A Binance az iparággal szembemenve 2023-ban nagy lélegzetvételű toborzást tervez, mondta Changpeng Zhao vezérigazgató szerdán. Teszik mindezt azt követően, hogy 2022-ben hatalmas beszakadást láthattunk a kriptopiacon és több jelentős kriptotőzsde is agresszív leépítésekbe kezdett.
Pár napja terjed a közösségi médiában az a kedves videó, amiben Kate Winslet interjú közben megnyugtatja és jó tanácsokkal látja el a német ZDF gyerekriporterét, Marthát.
Noha péntek 13-át hagyományosan szerencsétlen napként tartják számon – bár vannak, akik éppen az ellenkezőjét gondolják róla –, az üzemanyagárak szempontjából ezúttal szerencsét hoz majd, hiszen a 95-ös benzin és a gázolaj ára is csökken majd a hét utolsó munkanapjától. Egészen pontosan a benzin bruttó 4, a dízel pedig 9 forinttal kerül majd kevese
Palácsik Lilla és Visváder Tamás több mint két hete nem adtak hírt magukról közösségi oldalaikon, ezért a követőik már egyre jobban aggódtak értük. A házaspár most elárulta, miért nem posztoltak.
Az ONYA- és az eSZJA-portálok 2023. január 11-én 20 óra és 24 óra között karbantartás miatt nem lesznek elérhetőek – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Egy új mesterséges intelligencia jelent meg nemrég az OpenAI jóvoltából: a ChatGPT. A „csevegőbot” tud válaszolni a kérdéseinkre, kódol, akár még szerelmes levelet is ír, ha azt kérjük tőle. Vajon milyen feladatokat képes átvenni az emberektől? Elveheti a munkánkat?
Kifizetetlen maradt a vállalatközi számlák 5 százaléka Magyarországon tavaly, míg 2021-ben a számlák 2,3 százalékát kellett leírni – derül ki az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló elemzéséből. A 200 magyar vállalat megkérdezésével készült felmérés szerint a cégek 40 százaléka azt tapasztalta, hogy vevőik később fizettek, mint egy év
Palvin Barbara legújabb fehérneműs Instagram posztjától elállt a lélegzetünk. A gyönyörű modell a For Love & Lemons x Victoria's Secret kollekció kampányának arcaként mutatta be közösségi oldalán az idei Valentin-szezon legforróbb fehérneműit. És bár azt gondolhatnád, hogy a fotókban elsősorban a férfiak gyönyörködnek majd, mi úgy érezzük, ez e
A legismertebb autóipari részvény kétségtelenül a Tesla. Jelenleg 118 dolláros árfolyam körül mozognak, ami jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy milyen magasságokban is járt a Tesla részvények értéke. Elon Musk kalandjai a Twitternél, és népszerűségének részleges elvesztése megütötte az autógyártó árfolyamát és kérdéses, hogy valaha visszatalál a
A mesterséges intelligenciával vezérelt döntéshozatal értéke mára megkérdőjelezhetetlen, sokszor azonban felmerül a kérdés: hogy lehet a leghatékonyabban kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket? Ezen opciók maximális kihasználása ugyanis gyakran az MI-be vetett bizalom függvénye. A Deloitte Tech Trends elemzése szerint 2023 egyik kiemelt trendje a me
A több mint 43 ezer darab, összesen 153 milliárd forintra rúgó napelemes pályázat közül szerdáig csupán 41 esetben fizettek ki összesen 78 millió forintot. Holott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szeptember végén még azt ígérte, az év végéig megtörténik a folyósítás.
Vannak, akik szerint pihepuha celebtorna, mások a jógához hasonló pozitív flow-t szeretik benne. Bármit is gondolj róla, ha még nem próbáltad a pilatest, ideje elkezdened: erőnlét, sebesség és állóképesség terén is rengeteget profitálhatsz belőle.
Az idén nő a személygépkocsik világpiaci forgalma és a német autóipari vállalatok termelése is, de még el fog maradni a koronaválság előtti szinttől a német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA szerdai közleménye alapján.
Tavaly csökkentek a PC-kiszállítások a világon, ami azt jelzi, hogy a koronavírus-járvány kitörését követő fellendülésnek vége szakadt, de szakértők szerint a piac egyes szegmensei idén már ismét bővülnek, jövőre pedig már a piac egésze élénkül.
Csupán két politikus bizalmi indexe maradt nagyjából változatlan: a francia Emmanuel Macron és Erdogan török elnök nem lett népszerűbb, de utált sem Ukrajnában.
A tavalyi évhez hasonlóan a könyvhetet június első felében, a könyvfesztivált pedig szeptember végén tartják Budapesten, így döntött a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (Mkke) Elnöksége.
Január 31-től nézhetik meg a rajongók és érdeklődők a Pamela Andersonról szóló dokumentumfilmet a Netflixen. Az előzetese azonban már most is megnézhető a streamingszolgáltató oldalán. Akik már látták, meglepődtek.