Hatalmas földgázkészleteinek köszönhetően Algéria az utóbbi időben az EU figyelmének középpontjába került az oroszországi import visszaszorítására tett erőfeszítéseiben. Algéria szerint Washington nyíltan és folyamatosan Marokkót támogatja, ezért az afrikai kontinens legnagyobb állama biztonságpolitikailag egyre közeledik Oroszországhoz és Kínához.
Halmágyi Pál 1988-ban váltotta a múzeumigazgatói beosztásban mentorát, utána ő vezette az intézményt. Akkor nem volt már olyan ellenszél, lehetett a kutatást kibővíteni. Makón 1990 decemberében már a szakiskola is felvehette Galamb József nevét. Írásunk első részét itt olvashatják. Halmágyi Pál – Idővel elkezdődött a számítógépek áttörése, kinyílt
Berki Mazsinak komoly döntést kellett meghoznia, hiszen felkérték szerepelni a Dancing with the Starsba. Az egyedülálló édesanya eddig is azon őrlődött, hogy hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel, most pedig még nehezebb dolga lesz. Mint mondta, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy bölcsibe adja Emmát.
A Pirelli motorsport-igazgatója, Mario Isola elmondta, hogy az idei Belga Nagydíj előtt a Spa-Francorchamps-ban végrehajtott változtatások a modern korszak legjelentősebbjei közé tartoznak. A pálya illetékesei azon dolgoztak, hogy jelentős módosításokat hajtsanak végre a pályán. A nyomvonal nem változott, ám új kavicságyakat telepítettek négy kanya
Nem sokkal az OMSZ elnökének és elnökhelyettesének felmentése előtt a TV2 Mokka című műsorának ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője volt a vendége. Az Istenes Lászlóval folytatott beszélgetésben merész kijelentésével új fénybe helyezte az augusztus 20-i elmaradt tűzijáték körülményeit. Mindeközben az OMSZ is felvette a kesztyűt, ráadásu
Előállítottak két férfit a Pest megyei rendőrök, mert a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztattak 18 év alatti fiatalokat – közölte honlapján a rendőrség.
Hírünk a világban: csúnyán lehúzták egy budapesti bárban az egyik legsimertebb szlovák utazóvloggert. PPPeter a legrosszabbra értékelt kelet-európai kocsmákba, éttermekbe és szállásokra szokott ellátogatni, de amit a magyar fővárosban talált, arra nem számított. Rejtett kamerával indultak leleplezni a "klasszikus" túlszámlázós csalást: hamar rá is
Elolvastad a címet és a fejedhez kaptál, hogy mégis milyen őszről beszélünk? Hát, 9 nap múlva itt a szeptember, szóval mi már jogosan ajánljuk az ősz legjobb programjait. Görgess lejjebb, ha érdekel, hogy érezheted magad legjobban a levélhullás és a kényelmes, pulcsis idő beköszöntével.
Az idei második negyedév már a nyolcadik volt a sorban, amikor nőtt a G20-országok nemzetközi áruforgalma szezonálisan kiigazítva, de a dollár erősödése miatt lelassult a bővülés - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden ismertetett közleményében.
A Honda idén két évfordulót is ünnepel: egyrészt 50 éve született meg az első Civic, másrészt negyedszázada mutatkozott be a vérpezsdítő Type R kiadás, mely teljesen új megvilágításba helyezte a hot hatch fogalmát.
Azért, hogy az eltérő fűtőértékű földgázok esetén is mindenki ugyanannyi hőmennyiséghez jusson hozzá rezsicsökkentett áron és közben betartsa a kormány a júliusban már bemondott és a fejekbe beégett 1729 köbméteres éves fogyasztási korlátot is, pontosította a kormány a szóban forgó rendeletet. Ezt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője ma jel
A kedd reggeli adatokat is alulmúlta, újra közeleg a történelmi mélypont. A dollár esetében már meg is döntötte a negatív rekordot a forint. Kedd reggel fél hét óta zuhanórepülésben a forint az euróval szemben: a 407,89-es EURHUF-árfolyam délután háromra majdnem 413 forintig süllyedt – cikkünk írásának pillanatában 412,34 forint egy euró. A magyar
Az Agrowelt Kft. Debrecen löszháti részén gazdálkodik 1700 hektáron. Emellett sok környékbeli gazdának szolgáltatást is nyújtanak. Részben szemes kukoricát, napraforgót és csemegekukoricát vállalnak, azok valamilyen munkafázisát ők végzik a gépeikkel. Ez nemcsak számottevő feladat minden évben, hanem komoly árbevétel is, amivel számolni szoktak.
A júliusi 47,7 pontról 45 pontra esett az előzetes kompozit beszerzési menedzserindex az USA-ban – közölték kedden az előzetes adatot. A vártnál sokkal gyengébb adatra hirtelen gyengülésbe kapcsolt a dollár az utóbbi napok erősödése után.
A mosógép az egyik leghasznosabb találmány a világon, azonban ha nem vigyázol, könnyen tönkre teheted. Vannak olyan dolgok, amik jobb, ha sosem kerülnek bele, ugyanis pillanatok alatt nagyobb bajt okozhatnak, mint azt gondolnád.
Miközben Kimi Räikkönen a pályán rótta a köröket, a twitteren Jenson Button és Marcus Ericcson is bejelentkezett egy NASCAR-os ülésért. Raikkonen a Project91 keretein belül indult, ami a Trackhouse Racing által létrehozott program, mely nemzetközi autó-és motorsport sztárok NASCAR-os bemutatkozását szeretné elősegíteni. A 2007-es F1-es világbajnok
Leggyakrabban a községekben élők fordulnak a szüleikhez vagy rokonaikhoz támogatásért, ha megszorulnak anyagilag. Ezzel szemben a budapestiek kétszer is meggondolják, hogy kölcsönkérjenek-e.
A július 30-i adatok szerint jelenleg 29,2 milliárd forint a kórházak adóssága, tehát 4,3 milliárd forinttal nagyobb összeggel tartoznak az egészségügyi intézmények az előző hónaphoz képest. De akadtak nullszaldósok is, például a Mátrai Gyógyintézet.
Halálos rettegésben tartotta szüleit a kiskunhalasi férfi. Akár a legrosszabbra is sor kerülhetett volna, szinte semmi nem tartotta vissza a bűnözőt. Több ízben is bűncselekményt követett el a kiszolgáltatott családja ellen.
Sokakat érint a rezsi változása, magánembereket és cégeket egyaránt. Akár még csak tervekben, akár már konkrét tettekben, de megindult a felkészülés arra, hogy az energiafelhasználással amennyire csak lehet, spóroljunk. Az irodában jelentős megtakarításokat érhetünk el azzal, ha a régi, korszerűtlen berendezéseket, modern változatra cseréljük, külö