Az eladó az AutoWallis többségi tulajdonosa, a Wallis Asset Management (WAM) Zrt. leánycége, a WAM Immobilia Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Zrt., valamint a Car Alliance Kft.. A közlemény szerint a Net Mobilitás Zrt. 100 százalékos üzletrészének fix vételára 320 millió forint, a változó (earn out) része pedig 480 millió forint volt. A vételárat a
Harry herceg szerint igencsak nagy mennyiségű anyag maradt ki a könyvéből, állítása szerint akár 800 oldal is lehetett volna az önéletrajza, ám ennek mintegy felét kihúzták.
Szlovákiában az egyéni vállalkozókat, valamint a kis- és középvállalkozásokat egyaránt érinti az energiaválság által előidézett probléma. A szlovák gazdasági minisztérium azt ígérte, a napokban ismerteti az energiaárakkal kapcsolatos konkrét megoldását.
A nagyközönségnek még várni kell, hogy ismét használhassa a teljes Deák téri állomást. Egy ünnepség keretében ugyanakkor már megünnepelték a felújítás befejezését.
Egyre több sztár, színész és influenszer használja azokat a vényköteles gyógyszereket, amelyektől szinte leolvadnak a feleslegek az emberről. Ám népszerűségük miatt az új „csodaszerek” hiánycikké váltak, és így azoknak a betegek, akiknek igazán szükségük lenne rá, nehezen jutnak hozzá.
A pandémiának is szerepe lehet a folyamatban: egyes demográfusok arra számítanak, hogy Kína népessége 2022-ben az 1961-es nagy éhínség óta először ismét csökkenhet, ami a világgazdaságra is hatással bír.
A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Michael Andretti, a Forma-1-be vágyódó Andretti istálló alapítója elmondta, hogy komoly tervekkel célozzák meg a Forma-1-et, ahol pár év alatt a világbajnoki címért harcolnának. A tervek szerint az amerikai istálló a Cadillac-kel karöltve érkezne meg a Forma-1-be, ám jelenleg csak elutasítást kapnak a jelenlegi csapatoktól. Az Andretti a Cadillac o
Az ápolási díj nevű, szociális alapú egészségügyi juttatás magyar családok ezreinek könnyíti meg az életét, hiszen az ápolást végző hozzátartozó sokszor saját munkája rovására nyújt segítséget a rászorulónak. Nézzük, mennyit emelkedik az ápolási díj 2023 januárjától: mennyi lesz az ápolási díj összege, mikorra várható az ápolási díj utalása 2023-ba
Séfek és vendéglátóhelyek álma, évek küzdelmének gyümölcse, remélt, mégis meglepetésszerű elismerés. A közel 100 éves múltra visszatekintő, Michelin Guide által osztott csillag mára az egyik legtekintélyesebb díj, amit egy étterem vagy séf kaphat.
Az 52 éves modell, Gina Stewart azzal robbant be a köztudatba, hogy ő a világ legdögösebb nagymamája. Nos, a szőkeség most párt keres, és reméli, hamarosan rátalál a szerelem.
Szerintük ha a kormány alkalmazza a tervezett szabályt, úgy szerintük a most még magánszférában dolgozó orvosok jelentős része is abbahagyja és külföldön folytatja, vagy a nyugdíjat választja, ami tovább súlyosbítaná az amúgy is fennálló munkaerőhiányt.
Míg számunkra az utóbbi időben inkább az aszály jelentett fejtörést, a világ másik felén éppen az árvizek megszaporodása okoz nehézséget. Jellemzően mindig az aktuális problémánkat érezzük a legkomolyabbnak, mivel a megoldása meghaladja a meglevő képességeinket.
A Volkswagen-csoport 2022-ben az előző évinél jelentősen kevesebb járművet értékesített az autóelektronikai alkatrészek ellátási nehézségei miatt. Az elektromos modellek értékesítése viszont számottevő mértékben nőtt. A Volkswagen konszern csütörtöki bejelentése alapján tavaly 8,26 millió járművet szállított ki az értékesítési hálózatnak, 7 százalé