2022. augusztus 24. szerda

aug. 24
6:18
Nyakunkon a tanévkezdés: - tippek szülőknek (KKV Magazin)
Idén is mintegy százezer kisdiák lép be először az iskolák kapuin szeptember első napján, ez pedig ismeretlen terepet jelent nem csupán nekik, de szüleiknek is. A megváltozott napirend és az újfajta kötelezettségek mellett többek között a tudatos digitális eszközhasználat elsajátítását sem halogathatják tovább családok tízezrei. Annál is inkább, hi
aug. 24
6:18
Javuló talajviszonyok = több víz a talajban (Agrárágazat)
Szervesanyag-pótlás a mezőgazdaságban: a talajviszonyok döntőek a terméseredményekben.
aug. 24
6:18
Álomkert a betondzsungelből: B terv azoknak, akiknek túl sok lett a beton (egy.hu)
Fáj az ember szíve, mikor egy-egy átalakítás során/után rájön: hoztunk rossz döntéseket, az eredmény nem éppen olyan, amilyennek szeretnénk. És vannak dolgok, amiket nem is lehet egyszerűen megváltoztatni. Így jártunk mi a térkővel és a kaviccsal az udvarunkon: mikor leraktuk, jó ötletnek tűnt, ma már kevésbé... De rájöttünk arra is, hogy sem a tér
aug. 24
6:20
Öt nap börtönre és három év próbaidőre ítélték Nancy Pelosi férjét (444.hu)
Az öt napból négyet már leült, az utolsó napot pedig 8 órás közösségi munkával válthatja ki.
aug. 24
6:24
Így kell életet menteni, nem máshogy (Infostart)
Már látható a televíziós csatornákon az év egyik legnagyobb társadalmi célú kampánya, a "Mentés másként" első filmje.
aug. 24
6:24
Binance: egy hónapig ingyenes lesz az Ethereum kereskedés (Kripto Akadémia)
Az Ethereum staking indulásának alkalmából a Binance átmenetileg ingyenessé teszi a második legnagyobb kriptovaluta kereskedését. Végleges: szeptember 15-én indul az ethereum staking A 30 napig tartó akció pénteken hajnali 2 órától veszi kezdetét és egészen szeptember 26-ig tart. A 100%-ig jutalékmentes kereskedésre az ETH/BUSD spot páron lesz lehe
aug. 24
6:24
Jöhet a 0 százalékos áfa a napelemekre a szomszédban (Tiszta Jövő)
Az energiakrízis hatására egyre több ország dönt úgy, hogy támogatja az alternatív energiaforrások használatát, például a napelemek telepítését.
aug. 24
6:24
Fél éve tört ki a háború, amely felforgatta világunkat (Mandiner)
2022. február 24-e fekete betűkkel kerül be a világ évkönyveibe. Egy hosszú folyamat végén, amelyben mindkét fél bőven követett el hibákat, Oroszország megtámadta Ukrajnát. De milyen tanulságokat tudunk levonni hat hónap után e kelet-európai tragédiából?
aug. 24
6:24
Világbajnokok belsői: Biasion és a Lancia Delta (Racingline)
Miki Biasion a Lancia versenyzőjeként nyerte a 80-as évek végén két rally világbajnoki címét. Most betekinthetünk egy szakaszába az 1990-es Monte-Carlo Rallyn.
aug. 24
6:30
A rezsiárak miatt egyre többen cserélnének nyílászárót, korszerűsítenék a fűtési rendszert (444.hu)
A GKI felmérése szerint a hőszigetelési munkák elvégzése iránti igények egy hónap alatt megduplázódtak.
aug. 24
6:30
Kiállt a szintetikus üzemanyag mellett Blume (autopro)
Az e-mobilitás önmagában nem megoldás a VW leendő vezére szerint.
aug. 24
6:36
Ötven évvel az olimpia után – magyar ezüst (AQUA)
München 1972-ben rendezte az ötkarikás játékokat, a vitorlásversenyeket pedig Kielben tartották meg. Most újra összegyűltek az akkori hajóosztályok. Az izgalom most, 2022-ben majdnem akkora volt, mint annak idején, míg a Tempest-világbajnokságon a bronzéremért folyt sokesélyes harc, addig Starban (észak-európai bajnokság) és Repülő Hollandiban (nyí
aug. 24
6:36
Bekezdések: Harmadik világháborúba rángatnának minket a britek (Mandiner)
Ukrajna nem NATO-tag, az erőmű pedig orosz kézen van, és a kijevi rezsim löveti…
aug. 24
6:36
A körte kártevői (Magyar Mezőgazdaság)
A körte növényvédelmi szempontból nem tartozik a problémás gyümölcsök közé, a legtöbb kártevője ellen nem szükséges rendszeresen védekezni. Sok a közös károsítója az almával, emiatt az almára leírt alapelvek a körtére is érvényesek.
aug. 24
6:36
Kulcsár Edina nem érti, hogyan eshetett teherbe (rtl.hu)
Tablettát szedett, ráadásul nőgyógyászati betegsége miatt első gyermeke érkezése előtt az orvosok kevés jóval kecsegtették.
aug. 24
6:42
Szatmári András a Szilágyi Áronnal való rivalizálásukról (Infostart)
A világbajnok kardozó Szatmári András kérdésünkre összegezte idei teljesítményét. A sportoló már többször kikapott háromszoros olimpiai bajnok csapattársától, ugyanakkor a csapatversenyben továbbra is tudnak egymásért küzdeni.
aug. 24
6:42
A rezsipánik ösztönzi és átformálja a lakosság lakáskorszerűsítési terveit (Pénzcentrum)
A rezsicsökkentés szabályainak módosítása ösztönzőleg hat a lakosság energiamegtakarítást célzó korszerűsítési terveire – ez már egy hónap elteltével is érezhető. Emellett jelentősen módosította az elvégeztetni tervezett korszerűsítési feladatok körét: a külső nyílászárok cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése, a hőszigetelési munkák elvégzése i
aug. 24
6:42
Még két év felmentést kaptak a lakásépítők a szigorú energiaszabályok alól (Bank360 blog)
Az építkezők újabb két év felmentést kaptak az új lakóépületek szigorú energiafelhasználási előírásainak teljesítése alól. Addig nem kell legalább BB besorolást szerezniük a használatbavételhez.
aug. 24
6:42
Zuhan az euró! Nagy mozgások a devizapiacon! (Növekedés)
Nagyot esett az elmúlt napokban az euró/dollár árfolyam. Már többet ér egy dollár, mint egy euró. A dollár ereje döntően az amerikai állampapírok megemelkedett kamatelőnyével, illetve az eurozóna borúsabb gazdasági és politikai kilátásaival magyarázható. Mindeközben történelmi magasságba emelkedett a svájci frank / forint árfolyam.
aug. 24
6:42
Szélsőjobboldali politikus és oroszoknak lobbizó üzletember is a magyarországi kitüntetettek között (rtl.hu)
Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy ki mindenki kapta meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
aug. 24
6:45
Folytatódik az egy héttel elhalasztott tűzijáték körüli mizéria (Menedzsment Fórum)
Egy friss kormányrendelet szerint ugyanis a kormány nem fizet az augusztus 27-ére tolt tűzijáték megtartásához szükséges fővárosi közterületek használatáért.
aug. 24
6:48
Menekül a lakosság az állampapírból (Azenpenzem)
Nem egyszerűen elmarad a lakossági állampapír-állomány növekedése az idei tervezettől, hanem jócskán csökkent is a háztartások itt tartott megtakarítása. Az elszálló infláció miatt a régi kedvenc szuperállampapírból menekül a pénz. Kérdés, hogy a több lakossági állampapírnál végrehajtott augusztusi kamatemelés megállítja-e a pénzkiáramlást, vagy bi
aug. 24
6:48
Ilyen idővel búcsúzik a nyár – Kánikulától továbbra sem kell tartanunk (Femcafe)
Ugyan a meleg visszatér, a 40 foktól nem kell tartanunk.
aug. 24
6:48
Egyre több kibertámadásra figyelmeztet az „okosipar” (Márkamonitor)
Az ipari szervezetek 51%-a arra számít, hogy az „okosgyárakat”  célzó kibertámadások száma növekedni fog az elkövetkezendő 12 hónapban. Ennek ellenére a gyártók közel felének igencsak hiányos a kiberbiztonsági protokollja.   Az „okosipar” előtt álló egy év sem lesz eseménytelen a szektor képviselői szerint, akik egyre fokozódó intenzitású kibertáma
aug. 24
6:48
Pelle Pince: bemutatjuk, mit tudnak a mádi termőterületek (Agrofórum)
Ez év májusában újabb rendhagyó rendezvénynek adott otthont Mád, a történésekben amúgy sem szűkölködő hegyaljai település. A Mádi Pezsgés, a község első pezsgő fesztiválja, a buborékos borok kóstolójára invitált. Hat helyi borászat mutatta meg itt magát, ezentúl gasztro élmények, egész napos koncertek és programok is színesítették a rendezvényt. Mi
aug. 24
6:48
Borzasztóan nehéz kvíz: a 3. kérdésnél hirtelen lefagysz, és nem tudod majd a választ (Promotions)
Csupán 10 kérdésre kell jól felened.
aug. 24
6:48
Uniós forrásból digitális fejlesztéseket hajt végre a Corvinus (Mínuszos)
Másfél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Corvinus Egyetem. Az elnyert forrás hozzájárul a Ménesi úti campus digitális fejlesztéseihez, újjászületik az egyetem online oktatási rendszere és bővülnek, frissülnek a digitális tananyagok is. Az egyetem közleménye szerint az 1,49 milliárd forint uniós támogatásból négy terül
aug. 24
6:48
Erdogan: a Krím Ukrajna elidegeníthetetlen része, vissza kell nekik adni (Mandiner)
A török elnök azt is hozzátette: ezt békés eszközökkel kell megtenni.
aug. 24
6:48
Három megyében is változik januártól a háziorvosi ügyeleti rendszer (rtl.hu)
A járásközpontokon kívül mentőtisztek és kiterjesztett hatáskörű ápolók látják el a betegeket.
aug. 24
6:54
Több százan ragadtak a La Manche alatti alagútban az éjjel: kitört a pánik (Blikk)
Az Eurotunnel utasai közel öt órán át rekedtek a La Manche csatorna alatt, miután egy vonat meghibásodott. Több százan vártak a szervízalagútban.
aug. 24
6:54
Elárverezték egy orosz oligarcha lefoglalt luxusjachtját (444.hu)
Összesen 63 ajánlat érkezett Dmitrij Pumpjanszkij hajójára.
aug. 24
6:54
Négyszeres gázszámla, hatszoros áramár – mindenki számol, hogyan kerülhetők el a bezárások a kulturális szektorban (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 24
6:54
Új adatokat közöltek a Tesla Semiről (Villanyautósok)
Pontosítottak pár adaton is.
aug. 24
7:00
Időjárás: nem érdemes otthon hagyni az esernyőt, riasztás is érvényben van (Blikk)
Továbbra is marad a felhős, borongós, csapadékos időjárás: ismét nagy mennyiségű eső hullik majd az országra, de egy kis időre itt-ott kisüthet a nap.
aug. 24
7:00
Iránhoz köthető célpontokra mért csapást az Egyesült Államok (HírTV)
Az Egyesült Államok tavaly júniusban mért legutóbb csapást szíriai célpontokra. Jelenleg mintegy 900 amerikai katona van Szíriában.
aug. 24
7:00
A háború új fejezete kezdődhet ma – Az ukránok menekülnek (Növekedés)
.
aug. 24
7:00
Kutyák marcangoltak szét egy postást Észak-Floridában (rtl.hu)
A nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A kutyákat el fogják altatni.
aug. 24
7:03
Kilövésre kész az új amerikai holdrakéta (Infostart)
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bejelentette, hogy hétfőn indulhat az óriási holdrakétája.
aug. 24
7:06
2009 óta volt szökésben ez a férfi, végül sikerült elfogni (ATV)
Sz. Henriket 2022. augusztus 9-én a szlovén hatóságok fogták el Szlovéniában, majd kiadatási letartóztatásba került. A magyar hatóságok részére 2022. augusztus 18-án adták át a rédicsi határátkelőhelyen. A férfit a budapesti nyomozók jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták k
aug. 24
7:06
Elítélték Nancy Pelosi férjét (Mandiner)
A házelnök férje még májusban okozott balesetet sportautójával, vérének alkoholtartalma 0,082 százalék volt, ami két ezrelékkel magasabb a megengedettnél.
aug. 24
7:06
A rezsicsökkentés megvágása miatt őrült tempóban korszerűsítenék ingatlanjaikat a magyarok (rtl.hu)
A külső nyílászárok cseréje iránt például már minden harmadik felújítást tervező háztartás érdeklődött.
aug. 24
7:12
Uniós toxikus szennyezőanyag-határértékek: új szabályok a termésnövelő anyagok forgalmazására (Adózóna)
Az uniós termésnövelő anyagok forgalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2019/1009 Európa Parlamenti és Tanácsi rendelet hatályba lépése több változást is hozott a nyár folyamán – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
aug. 24
7:12
Stádium 28 Kör: Palkovics László méltatlanná vált a tudomány eszményéhez (444.hu)
Az MTA-csoport tiltakozik az OMSZ két vezetőjének kirúgása miatt.
aug. 24
7:12
Räikkönen nem olyan volt, mint amilyennek ismerjük (Racingline)
Kimi Räikkönen nem olyan volt az USA-ban, mint azt korábban a Forma-1-ben megszokhattuk – állítja egy újságíró. A NASCAR nem a Forma-1-ből ismert Kimi Räikkönent kapta. A mocos és szűkszavú finn, akit az F1-es paddockból ismerhetünk, nyugodt és kellemes figura volt Amerikában, a helyi beszámolók szerint. Räikkönen watkins gleni versenye kieséssel v
aug. 24
7:18
Háborús veszélyhelyzeti rendeletet adott ki a kormány: nem fizet Budapestnek a területhasználatért (Blikk)
A kedd esti Magyar Közlöny szerint a kormány – a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – úgy döntött, nem fizet a területhasználatért a tűzijáték ideje alatt.
aug. 24
7:18
Több száz ember rekedt a Csatorna-alagútban (ATV)
Lerobbant egy vonat a Franciaországot és Nagy-Britanniát összekötő vasúti alagútban.
aug. 24
7:18
Tudtad? Ebben a különleges helyzetben a kutyák is képesek sírni (Femcafe)
Egy japán egyetem tudósai nemrégiben a négylábú házi kedvencek érzelmeit vizsgálták, és meglepő eredményre jutottak.
aug. 24
7:18
Jennifer Lopez három lélegzetelállító Ralph Lauren ruhát viselt az esküvőjén (Glamour)
Jennifer Lopez és Ben Affleck 20 évvel azután, hogy lemondták az esküvőjüket és felbontották az eljegyzésüket, idén örök hűséget fogadtak egymásnak immár második alkalommal, ezúttal Affleck Georgia állambéli birtokán barátaik, családjuk jelenlétében, úgy, ahogyan azt egyébként annak idején el is tervezték.
aug. 24
7:18
Megérkezett a Magasságok és mélységek előzetese (Márkamonitor)
A májusi teaser-trailert követően, alig egy hónappal a hazai mozis premier előtt mutatkozik be a Magasságok és mélységek című nagyjátékfilm előzetese és plakátja. A Csoma Sándor rendezésében készült, megtörtént eseményeken alapuló alkotás Erőss Zsolt (Trill Zsolt) felesége, Sterczer Hilda (Pál Emőke) szemszögéből ábrázolja a valaha volt talán legné
aug. 24
7:18
Tudtad, hogy ha gyűlölsz valakit, 4 ember életének a kioltására elegendő halálos méreg keletkezik a leheletedben? (Promotions)
Elmer Gates professzor a Washingtoni Egyetemen érdekes biokémiai kísérleteket végzett a pszichológiai laboratóriumában. Bebizonyította, hogy az emberi szervezetben különféle érzelmek és érzésminták hatására mérgek keletkeznek.

Keresés