Magyarország földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeit mutatja be az a térkép, amelyet a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet a Geomega Kft-.vel közösen készített nagy mennyiségű geofizikai mérési adat, valamint műholdas földmegfigyelések felhasználásával.
A Williams új csapatfőnöke James Vowles lett, aki az elmúlt években a Mercedes főstratégájaként dolgozott. Vowles kinevezése felvethet kérdéseket a grove-i csapat függetlenségével kapcsolatban, de a Motorsportnak adott nyilatkozatában Vowles megerősítette, hogy nem kell ilyenek miatt aggódni. A Williams és a Mercedes között kétségtelenül szoros par
Ugyan a közelmúltban a pandémiával kapcsolatos hírek a háttérbe szorultak, az aktuális gazdasági előrejelzések újabb fejtörést okozhatnak a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt. A várható munkaerőpiaci helyzet kapcsán ugyan megoszlanak a vélemények, azonban jelenlegi információk szerint ezen a területen még nem történt érdemi változás az e
A szakemberek szerint 2050-re a világ népességének fele rövidlátó lesz. Minderre abból lehet következtetni, hogy Európában a rövidlátók aránya megháromszorozódott az elmúlt ötven-hatvan évben.
Több mint százhektárnyi erdőt vágnak ki Romániában a Gorj megyei Timiseni térségében, hogy a helyén lignitbányát nyisson az Olténiai Energetikai Komplexum.
A vékonyság mindent megér: éhezés, szenvedés, konfliktusok mind jöhetnek, ha egyszer karcsúak maradunk/leszünk? Talán a mandulaanyák sem felelnének erre a kérdésre igennel – de a tetteik valami egészen másról mesélnek.
Az emberi testben több mint 600 izom található, és lehetetlen küldetésnek tűnik mindegyiket folyamatosan erősíteni. Mégis érdemes azzal foglalkozni, hogy minél több izomcsoportot mozgassunk meg, mert ez kulcsfontosságú az egészséges, aktív élethez.
Amennyiben bármilyen gyógyszert szedünk, annak hatékonyságát alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik a gyógyszer felszívódása, a másik pedig annak lebomlása a szervezetben. A felszívódást követően a gyógyszerek többsége a májban bomlik le, és ezen lebomlás során szabadulnak fel azok a vegyületek, amelyek a gyógyszer tulajdonképpeni hatásáért
Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg öt éves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét - írta közleményében az UNICEF Magyarország. A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az öt éves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek
Tovább emelkedett a családtámogatások összege - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton.
Rédler Zalán, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium diákja volt az egyetlen, aki hibátlanul teljesítette a Mate támogatásával megvalósuló Nagy Diák Agrárteszt 2. döntőjét, így kerülhetett fel a dobogó legfelső fokára. A fiatal tehetség a hétköznapokban papagájokkal foglalkozik, így nem áll tőle messze a takarmányozás sem.
Több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik összesen 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait - közölte a Miniszterelnökség.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ-be látogatna, hogy az Oroszország február 24-i inváziójának első évfordulója előestéjén felszólaljon a Közgyűlés magas szintű tanácskozásán.
A kormány továbbra is számít a polgárőrökre, akiket komoly anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesít - mondta el Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
Az orosz-ukrán háború kitörését követően közel 17 millió menekült hagyta el a 2021-ben még 43,7 millió fős Ukrajnát. Mutatjuk mely európai országokba érkezett a legtöbb ukrán menekült.
A Prémium magyar állampapír kamatát 16 százalékra emelik - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán Varga Mihály Pénzügyminiszter, aki egyben kiemelkedő befektetésnek minősítette a kötvényt.
Chrissy Teigen and John Legend számára a lehető legcsodálatosabban indult az új év. Január 13-án ugyanis megszületett kisfiúk, akit már nagy izgalommal és hatalmas szeretettel vártak szülei. A család 5. és egyben legfiatalabb tagja szivárványbaba.
Az Európai Kamionversenyzők Szövetsége (ETRA) ma bejelentette, hogy új kategóriát vezet be a kamion Európa-bajnokságon. A Goodyear FIA ETRC Young Drivers Champion kategória célja a fiatal kamionversenyzők kilátásainak növelése és a következő Európa-bajnok kamionversenyző megtalálása. Az új kategória kereteit a 2023-as sportszabályzatban vázolták fe
A Litvánia északi részén, Pasvalys városa közelében pénteken történt gázvezeték-robbanást nagy valószínűséggel műszaki probléma okozta - közölte szombaton a litván gázszolgáltató.