Ma reggel az ázsiai piacokon vegyes a kép, Európában emelkedéssel, Amerikában pedig mérsékelt esésben indulhat a kereskedés. Gazdasági események szempontjából a hét utolsó kereskedési napja is eseménydús lesz, külföldről az euróövezet novemberi ipari termelési adatai mellett az amerikai Michigan-indexre lesz érdemes figyelni, a hazai piacokon pedig
Azok a diákok, akik a programban készültek részt venni, azok ugyanúgy elmehetnek Erasmusra: vagy megegyeznek addig Brüsszellel, vagy a kormány kifizeti az ösztöndíjat - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A béremelések kapcsán arról beszélt, 2022-2023-ban gondolkodik, szerinte ebben a két évben a bérek reálértéken nőni fognak Magyarországon
Az Irmák Nonprofit Kft.-t 2000-ben alapította a Szebenszki család. Mára a vállalkozás Magyarország egyik jelentős civil szociális szolgáltatója lett. Szolgáltatásai közé tartozik a szociális- és időskori ellátás, valamint támogatott lakhatás biztosítása értelmi fogyatékosok számára. Most eljött a generációváltás a cég életében. Szebenszki János a
A csúcsokat döntő 2021-es év után negatív rekordot hozott a 2022-es év a digitális pénzügyek piacán: egy év alatt értéke mintegy 50 százalékát vesztette el a tőzsdén jegyzett fintech cégek teljesítményét mérő index 56 cége – közölte a Fintech.hu és a Peak hazai fintech vállalat közösen megjelenő kiadványában. A legnagyobb pénzügyi-technológiai cége
A brüsszeli döntéshozók kormányváltást akarnak, most a fiataljainkon állnának bosszút – közölte a miniszterelnök az Erasmus-üggyel kapcsolatban. A kormányfő az éjszaka megölt rendőrről is megemlékezett.
Mozgásérzékelő vadkamera rögzítette egy hivatásos vadász természetkárosítását: a férfi rókacsapdával védett madarakat ejtett el - közölte honlapján csütörtökön a rendőrség.
A házasságtörést Magyarországon sokáig rendkívül szigorúan büntették. Az ezért kirótt halálbüntetés azonban megritkult az újkorra. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc egyik ezredese mégis élt az eszközzel, amikor feleségét házasságtörésen kapta.
A munkáltató dönthet úgy is, hogy az oktatás zavartalansága érdekében nem azonnal él a rendkívüli felmondással, vagy akár nem is él vele. A munkavállalónak pedig így a tanév végéig is taníthatja a rá bízott gyerekeket – mondja ki egy törvénymódosítás, amiről már a rendelet is megjelent.
A téli hónapokban nehéz megúszni a megfázást, illetve a különféle bakteriális és vírusos eredetű légúti megbetegedéseket, amelyek kellemetlen tünetei közé soroljuk a köhögést, a torokfájást és az orrdugulást azonban ezeket a panaszokat jelentősen csillapíthatjuk, akár gyógyszertári készítmények nélkül is, ha tudjuk, milyen gyógynövények használnak
Magyarországnak soha nem voltak akkora pénzügyi tartalékai, mint amit az elmúlt három hónapban a kormány összehozott – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
A frissen felállított Energiaügyi Minisztérium most már hivatalosan is két államtitkárral működik. A kinevezésünk hivatalosan december 1-től érvényes, de Novák Katalin elnök is későn írta alá az erről szóló határozatot, amit még később tettek közzé a Magyar Közlönyben. Más minisztériumokban is változás lesz az államtitkároknál.
Luka Doncic vezetésével kétszeri hosszabbítás után győzte le a házigazda Los Angeles Lakerst a Dallas Mavericks az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.
Az európaiak 93 százaléka aggódik a megélhetési költségek miatt az Eurobarometer most közzétett felmérése szerint. Ugyanakkor az Európai Unió támogatottsága továbbra is tartósan magas, és a polgárok elvárják a közösségtől, hogy a krízis hatásainak csökkentésére további intézkedéseket dolgozzon ki. A legmagasabb százalékban, Görögországban (100 száz
A kormányfő leszögezte péntek reggeli rádióinterjújában, ha nem tudnak megegyezni Brüsszellel, a magyar költségvetés állja majd az Erasmus-program költségeit.
Olyan eseményeket hozott 2022, melyeket valószínűleg senki nem várt tavaly újévkor. Az európai háború, az infláció meredek emelkedése, az energia- és élelmiszerárak elszállása mind-mind igen jelentős kockázatot jelentett a befektetések értékőrzése szempontjából.
Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely Pozsony, Prága és Varsó városvezetőivel a kijevi főpolgármester, Vitalij Klicsko meghívására hivatalos látogatást tett a háború sújtotta Ukrajnába.
Tavaly novemberben a chipek globális értékesítése 9,2 százalékkal, 45,48 milliárd dollárra csökkent a 2021. novemberi 50,09 milliárd dollárról - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA.
A várt 25% feletti értékkel szemben „csak” 24,5% volt decemberben az infláció – közölte a KSH péntek reggel. Éves átlagban 14,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, továbbra is elsősorban az élelmiszerek drágulnak, majdnem 45%-kal.
A kínai vállalat a napokban egy olcsóbb Honor 80 Pro okostelefont dobott a piacra, ami néhány specifikációban eltér az eddig ismert modelltől. Mutatjuk a részleteket. A Honor úgy döntött, hogy kiadja a Honor 80 Pro készüléket újra, néhány specifikáció megváltoztatásával, hogy olcsóbban tudja kínálni a készüléket az offline piacokon. A terméket csak