Hat hónapja történelmi csúcsot dönt, azaz meghaladja a 4,7 milliót a foglalkoztatottság, miközben az álláskeresők száma soha nem volt még ilyen alacsony - emelte ki keddi közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank szerdán közölte, hogy elindítja tevékenységét a Krím-félszigeten is, amelyet Oroszország 2014-ben Ukrajnától csatolt el.
Januártól Hruska Rita lett a Pernod Ricard Hungary Kft. marketing igazgatója. A szakember a Dreher nemzetközi márkáinak márkamenedzseri pozíciójából érkezett a világ egyik meghatározó italgyártójának magyarországi leányvállalatához, ahol olyan neves világmárkák hazai marketingjéért lesz felelős, mint az Absolute Vodka, Beefeater, Jameson, Ballentin
A legfrissebb statisztikák szerint csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, kevesebb beteget ápolnak kórházban, ugyanakkor a lélegeztetettek száma érdemben nőtt.
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott támogatás – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1-en.
Csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján. Az előző héten 866 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 191 200-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt a múlt héten 51, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 629-re emelkedett
Több mint hatszáz hamis, egy ismert márka nevét felhasználó, azt egy betűvel megmásító kéziszerszámra és kisgépre bukkantak a pénzügyőrök szerdán Gyulán – tudatta közleményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Mai vendégünk Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója, aki egy igazi kozmopolita cégvezető. Bár korábban dolgozott néhány hazai médiacégnél, karrierje legnagyobb részét ügynökségeknél, New York és London között ingázva töltötte. Nagy vonalakban áttekintjük karrierje fontosabb állomásait, majd megbeszéljük, hogy működik manapság egy
Ugyan az F1-75-nek nem voltak túlmelegedési problémái a 2022-es szezon során, a Ferrari mégis kisebbre fogja szabni az idei autójának hűtőit. A hírről a Motorsport.com olasz kiadása számolt be és a Vörösök ezzel is csökkentenék az autójuk légellenállását, amivel igencsak meggyűlt a bajuk tavaly. A 2022-es esztendővel újra kezdetét vette a ground ef
Nem kap adatokat az Európai Unió szakhivatala, így egyelőre nem tudják felmérni, hogyan működik az LNG-piac. Emiatt nem tudnak a cseppfolyósított földgázra egy külön referenciaárat meghatározni, amely támogathatná a gázárak csökkenését.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki vasárnap, a lefújást követően hátba rúgta Aaron Ramsdale-t, a vendégek kapusát a Tottenham Hotspur-Arsenal angol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
Elkészült az állami beruházásokról szóló törvény, amely lényegében az eddigieknél is szélesebb körű jogkörrel ruházza fel Lázár János építési és közlekedési minisztert.
Elérkezett az ideje, hogy több felszerelést biztosítsunk és harckocsikkal lássuk el Ukrajnát - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Ha egyszer valaki belép a vaper kultúrába és ő maga is vapelni kezd, akkor már nincs megállás: egyre többet fog megtanulni az egyes rövidítésekről, “szakkifejezésekről”, az alkatrészek működéséről, valamint a leghatásosabb praktikákról, amivel az egész vape élményt fokozni lehet. Az elérhető információ hatalmas, így nem árt némi segítséggel nekiind
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 176, közülük 6 207 670-en a második, 3 904 179-en a harmadik, 418 600-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat a Koronavírus Sajtóközpont.
Már a szakértők sem tudják pontosan, hogy milyen mértékben fog változni a benzin és a gázolaj ára péntektől a magyar kutakon. Annyi biztos, hogy ezúttal drágulásra kell számítani.
Készpénzfelvevő automaták (ATM) és pénztárral rendelkező bankfiókok tömegét szüntették meg a bankok az elmúlt években Magyarországon, az MNB-nek azonban szemmel láthatóan elege lett ebből a folyamatból. A közlönyben megjelent rendeletben ügyfélszám, pontosabban a kibocsátott bankkártyák száma arányában határozza meg a jegybank, hogy hány ATM-mel ke