2023. január 10. kedd

jan. 10
7:48
Tojással akarta megdobni a királyt, most bíróság előtt védekezik (Magyar Hírlap)
Harry Spartacus May fenyegető és gyalázkodó szavakat is használt tette elkövetésekor, ez pedig alkalmas volt arra, hogy riadalmat vagy stresszt keltsen.
jan. 10
7:48
Elhunyt a sorozatszínész, A szarvasvadász Oscar-jelölt forgatókönyvírója, Quinn Redeker (Mafab)
Quinn Redeker, a Days of Our Lives című sorozatban játszott szerepéről ismert színész még december 20-án, 86 éves korában elhunyt Los Angelesben.
jan. 10
7:48
Elszálltak az árak: Kétségbeejtő, hogyan spórol az egyik önkormányzat a benzinen (Nyugati Fény)
Minden forint számít.
jan. 10
7:48
Kohán Mátyás: Vodafone-ügy: igen, vannak stratégiai ágazatok, amikben kell a hazai tulajdon (Mandiner)
Döbbenetes, hogy mennyien nem okulnak az elmúlt évek válságaiból és nem gondolnak a jövőre sem. A stratégiai gondolkodás nem a ma gondját oldja meg, hanem megelőzi a holnapét.
jan. 10
7:48
A francia szülészetek már a bevándorlókéi (Magyar Nemzet)
Franciaországban a négyévesnél kisebb gyermekeknek a negyven százaléka bevándorló származású.
jan. 10
7:48
A második világháború óta nem látott készülődés a Távol-Keleten (Helló Magyar)
Kína és Észak-Korea növekvő fenyegetését próbálja ellensúlyozni Dél-Korea és Japán, akik között az együttműködés továbbra is kérdőjeles
jan. 10
7:48
Hat jövőbemutató felfedezés, amit 2022 adott nekünk (egy.hu)
Kétséget kizáróan izgalmas év volt a 2022-es esztendő. Hol így, hol úgy. Egy azonban biztos: a háttérben, csendben, szinte észrevétlenül olyan világmegváltó ötletek és felfedezések születtek, amelyek alapjaiban befolyásolni fogják a jövőbeli életünket. Ezekből szemezgettünk.
jan. 10
7:48
A hatótávja 800 km, az ára 40 ezer dollár: jön az új napelemes villanyautó (Villanyautósok)
A Lightyear 2 több mint 84 százalékkal lesz olcsóbb mint a Lightyear 0.
jan. 10
7:48
Jani és Marozsán is búcsúzott az Australian Open selejtezőjében (Sportal)
Marozsán Fábián és Jani Réka kiesett kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének az első fordulójában.
jan. 10
7:54
Rejtélyes körülmények között vesztette életét egy olasz vállalkozó Budapesten (Blikk)
Az olasz lapok cikkei szerint Budapesten hunyt el rejtélyes körülmények között egy olasz vállalkozó.
jan. 10
7:54
Csiki Varga Tamás: a török NATO-ellenállás hosszú távon nem kifizetődő (Infostart)
Törökország technikailag megakaszthatja a svéd és a finn NATO-csatlakozást, de Ankara inkább zsarolási és kommunikációs lehetőséget lát a ratifikáció blokkolásában – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
jan. 10
7:54
Oroszország a szankciók miatt a világpiaci ár feléért tudja eladni az olaját (Portfolio)
Alaposan leverték az orosz olaj árát a szankciós intézkedések - írja a Bloomberg. Az Ural típusú kőolajért 37,8 dollárt fizettek pénteken a piacon, ami jóval alacsonyabb, mint a Brent 80 dollár körüli értéke. Bár az Uráli típus egy kicsivel mindig olcsóbb volt, az mindeddig még a háború óta sem fordult elő, hogy ekkora legyen a diszkont az orosz ny
jan. 10
7:54
A túl meleg idő árthat az ukrán gabonának (Agrofórum)
A decemberi és január eleji szokatlanul meleg időjárás negatív hatással lehet az ukrán őszi vetésű búza és repce termésére, ami alacsonyabb terméshozamhoz vezethet – közölte egy termésfelmérés adataira hivatkozva az Apk-Inform tanácsadó cég.
jan. 10
7:54
Harry herceg szerint Ők ölték meg Diana hercegnét (Promotions)
Anno III. Károly közölte Harry herceggel, hogy meghalt az édesanyja.
jan. 10
7:54
Íme, megvan Márki-Zay új pártjának neve (Mandiner)
Mozgalomból Néppárt lesz. A párt székhelye megegyezik a politikus vásárhelyi otthonának címével. Hadházy Ákos csatlakozásának is örülnének.
jan. 10
7:54
Ítéletidő Nagybajomnál, fákat csavart ki a viharos szél (AC News)
Megrongálta  a szélvihar a vasúti felsővezetéket Jákó-Nagybajom-Beleg és Somogyszob között.
jan. 10
8:00
Egyelőre nem akar elmozdulni a forint (Menedzsment Fórum)
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéshez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 10
8:00
Betonba ragadt a forint (Privátbankár)
Vajon merre megy tovább?
jan. 10
8:00
Ez hihetetlen, tavaly a 200 millió forintos autók eladása döntött rekordot (Piac és Profit)
A kínai piac lassulása és az oroszországi szállítások leállása ellenére tavaly rekordszámú járművet értékesített a Rolls-Royce luxusautógyártó. Az értékesített járművek átlagára 534 ezer dollár (197,3 millió forint) volt.
jan. 10
8:00
Most megveheti ezt a kastélyt egy családi ház árából (ATV)
Már huszonhárom éve áll üresen egy kastély, amit most 48 millió forintért lehet megvásárolni.
jan. 10
8:00
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama (hirado.hu)
Az euró jegyzése 396,44 forinton állt reggel hét órakor a tizenkét órával korábbi 396,46 forint után.
jan. 10
8:00
Mindenki gyászolja az elhunyt magyar labdarúgót: „Többször felriadtam éjszaka” (Ripost)
Egy igazi legendát veszítettünk el nemrég.
jan. 10
8:00
Oldalazással kezdte a kedd reggelt a forint (vg.hu)
Alig változott a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákhoz képest.
jan. 10
8:00
Marozsán Fábián és Jani Réka is kiesett (Magyar Hírlap)
A magyar teniszezők az ausztrál nyílt bajnokság selejtezőjének első fordulójában búcsúztak.
jan. 10
8:00
Bayer Zsolt: Miért rosszabbak a nyugati újságírók a bolsevikoknál? (Magyar Nemzet)
Kell még újévi koncert Bécsből? Ezt kérdezgették a koncert karmesterétől az osztrák közszolgálati adón.
jan. 10
8:02
Bizalmas iratokat vizsgál az igazságügyi minisztérium, melyek Biden régi irodájából kerültek elő (Magyar Nemzet)
Donald Trump így reagált: „Vajon az Fbi mikor tart házkutatást Joe Biden otthonában, illetve a Fehér Házban?”
jan. 10
8:04
Dollárbaloldal: Budai Lóránt is szívesen látna amerikai pénzeket a jászberényi kampányban (Magyar Nemzet)
A jobbikos polgármester megerősítette Márki-Zay Péter korábbi szavait, örömmel fogad bármilyen támogatást.
jan. 10
8:06
Navracsics Tibor: történelmi lehetőséghez jutott Veszprém és térsége (Infostart)
Hamarosan megkezdődik az Európa kulturális fővárosa 2023 programsorozat Veszprémben és a Bakony–Balaton régióban. A hosszú távú cél az, hogy a térség 2023 után is megmaradjon Európa egyik kedvelt kulturális, turisztikai célpontjának.
jan. 10
8:06
Eséssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, a tegnapi emelkedést követően Európában kisebb mínuszban nyitottak a tőzsdét, és Amerikában is mínuszos nyitás várható. Gazdasági adatok szempontjából a mai nap nem ígérkezik túlzottan eseménydúsnak sem idehaza, sem pedig nemzetközi szinten, délután azonban megszólal majd Jerome Powell ameri
jan. 10
8:06
Tizenheten meghaltak Peruban a kormányellenes tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban (vg.hu)
A 17 halott közt két tizenéves is volt, 68-an megsebesültek.
jan. 10
8:06
Továbblépett Janza Kata egykori szerelme: Facebook-státusza buktatta le a sármos színészt (Life)
Hullámhegyek és hullámvölgyek tarkították az Operettszínház két művészének kapcsolatát, míg végül tavaly áprilisban hivatalosan is bejelentették, hogy a szakítás mellett döntöttek.
jan. 10
8:06
Újabb segítséget nyújt a kormány a Vodafone-üzletben (Forbes)
Nem fogja vizsgálni a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarország felvásárlását.
jan. 10
8:12
Maksa Zoltán már csak videón láthatja unokáját: mi történt a válása után a híres humoristával? (Blikk)
Maksa Zoltán mintegy három évtizeddel ezelőtt tűnt fel a Humorfesztiválon. A bajszos fiatalember azonnal elvarázsolta a közönséget, az arcszőrzete pedig azóta a védjegyévé vált, akárcsak szórakoztató műsora, a Maksa Híradó. De hol tart most az élete?
jan. 10
8:12
Kórházba került Floridában Jair Bolsonaro volt brazil elnök bélrendszeri panaszok miatt (HírTV)
Kórházba került Floridában Jair Bolsonaro volt brazil elnök bélrendszeri panaszok miatt.
jan. 10
8:12
Halálosan megfenyegette egykori élettársát a népszerű focista (Metropol)
Több hónapos börtönbüntetésre ítélték az egykori sztárfocistát.
jan. 10
8:12
ORFK: Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrajnai háború elől vonattal 45 ember – köztük 16 gyermek – érkezett Budapestre.
jan. 10
8:12
2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg (ProfitLine)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg: külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel, 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik - közölte a Magyar Közút hétfő
jan. 10
8:12
Életközepi válságban lehet Kim Dzsongun (ATV)
Több forrás is arról számolt be, hogy az északi-koreai diktátor rossz egészségügyi állapotban van, és a depresszió, valamint az úgynevezett az életközépi válság jeleit látják rajta - írja az index.hu.
jan. 10
8:12
Több mint 13 ezer ukrajnai menekült érkezett hétfőn hazánkba (vg.hu)
.
jan. 10
8:12
„Vigyék Felcsútra vagy a budai várba!” – botrányba fulladt a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárról szóló közmeghallgatás (SzMo)
Egy kínai cég a város déli részén, egy 220 hektáros területen akarja megépíteni az üzemet.
jan. 10
8:12
Némileg változott reggelre a forint árfolyama (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése 396,44 forinton állt reggel hét órakor a tizenkét órával korábbi 396,46 forint után.
jan. 10
8:12
Minősített iratokat találtak Joe Biden évekkel korábbi washingtoni irodájában (Demokrata)
A dokumentumokat egy zárt szekrényben találták meg november 2-án.
jan. 10
8:12
Nem jött össze Belgiumnak az atomenergia-mentesség (Mandiner)
Tíz évre meghosszabbították kettő belga atomreaktor üzemidejét.
jan. 10
8:12
Nagy esők, fakidőlések, erős szél – viharos reggel az utakon (Autószektor)
Képünk illusztráció A 6-os főúton, Mecseknádasd után kidőlt egy fa, ami miatt Pécs felé egy sávot lezártak a 171-es km-nél. A 74-es főúton, Vasvár térségében a 69-es km-nél fa dőlt egy autóra, majd további három autó a sérült járműnek ütközött. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Zala vármegyében az erős-viharos szél
jan. 10
8:12
Babosék nem bírtak az első kiemelt párossal a hobarti tenisztornán (Sportal)
Babos Tímea oldalán Tereza Mihalikovával kikapott az első fordulóban párosban a 259 ezer dollár (103 millió forint) összdíjazású keménypályás hobarti női tenisztornán.
jan. 10
8:14
A rendőrség szerint szándékosan lőtt tanárára a hatéves diák Virginiában (Demokrata)
Az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára.
jan. 10
8:18
Téli sportok vetélkednek kupameccsekkel - sport a tévében (Infostart)
Olasz és angol futball, tenisz Ausztráliából, alpesi sí, hódeszka, sznúker és lósport az élő közvetítések kínálatában kedden.
jan. 10
8:18
Kamerák előtt törte el a gerincét a magyar olimpia bajnok (Ripost)
Borzalmas hónapokon van túl a magyar sportoló.
jan. 10
8:18
Olajszállítási szerződést kötött a horvát Janaf a Mollal (Márkamonitor)
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel – közölte a horvát vállalat igazgatósága.   A 2023. március 31-ig hatályos szerződés félmillió tonna nyersolaj szállítását teszi lehetővé a Molnak a Janaf vezetékrendszerének Omisalj-Gola szakaszán keresztül, továbbá 149 ezer 385 köbméter nyersolaj tárol
jan. 10
8:18
Czutor Zoli: Bocsánatot kérni nem fogok, de végtelenül sajnálom a történteket (BorsOnline)
Hatalmasra dagadt a botrány egy elhamarkodott bejegyzés miatt, melyet a népszerű zenész, Czutor Zoli írt falára szilveszterkor a petárdázással kapcsolatban. A zenész provokatív véleményére csak úgy özönlöttek a kommentek.

Keresés