Délelőtt mindenkit felültetett a Williams a hype-vonatra, ám csak Alex Albon maradását jelentették be. Izgatottan várta az F1-es közösség, hogy vajon mit jelent be a grove-i istálló. Többen már Oscar Piastrit látták a brit-thai versenyző mellett, ám egyelőre ilyen bejelentésre nem került sor. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy meddig marad Albon a
Az IoT segítségével egy gyártóvállalat ma már lényegesen célirányosabban, olcsóbban, csökkentett állásidővel és kevesebb meghibásodással képes fenntartani és működtetni gépeit.
A földgázellátás súlyos hiánya "beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót" indíthat el a német gazdaságban - nyilatkozta a Commerzbank, az ország második számú bankja.
Júliusban is kevesebb autót helyeztek forgalomba Németországban, mint egy évvel korábban és az év eleje óta forgalomba helyezett autók száma is elmarad az előző évitől a szövetségi járműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) szerdai jelentése szerint. Szám szerint csak a tisztán elektromos autók forgalomba helyezése emelkedett júliusban
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Forma–1-es nyári szünet legelején óriási botrány alakult ki a pilótapiacon, ennek fő érintettje az Alpine csapat. A francia istálló hétfő délelőtt a sajtóból értesült a vezetőket állítólag még a Hungaroringen is hitegető Fernando Alonso szezon végi távozásáról, majd a helyére megnevezett Oscar Piastri is a médiából tudta meg, hogy ő lenne a kétsz
Méhlegelő várja a győri VGP Parkban a környék méheit, de hamarosan madáretetőket is telepít a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója a 2 hektáros területre.
Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől - figyelmeztetett a horvát hidrometeorológiai intézet (DHMZ), amiről a Vecernji List című horvát napilap számolt be szerdán.
Néha két ember között egyszerűen csak megtörténik a kattanás, és azonnal kialakul a kötődés erős érzése. A szerelem esetében ez a jelenség állítólag első látásra bekövetkezik. A barátságokban azonban egészen más ingerünk van az illatokra, a Science Advances című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint. Ha két ember hasonlít egymásra,
Harmadfokú hőségriasztást léptet életbe csütörtöktől szombat éjfélig az ország egész területére az országos tisztiorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlására. Erről közös közleményben tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, több mint 32 ezer kilométernyi állami közúthálózat üzemeltetési és fenntartási feladatait látja. Teljesítménymutatói alapján az ország egyik legnagyobb állami tulajdonú vállalatáról van szó, amely a központi irányítás mellett 19 megyei igazgatóságon keresztül végzi többek között az országos közutak karbant
Miközben a veteránok gyepálták egymást szombaton Indianapolisban, Cindric, Burton és Gilliland szépen csendben hozták a kiváló eredményeket. Miután a NASCAR megbüntette Ross Chastain-t a pálya levágásáért, és a 27. helyre esett vissza, az újoncok egy hellyel előre léptek, így a győztes Tyler Reddick mögött Austin Cindric, Harrison Burton és Todd Gi
Christian Horner elárulta, elgondolkodtak azon, hogy újfent leigazolják Sebastian Vettelt. A német versenyző pár napja jelentette be Instagram-oldalán, hogy 2022 végén búcsút int a száguldó cirkusznak. A 35 éves pilóta első sorban a gyerekeire szeretné fordítani az idejét. Az Aston Martin nem várt sokat, a hét elején be is jelentette Fernando Alons
A Pepsi és a Coca-Cola kivonulása után keletkező űrt egy helyi cég próbálja betölteni a 9 milliárd dolláros orosz üdítőital-piacon. A Csernogolovka nevű cég jelentősen növelte kapacitásait idén, és pár éven belül 50 százalékra tornázná fel piaci részesedését - közölte a Reuters a cég ügyvezetőjére hivatkozva.
A második negyedévben 44 százalékkal csökkent a műtrágya-értékesítés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, miközben az értékesítési árak 2,2-3,8-szeresére emelkedtek - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett negyedéves jelentésben. A növényvédő szereknél hasonló mértékű áremelkedést mértek a második negyedév
Egészséges emberek bármelyik ásványvizet korlátlan mennyiségben fogyaszthatják, nem szükséges, hogy váltogassuk a különböző ásványvizeket időnként. Egészen más azonban a helyzet valamilyen betegség esetén.
Őszre ellehetetleníthetik a szociális ellátást az emelkedő rezsi- és üzemanyagár-költségek, intézmények zárhatnak be – figyelmeztet Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke. A szakember az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett: a szociális intézmények, magától értetődően alapvetően nem magánszemélyek, hanem közületi fe
Tizenöt éve lesz idén, hogy megnyerte a tehetségkutatót és egy mesés vagyon hullott az ölébe. Utasi Árpi azóta hátat fordított a showbiznisznek, 29 évesen civil életet él.
Az előző heti 2 ezer után a 3 ezret is átlépte a napi új koronavírusfertőzöttek száma Magyarországon, így egyre alaposabb okunk lehet hatodik hullámról beszélni. A múlt héten még úgy tűnt, hogy Budapesten már laposodik a járványgörbe, erre most ismét felgyorsult a járvány terjedése, és a legmagasabb esetszámot éppen a fővárosban regisztrálták. A mi