Tavaly szeptember óta 20 centit emelkedett a Balaton és a Velencei-tó vízszintje mondta el az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A napokban véget ért az elektronikai ipar egyik legmeghatározó eseménye a Consumer Electronics Show (CES), Las Vegasban. A CES 2023 idén is egyedülálló eseménynek számított a PC és laptopok rajongói körében. A kiállításon bemutatkoztak a legújabb trendek és a legmodernebb eszközök. Középpontban volt az elegancia, a csúcstechnológia és a környezettu
David Coulthard szerint muszáj valami pluszt adni a Drive to Survive-hoz, mivel a versenyzők élete “nagyon unalmas”. Az elmúlt évek során rengeteg kritika érte a Netflix sorozatát. A pilóták is felszólaltak már emiatt, sőt Max Verstappen nem is volt hajlandó részt venni az előző évadokban. A holland versenyző szerint túl sok mindent ferdített el a
Új légiutas-kísérőt keres a Netflix „álomcsapatába” – derül ki a streaming óriás álláshirdetéséből, amit a CNBC szúrt ki. A pontos fizetést nem közölte a cég, viszont az elvárások között szerepel a diszkréció és hogy több mint 10 kilót fel tudjon emelni a jelentkező.
A versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárja fel a drágulás okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére.
Nem árulunk el azzal titkot, hogy a sport az egészséges életmód egyik szerves része, aminek rengeteg jótékony hatása van. Fizikailag és szellemileg is felfrissít bennünket, javítja az állóképességünket és a segítségével sokkal pozitívabban látjuk a világot. Manapság már többszázféle mozgásforma közül választhatunk: most nézzük meg, hogy a csillagje
Visszagázosító kapacitást köt le hosszú távra a MET-csoport a Deutsche ReGas balti-tengeri LNG-terminálján - közölte a MET Csoport pénteken az MTI-vel.
Egyre több befektetési ház aggódik, hogy vége az októberben kezdődött „rally”-nak az amerikai piacon, elsősorban a legfőbb indexnek tekinthető S&P500 esetében.
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról.
A koronavírus-járvány kitörését követő évben világszinten 61,2 százalékkal emelkedett a doppingellenőrzések száma - közölte szerdán a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (Wada).
A mikrohullámú sütő egy fantasztikus konyhai eszköz, a tea vizének felmelegítéséhez azonban közel sem a legjobb opció – cikkünkben azt is eláruljuk, miért.
Sokat hallhatunk Vilmos herceg és Katalin hercegné privilegizált életmódjáról, és feltételezhetjük, hogy otthonaikban egy egész személyzet felelős azért, hogy a lehető legkényelmesebben teljenek a mindennapjaik. De vajon attól még ők is szoktak főzni például?
Az ENSZ mintájára nemzetközi szervezet felállítását szorgalmazzák a kibertér védelmére, mivel az ottani támadások következményei ma már bőven összemérhetők a hagyományos támadásokkal.
A Le Guide de l’auto „Az év gépjárművei” díját nyolc neves szakújságíró ítéli oda, akik együtt több mint 150 évnyi tapasztalattal bírnak az új autók tesztelésében és értékelésében. A program keretében több mint negyven típus indult a díjakért; a végső győztes modelleket autópiaci jelentőségük, illetve öt szempont alapján mérlegelték. Ezek a szempon
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás.
Március 21-től a MissionArt Galériában lesznek láthatóak az 1984 óta Párizsban élő Pető István festő, grafikus képei. Érdemes mélyebben megismerni ezeket a titokzatos és lírai munkákat, amelyek mintha egy, a lelkünkben létező eltűnt kert vizuális lenyomatai lennének.
Már alig vártuk a napot, hogy kiderüljön, milyen újdonságokkal jelentkezik a Netflix, és most a várakozásnak ezennel vége. Kiderült, hogy 2023 legjobban várt filmjei és sorozatai mikor érkeznek a szolgáltatóhoz!
Jövő héten Brüsszelben tárgyal majd Navracsics Tibor az Erasmus-programról. Az uniós forrásokért is felelős miniszter úgy látja: egyelőre az Európai Bizottság sem tudja, mit kell tennie Magyarországnak, hogy a program továbbra is elérhető legyen.