A világjárvány okozta kényszerű szünet után az emberek kiéhezve indultak újra útnak, hogy világot lássanak. A légitársaságok és a repterek azonban világszerte nehézségekkel küzdenek a hirtelen megugró kereslet kiszolgálásában. Több órányi várakozás, elveszett csomagok, késő vagy törölt járatok – ilyen és ehhez hasonló fennakadásokkal kell számolnia
Az Auguszt család több mint százötven éve látja el süteményeivel és tortáival Budapestet, a cukrászdinasztia elhivatottsága túlélt világháborúkat, államosítást, kilakoltatást és világjárványt is.
Sebastian Vettel elmondta, mit tart idén az Aston Martin legfőbb gyengeségének az amúgy igencsak nehézkes szezonjukban. A silverstone-i alakulat jelenleg a kilencedik helyen áll a tíz csapatos világbajnokságban, csak a Williamset előzik meg. Az eredményeik ugyanakkor mostanában javultak, több pontot gyűjtöttek az elmúlt négy versenyen az Alfa Romeó
Nem mindenki tud új tanszerekhez jutni, ezért idén idén is elindította iskolakezdési segélyprogramját a Katolikus Karitász – számolt be az M1 híradója.
Mindhárom nagy hitel jegyzése visszaesett júniusban, így tehát úgy tűnik, hogy a magyarok máris ott spórolnak, ahol tudnak, és nem rángatják magukat újabb adósságba. A folyamatos kamatemelések miatt ráadásul elképesztően megdrágultak a személyi kölcsönök, van olyan banki ajánlat, amely már 20 százalék feletti THM-mel kínál 3 millió forint kölcsönt.
Az utolsó szénszállító hajó is elhagyta Hawaii partjait és ezzel egy új korszak kezdődik az államban. Szeptemberben bezár az utolsó szénerőmű, az AES Hawaii, amely a sziget villamosenergiájának legjelentősebb forrása. Az állam komoly ambíciókkal rendelkezik, ugyanis 2045-re el akarják érni a teljes kibocsátásmentességet.
2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek.
A szokásos nyári slágerektől jócskán eltérő termékekre keresnek rá a Vaterán a látogatók: a rezsicsökkentés megváltozásának július 13-i bejelentését követő napokban a cserépkályha és a sparhelt szavak kerültek a 10 leggyakrabban beírt keresőkulcsszó közé. Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 2021. 30. hetében: Top 10 keresés a Vatera.hu oldalon 202
A szeptembertől katájukat vesztő bt.-seknek és egyéni vállalkozóknak nemcsak új adózási formát kell választaniuk, hanem sokuknak új bankszámlát is. Megnéztük, melyik bank mivel csábítja őket.
Bár kisgyerekes szülőként a nappaliban szétdobált játékokból nem csinálok problémát, az állandó kupleráj és az össze-vissza hányt kacatok láttán biztos nagyokat nyelnék. Szerencsére, ritkán néz így ki a házunk: elmesélem, mi az én titkom.
A szeptember 1-jén hatályba lépő új katatörvényt a szakportálok (és persze nem csak azok, de a gyakorlat szempontjából mégiscsak ezek a mérvadók) részletesen bemutatták. Ugyanakkor – noha az elemzők többsége szerint „egyszerű” jogszabályról van szó – a gyakorlati alkalmazás során néhány kérdés mégis tisztázásra vár, melyek egy része a főállású egyé
Nem lehet visszaszállítani Oroszországba az Északi Áramlat-1 gázvezeték turbináját a nyugati szankciók miatt - közölte az MTI a Gazprom nyomán szerdán.
Az Asus a napokban hivatalosan is bemutatta a legújabb kompakt méretű okostelefonját, az Asus Zenfone 9 okostelefont. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. Az Asus az utóbbi időszakban egyre jobban odafigyel a felső kategóriás termékeire és több választási lehetőséget kínál nyújtani és olyan réseket betölteni a piacon, amit még lehet. Ilyen a kompakt
Az orosz és fehérorosz zászlókat kitiltják a Finn Rallyn, azokat sem a versenyzők, sem pedig a nézők nem használhatják a hétvégi rendezvényen. A Finn Rallyn bár az orosz versenyzők rajthoz állhatnak, azonban nemzeti zászlójukat nem használhatják a hétvégén, ahogy a fehérorosz lobogókat is kitiltják. A tiltás a verseny által érintett minden terüle
Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthe
„A németek most európai szolidaritást akarnak, a szolidaritás pedig szépítve mindig azt jelenti, hogy szegény vagyok, ezért elveszek öntől valamit.” A liberális-konzervatív Tichys Einblick lap alapító-szerkesztőjét a média elfogultságáról, a német energiaválságról, a CDU bukdácsolásáról és Magyarország uniós helyzetéről is kérdeztük.
A Duna nagyon alacsony vízszintjének köszönhetően, ismét látványos, ahogy a rákkeltő mérgek csorognak a Dunába a volt Gázgyár területéről Óbudán. Négy éve, 2018-ban kimérték, hogy egyes rákkeltőnek minősített szennyezőanyagok több százszorosan, más súlyos mérgek pedig több ezerszeresen haladták meg a talajvízre megengedett határértéket – írták a Gr
Elindítja az Omega együttes életműsorozatát a GrundRecords. A legendás zenekar felvételeinek sorát nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezei, rádiófelvételei szerepelnek.