eur
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint eljött az idő, hogy megtervezzük az árstopok kivezetését. A könnyítéseket az infláció csökkenésével párhuzamosan lehet bevezetni, így az árbefagyasztások feloldása fokozatosan történhet meg, a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A bajba kerülő boltok
A VOSZ álláspontja szerint eljött az idő, hogy megtervezzük az árstopok kivezetését! A könnyítéseket az infláció csökkenésével párhuzamosan lehet bevezetni, így az árbefagyasztások feloldása fokozatosan történhet meg, a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A bajba kerülő boltok számára támogatást kell nyújtani, ho
Érdekel, hogyan tudsz harcolni az elszálló rezsiszámlák ellen? Összeszedtük, a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segíthetnek a rezsi 2023-as minimalizálásában, a rezsiköltségek csökkentésében, vagy éppen az ezt támogató spórolásban. Mutatjuk, mik a rezsitámogatások feltételei, illetve megtalálod azt is, milyen lehetőségeink vannak akkor, amennyibe
Az 1990-ben bemutatott szerelmi melodrámát ma is megkönnyezi a nézők többsége, így hát jogosan merülhet fel a kérdés: mi szükség egy újrafeldolgozásra? A feladatnak egyébként Channing Tatum veselkedhet neki.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke nehezebb szezonra számít idén a WRC-ben, mint 2022-ben, de szereti, ha a győzelemért harcolni kell.
Hétfőtől gyakrabban, tízpercenként szolgáltatnak adatot az Országos Meteorológiai Szolgálat állomásai a nemzetközi adatcsere keretében, ami hozzájárul a megbízhatóbb előrejelzésekhez - írta a szervezet a honlapján.
Hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz közlekedik három napon át Pakson az európai uniós társfinanszírozású hidrogénbusz-program, a JIVE-2 részeként; a "zöld" hidrogénnel töltött járművet kedden mutatták be a paksi Energiaház előtt.