Az Ensz jemeni különmegbízottja, Hans Grundberg hétfőn kijelentette, hogy előrelépés érezhető a nyolc éve húzódó jemeni háború befejezését célzó tárgyalásokon, és arra szólította fel a konfliktusos feleket, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem kívánják elfogadni, még a jogszabály szerinti határidőn belül éljenek a felmondási jogukkal. Erre azért van szükség, mert új évben egyre több távköz
Idén is folytatódnak a Csr projektek, és a 2022-es év is rendkívül mozgalmas volt ezen a téren. Meghatározó mérföldkő volt a Magyar Vöröskereszttel való egyéves együttműködés. A szervezet és a Penny a tavalyi év elején azért fogott össze, hogy az Ukrajnában zajló háború elől menekülő családokat termék- és pénzadományokkal segítse. A karácsonyi ün
Hat ember - köztük egy 17 éves anya és féléves gyermeke - meghalt egy lőfegyveres támadásban hétfőn Kalifornia középső részén - közölték a helyi hatóságok. A gyanú szerint legalább ketten követték el a gyilkosságokat.
Az Ukrajnából Törökországba tartó Mkk 1 teherhajó hétfőn leállt az isztambuli Boszporusz-szorosban, és a szoroson néhány órára felfüggesztették a forgalmat - közölte a Tribeca hajózási ügynökség.
Az amerikai vállalat a napokban megjelent pletykák szerint egy új MacBook készüléken dolgozik, ami állítólag érintős kijelzővel fog rendelkezni. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig. A notebook piacon már évek óta számtalan olyan készülékkel találkozhattunk, ami érintő kijelzővel van felszerelve, megkönnyítve így a mindennapi használatot sok ember számá
Kiderült, hogy manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban egy és hárommilliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás egy-három százaléka. A jelentést a francia kulturális minisztérium megrendelésére a Nemzeti Zenei
Ruhakölteményeit több ízben volt szerencsém megcsodálni legendás kastélyokban, itthon és a szomszédos országokban. Czédly Mónika divattervező többek közt Erzsébet királyné gardróbját álmodta újra: az 1867-es „gyémántos”, valódi koronázási ruhája 2017-ben Magyar Kézműves Remekek Remeke Díjat, Erzsébet császárné-királyné 1854-es díszmagyar ruhája ped
Herczeg Zoltánt október 21-én tartoztatták le kábítószer-kereskedelemmel gyanújával, miután az otthonában is találtak több grammnyi növényi törmeléket és fehér port. A divattervező azóta is rács mögött van, ám bízik abban, hogy egy hónap múlva kiszabadulhat.
Nagy-Britannia mellett Lengyelország és Finnország is bejelentette, hogy nyugati gyártmányú harckocsikat küldene Ukrajnának. A tényleges fegyverszállításokról a védelmi miniszterek január 20-án, a ramsteini katonai bázison fognak tárgyalni – ismertette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Csiki V
A kínai hazai össztermék (GDP) bővülése 2,9 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a harmadik negyedévi 3,9 százalékos növekedéshez képest - közölte a kínai statisztikai hivatal kedden. Az elemzői várakozások ennél is nagyobb lassulásról, 1,8 százalékos éves szintű gazdasági növekedésről szóltak. A kínai lassulás képe egyik ol
A magyarok fele egyetlen idegen nyelvet sem beszél, ami olyan, mintha egy sokkal kisebb ablakon kellene a világra néznie, mint, mondjuk, egy norvég társának. Szerzőnk elmondja, miért is kellene foggal-körömmel ragaszkodnunk ahhoz – a temérdek nehézség ellenére –, hogy meg tudjunk tanulni legalább egy idegen nyelvet.
Minek nevezzük, ha Európa vezető államának rendőrei egy szénbánya védelmében bukdácsolnak a sárban, vagy ha ugyanezen ország polgárait a mosógéphasználat korlátozására szólítják fel, mert túlságosan fúj a szél?
Hosszú hétvégéről térhet ma vissza a piac. Hétfőn munkaszüneti nap volt az Egyesült Államokban, így az onnan érkező nagyobb forgalom hiányában túl sok változás nem történt a pénteki zárás óta. A hét első napján enyhe emelkedő trendet tartva, de lényegében tovább oldalaztak a kripto árfolyamok. A héten több kisebb és nagyobb horderejú gazdasági esem
A cambridge-i kutatók a következő öt évben nem csak egyre bonyolultabb részecskék újrafelhasználását valósítanák meg, hanem rendszerüket egy teljes mértékben napenergiára épülő újrahasznosító üzemmé fejlesztenék.
Menedéket kért Norvégiában egy orosz férfi, aki ügyvédjének közlése szerint a Wagner orosz katonai magánvállalatnál töltött be korábban magas tisztséget - derül ki a norvég hatóságok és az ügyvéd hétfői közléséből.