Idén sem lesz sztárokból hiány az MTV Video Music Awardson, amely egy bámulatos díjátadó show keretében hozza el nekünk a modern popzene ikonjait. A legjobb videoklipekért járó legendás űrhajós szobrok olyan híres előadók kezében landolhatnak, mint Doja Cat, Billie Eilish, Harry Styles, Beyoncé, a Foo Fighters vagy a BTS együttes. A nyolcszoros VMA
A feltöltőkártyás villanyórák rezsiemelés miatti kaotikus helyzetéről több alkalommal is beszámoltunk, miután kiderült, hogy az MVM feltöltőkártyás villanyórái piaci áron számolták, vagyis éppen a legszegényebb embereknek mérték a legdrágábban az áramot augusztus elseje óta. Ezt utólagos korrekciók követték, a héten pedig Palkovics László technológ
Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok - jelentette be Szijjártó Péter a videónyilatkozatában.
A vonatokon és a Volánbusz járatain is felhasználható a MÁV kedvezményes, kétezer forintos jegye, amivel a budapesti tűzijátékra érkezőket segíti a vasúttársaság. Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője emlékeztetett, hogy speciális, fixáras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén. Hozzá
Egy orosz telepen naponta 4,34 millió köbméternyi gázt égetnek el. A gázégetés megszokott gyakorlat, azonban a mostani égetés mértéke nem nevezhető megszokottnak.
A mai napon átfogó szőlőszüreti ellenőrzés indult - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A hatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével az idén a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előál
Az eddig katázók közül a legtöbben az átalányadózás felé mozdulnának a K&H felmérése szerint, ugyanakkor sokat elárul az érintettek körében tapasztalható bizonytalanságról, hogy 30 százalékuk pár hete még nem tudta, mihez kezd majd szeptember elejétől. Közeledik a régi kata megszűnésének dátuma (2022. augusztus 31.), amelyet követően az eddigi katá
Milyen visszatérni a helyre, ahol életed egyik legboldogabb időszakát töltötted? És hogyan lehet megbarátkozni a gondolattal, hogy az az időszak már nem tér vissza, és az a város, amit akkor megismertél, már nem lesz ugyanolyan?
A tüdő nélküli szalamandrák nyilvánvalóan jól boldogulnak tüdő nélkül, tekintve, hogy az összes szalamandrafaj kétharmadát teszik ki. Talán a tüdő elvesztése inkább lehetővé tette, mint akadályozta ezt a figyelemre méltó evolúciós sikert.
A Pfizer COVID-tablettájának hatékonysága megkérdőjeleződött. Egy izraeli tanulmány szerint a gyógyszer a 40-65 év közötti betegek esetében nem használ. Az
A Vatikán szerint a találkozót a háború mellett nyíltan kiálló moszkvai pátriárkával egészen biztosan kihasználná az orosz propaganda, így azt sokan rossz szemmel néznék.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. automatikusan jóváírja a különbözetet minden olyan felhasználónak, aki augusztusban nem csak rezsicsökkentett áron tudta feltölteni előre fizetős árammérőjét, továbbá péntektől minden előre fizetős mérőt használó ügyfelének egységes elszámolási módot biztosít – tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Csütörtökön nem sokáig tartott ki 410 alatt a forint az euróval szemben, a nap végére megint a lélektani határ fölé gyengült a magyar deviza. A befektetők ma elsősorban Jerome Powell Fed-elnök beszédére figyelnek, a jegybankár magyar idő szerint délután szólal majd meg.
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában - közölte a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál egy brit tanulmányra hivatkozva pénteken.
A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek elérkezett az 50. adásához. A kerek forduló alkalmából Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes a fintech és a pénzügyi világ pozitív fenntarthatósági trendjeiről beszélgettek.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Doktor24 az első magánegészségügyi szolgáltató, amelynek az értékpapírjaival mától nyilvánosan is lehet kereskedni, miután tavasszal nagy értékű kötvényt bocsátottak ki. Az alapító tulajdonosok célja, hogy pár év múlva a részvényeik is a tőzsdén forogjanak. 2022 szeptemberétől elindul magán-egészségbiztosításuk is.
A nemzeti lottótársaság arról tájékoztatta játékosait, hogy ismeretlenek a Szerencsejáték Zrt. nevével és arculati elemeivel visszaélve adathalász tevékenységet folytatnak. Az általuk létrehozott, megjelenésében az Ötöslottóra utaló weboldalon nyereményjátékot hirdetve - a jóhiszemű játékosokat megtévesztő módon - bankkártya adatokat kérnek el, ame
Újabb két embernél igazolt majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a 33. héten - augusztus 15-től 21-ig -, ezzel 64-re nőtt a magyarországi esetek száma - írja az MTI.
A KIA az idén is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon, részesedése 12,3 százalékos az első fél évben eladott 321 járművel, ám jövőre a piac jelentős zsugorodására számítanak.
Cudar idők járnak – a sorozatgyártás világában is. És mivel elképesztően drága iparág, az előfizetők száma pedig az elmúlt időszakban csökkent, ráadásul egyre nagyobb a verseny a streaming berkekben, a Netflixnek szigorú döntéseket kell hoznia, milyen projektekbe invesztál. Összegyűjtöttük azokat, amik nem élték túl a rostát.
Milyen kapcsolatban vannak a termelési költségek és az élelmiszerárak? Miért van az, hogy az utóbbi időben más termékekhez képest gyorsabban drágultak az élelmiszerek? Mi várható e téren a világban és Magyarországon? Az OTP Agrár szakértői legutóbbi cikkükben ezekre a kérdésekre keresték a választ.
Véget ért a nyári szünet, a Forma-1-es versenyzők és csapatok már Belgiumban vannak. A jelenlegi, 20 fős F1-es mezőnyben 5 olyan versenyző szerepel, akik legalább egyszer már tudtak nyerni a spái pályán. A legtöbbször ez Lewis Hamiltonnak sikerült, szám szerint négyszer (2010, 2015, 2017, 2020). Őt Sebastian Vettel követi, három győzelemmel (2011,
A Triton DeepView névre keresztelt tengeralattjáró előkészületei már az utolsó fázisban tartanak. Rövidesen tengerre bocsátják a világ legnagyobb, turisták számára készült tengeralattjáróját, amely 100 méter mélységben egyszerre 24 látogatónak mutathatja meg a tengerfenék csodáit.
Újabb két embernél igazolt majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a 33. héten - augusztus 15-től 21-ig -, ezzel 64-re nőtt a magyarországi esetek száma. Az NNK pénteki közlése szerint a 22 és a 31 éves beteg általános állapota megfelelő, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges; otthonukban tartózkodnak elkülönítve. A t