Helmut Marko elmondta, hogy a költségvetési korlát miatt még fontosabb szerepköre lett a könyvelőknek. Idén 140 millió dollárt költhettek eredetileg az istállók, ám az infláció megnövekedése miatt módosított a Szövetség az összegen. A szabálynak köszönhetően a nagycsapatoknak is meg kell néznie, hogy mire költenek, ugyanis aki túlköltekezik, az tov
Már csaknem ezer gyerek sérült, vagy halt meg Ukrajnában a háború kitörése óta az UNICEF szerint. Közülük sokan tartós kórházi ellátásra szorulnak, de olyan gyerek is van, aki azért maradt a háború sújtotta területeken, hogy a támadásokban megsebesült hozzátartozóiról gondoskodjon. Ők folyamatos veszélyben vannak, különösen most, hogy a kétnapos uk
Határozott közleményben állt ki az Országos Meteorológiai Szolgálat 17 munkatársa a hétfőn felmentett vezetők mellett. Arról írnak, politikai nyomásként tekintenek az elnök és az elnökhelyettes kirúgására, és vizsgálatot követelnek. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, a két szakembert egyébként is elbocsáj
Mondhatni GYES-en van egy oroszlánkölyökkel a Nyíregyházi Állatpark egyik gondozója. Újabb, háborúból mentett állatot fogadott be Ukrajnából. A kölyök egy darabig azért szokja az új környezetét a profi nagymacska gondozó otthonában, mert a kicsit születése óta kézből etették.
Akár tucatnyi jogszabályt is hajlandó módosítani a kormány október végéig az EU-s forrásokról történő megegyezés érdekében – ezt Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón. Hétfőn járt le a 30 napos határidő, eddig kellett válaszolnia a kormánynak az Európai Bizottság jogállamisággal és korrupciós ügyekkel kapcsolatos aggályaira azért, hogy Magyar
Vatikán – Bár Ferenc pápa nem ragaszkodik minden katolikus hagyományhoz, Novák Katalin valószínűleg klasszikus fekete ruhában, fátyolban járul majd holnap a Szentatya színe elé.
Jelentősen megnőtt a kutatás-fejlesztésre fordított ciklusidő a világ nagy gyógyszeripari vállalatainál, miközben évtizedes csökkenés látható a hatékonyságban - áll a Deloitte 2022 Global Life Sciences Outlook tanulmányában. Jó hír azonban, hogy a belső megtérülési ráta jelentősen emelkedett, részben a Covid-19 kapcsán kialakult helyzetnek köszönhe
A Hétrétország abszolút hiánypótló színfolt: este nincsen sok program, napközben viszont közel 50 nyitott portát lehet felfedezni az Őrség több tucatnyi településén. Szubjektív beszámoló.
A kaszálón, ahol kétszázhetven bála szokott lenni, ott most csak kilencven lett. A gabonánál is hasonló az arány. A végén nekünk is be kell majd érnünk mindennek a harmadával. Csender Levente írása.
Megtilthatják az üzletek üzemeltetőinek Németországban, hogy nyitva tartsák az utcára nyíló helyiségek bejáratait a fűtési szezonban - írta a Bild című lap egy készülő energiatakarékossági intézkedéscsomagra hivatkozva, amelyet a szerdai kormányülésen fogadhatnak el.
Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán jelentette be, hogy a hidrogénhajtás felé kacsintgat
Csepelyi Adrienn arról, mi köze az edzésnek a diszkalkuliához, a toxikus mondatoknak a gyógyvíz buborékjaihoz és az önszeretetnek a testsúlyhoz. (Spoiler: az utóbbinak semmi.)
Az energiaellátás Magyarországon mind a gáz, mind az áram tekintetében biztosított – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Közölte: a tavalyihoz hasonló, azzal megegyező nyugdíjprémium kifizetésére számíthatnak idén is a nyugdíjasok, a felső határ 80 ezer forint. Arra a kérdésre, hogy miért nem emelke
Ha még nem láttad volna az HBO Max legújabb saját gyártású sorozatának, a Sárkányok házának első részét, akkor légy óvatos, mert ez a cikk rengeteg spoilert tartalmaz. Egy brutálisan traumatikus jelenetről lesz szó, amelyet a „lehető legtöbb nővel” megnézettek, mielőtt végleg bekerülhetett a sorozatba, ezen pedig egyáltalán nem csodálkozunk.
Nem túlzás állítani: vállalkozók százezrei próbálják ezekben a napokban kitalálni, merre és hogyan tovább a kata megszüntetése után. Most egy számukra is hasznos dokumentumot tett közzé az adóhivatal.
A jogállamisági mechanizmus eljárásban “abban bízom, hogy szeptember eleje körül már akár maga a megegyezés is megjelenhet”. A partnerségi megállapodás “valamikor az ősz első felében akár megvalósulhat”, a helyreállítási EU-s forrásokról pedig a megegyezés “az ősz második felében, de még ebben az évben megtörténhet” - nyilatkozta az atv.hu-nak ad
Az Agrárminisztérium megújította munkaszuret.hu mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalát, hogy segítse az ukrajnai menekültek számára az álláshoz jutást.
Kanada megvizsgálja annak lehetőségét, hogy keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) - jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn, Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján.
A Fókusz kameráján keresztül üzent Béres Anett annak a férfinak, akinek az életét köszönheti. Személyesen köszönné meg neki a segítségét. Arról az autót vezető úriemberről van szó, aki akkor úgy döntött, hogy megáll és ezzel tudtán kívül megmentette az életét. Csak annyit tudni róla, hogy Siklóson él és 60 év körölül. Anett bármilyen fórumon várja
Szijjártó Péter véleménye szerint Magyarország még csak tárgyalni sem hajlandó energiaszankciókról, és nem terveznek semmilyen szigorítást vagy korlátozást bevezetni.
A külügyminiszter szerint az energiaszankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, ezért azok szigorítása teljesen ellentétes lenne a józan ésszel.
Lewis Hamilton elárulta, hogy mai fejjel komoly beszélgetést folytatna egykori, több mint 15 évvel ezelőtti, még F1-es debütálása előtti önmagával. Hamilton 22 évesen, az ausztráliai nyitófutamon egy kiváló harmadik helyezéssel kezdte Forma-1-es pályafutását. Így aztán azonnal felhívta magára a figyelmet. Az a szezon azonban nem volt problémamentes
Los Angeles – Meglepő nyilatkozatot tett a hölgyek körében aratott sikereiről a jelenleg az amerikai Los Angeles FC együttesét erősítő 38 esztendős Giorgio Chiellini: az olasz focista azt mondta magáról, tudja, hogy ronda, ennek ellenére a gyengébbik nemnél gyakran ért el „komoly eredményeket”, ami szerinte a futballkarrierjének köszönhető.
Néhány nappal a Serie A, vagyis az első osztályú olasz labdarúgó-bajnokság kezdete után partnerségi megállapodást kötött az FC Internazionale Milano és a Hisense. A cég olaszországi leányvállalata a 2024/2025-ös szezonig állapodott meg a “Nerazzurri” (fekete-kékek) becenevet viselő csapattal, ezzel pedig az olasz sport térképére is felírta magát.