A -30 fokos hidegben erős harckocsifedezet mellett megindult az urivi hídfőből a támadás. A második magyar hadsereg itt védekező alakulatai hősiesen harcoltak, az első támadást még vissza is verték, de nem bírták feltartóztatni az ellent. Pontosan 80 esztendővel ezelőtt szabadult el a pokol a Don folyó mentén.
Pier Antonio Panzeri és családja úgy tervezte, hogy egy ötcsillagos marrákesi szállodában köszönti az új évet. Az utazást állítólag a marokkói kormány fizette.
Hollandia lesz a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa. A rendezvényt szeptember 28. és október 1. között tartják meg a Millenáris parkban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 milliós bírsággal büntetett egy szlovákiai webáruházat, amiért jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak. A GVH ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a termékek internetes forgalmazása, illetve birtoklása, azaz az online megvétele is jogellenes.
A dél-koreai vállalat véletlenül megerősítette azt, hogy mikor kerül bemutatásra a Samsung Galaxy S23 sorozat. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. A Samsung Galaxy S23 sorozatról már hónapok óta érkeznek a szivárgások, amikből rengetek információt megtudhattunk a termékekről. Már egy ideje arról is mentek a találgatások, hogy mikorra eshet a
Nagy botrányt kavart tavaly a NASCAR csúcskategóriájában egy kihágás. Az érintett pilóta és a szerelőgárdájának főnöke is hatalmas pénzbírságot kapott, utóbbit határozatlan időre el is tiltották, de most újra munkába állhat. Cole Custertől és a csapatától 50 pontot levontak, valamint őt és a szerelőgárdájának főnökét, Mike Shiplettet egyaránt 100 e
Egy titkosügynök feladata, hogy megvédjen egy titokzatos aktatáskát üldözőitől. Miután a La Fortalesa gyönyörű környezetében átadták neki az aktatáskát, a
Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon. Ez 2021-ben alig volt több, mint 2 százalék. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzésében. A magyar vállalatok ezért is pesszimistábbak a régiós átlagnál az idei évvel kapcsolatban. Az Atradius válaszadói szerint drámaia
A kínai hatóságok nyomozást indítottak a Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp Advanced Materials Group alapító-tulajdonosai ellen, továbbá házi őrizetbe helyezték Paul Xiaoming Lee-t és Tony Xiaohua Lit.
Csütörtök reggel minimális gyengüléssel kezdett a forint, így továbbra is a 400-as lélektani szintet kerülgeti. Tegnap járt felette is rövid ideig az árfolyam, majd visszakapaszkodott a forint. A következő két nap izgalmas lehet, hiszen ma amerikai, holnap pedig magyar inflációs adat érkezik, melyekre kiemelten figyelnek a befektetők.
A tej az egyik legfontosabb alaptáplálékunk, a legjobb kalciumforrásnak is nevezik. Azonban a tejfogyasztást ellenzők szerint a szervezetnek felnőtt korban egyáltalán nincs rá szüksége, ezért fogyasztását inkább tiltják, mint ajánlják. Vajon hol az igazság? Szakértő segítségével megpróbáltuk utána járni, hogy akkor ihatunk-e tehéntejet, vagy jobb,
Idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. Hátterében a csökkenő fogyasztói igények, illetve a digitalizáció térnyerése áll - nyilatkozta a Magyar Telekom az MTI-nek.
A Zalando, Európa egyik vezető divat- és életstílusplatformja a dentsu médiaügynökségét, az iProspectet választotta kizárólagos globális médiaügynökségének. A döntést tender előzte meg, amelynek célja az volt, hogy a különféle médiatevékenységek együttesen olyan ügynökség kezelésébe kerüljenek, amely képes erősíteni a különféle piacok együttműködés
A Goldman Sachs szerint nagy árrobbanás jöhet az alapanyagáraknál, különösen a nyersolajnál - mindez attól függ, hogy Kína a Holdújév ünneplése után még jobban megnyitja-e kapuit a világ felé.
Rákbetegségben szenved Michael Flatley. A világhírű táncosnál először 2003-ban diagnosztizálták a gyilkos kórt, ami kiújult és a híresség elmondása szerint agresszív formában jelentkezett.
35 milliárd forint volt a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 2022. novemberben, ez folyó áron 35 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi forgalom – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Szükség esetén a fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány támogatásával kész biztosítani a 2024/25-ös tanévre a hallgatói kiutazások költségeit.
Egy tanulmány szerint a long Covid hatásai általában egy éven belül megszűnnek az enyhe fertőzés után, és a beoltott embereknél kisebb a légzési nehézségek kockázata, mint a be nem oltott embereknél - számolt be a Bloomberg.
2022. január-novemberben a belföldi vendégek 19, a külföldiek több mint kétszer annyi, 114 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző év azonos időszakában.
A Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke úgy látja, a háború után ukrán részről elengedhetetlen a múlttal való őszinte, nem egyoldalú szembenézés. Interjúnkban szó esik az orosz-ukrán háborúhoz vezető okokról, a doni katasztrófáról, valamint a kárpátaljai magyarok helyzetéről is.