A Való Világ egykori szereplője már sarlatánnak tartja az ayahuasca-szeánszot levezető nőt és gyötöri a bűntudat amiért fájdalmat okozott a szüleinek. De szerinte a balesetnek köszönhetően szorosabb kötelék alakult ki a családjával.
A földgázalapú rendszereken egész Európában, így Magyarországon is változtatni kell és ennek egyik elemeként idehaza a naperőművi kapacitások a mostani 3 gigawattról már jövő év végére 8 gigawattra ugorhatnak, és a geotermikus, illetve szélenergiába való beruházásokkal együtt 16 milliárd eurónyi fejlesztés valósulhat meg a következő évtizedben – je
A világirodalom túl sok csodát rejt, az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy ne jó könyveket olvassunk – vagy jó könyveket ne a megfelelő időben. A jókor olvasott jó könyv leköt, olykor megállít, hogy elgondolkodtasson, kérdéseket vet fel, válaszokat ad, rezonál a lelkünkkel, végül bennünk hagy valamit emlékbe magából. Szöveg: Tóth Judit
A Paramount+ streaming szolgáltatás lesz elérhető a Walmart+ szolgáltatásra előfizetők számára. A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca prémium megoldását használók extra díj fizetése nélkül nézhetik majd a tartalmakat. Ahogyan arról a múlt héten már beszámoltunk, a Walmart is igyekszik még vonzóbbá tenni prémium szolgáltatását és az Am
190 milliós bírságot rótt ki a DIGI-re a Gazdasági Versenyhivatal, miután a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A cég elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal, amellyel több mint kétszer ekkora mértékű bírságot sikerült elkerülnie - írja közle
Az év első fele bukdácsolással telt a tőzsdéken, az infláció, amely a jegybankok legoptimistább várakozásaival ellentétben nem bizonyult átmenetinek, az amerikai Fed egyre szigorodó monetáris politikája, valamint a háború, és az energiaválság réme száguldó lavinaként söpörte el az elmúlt időszak páratlan tőzsdei eredményeit. Annak ellenére, hogy a
Az élelmiszerüzletek és a benzinkutak egyaránt szabadon korlátozhatják Magyarországon a vásárlások számát: erre a fogyasztóvédelmi szabályok, valamint a jog is lehetőséget biztosít számukra.
A ZDI fel fog lépni azokkal a szoftvergyártókkal szemben, melyek rendre hibás biztonsági javításokat szállítanak. A szervezet szóvivője az okokról beszélt a SecurityWeeknek.
Szerinte már az is álszent viselkedés, hogy az énekes olyan műsorokban vállal szereplést, amelyek nem felelnek meg a keresztény-konzervatív értékeknek.
Oroszország idei energiaexport-bevétele 337,5 milliárd dollár lehet, 38 százalékkal meghaladva a tavalyit, miután emelkedett az olajkivitele, ami párosult a magasabb gázárakkal - áll az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium jelentésében, amelyet a Reuters szerzett meg.
Bontatlan Sztár tonik, pöttyös gumilabda, sörös és Pepsi-kólás palackok, Prím Panda tejjégkrém – most hogy teljesen kiszáradt a Debrecen melletti tó, előkerült az évtizedek alatt beledobált szemét egy része. Érdekes fényképes utazás a múltba a megkeményedett és feltöredezett iszapon.
A nyugati és az északkeleti megyékben 25, másutt az országban 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Az előrejelzés szerint csütörtökön a hajnali...
Kijev nagy horderejű provokációra készül a zaporizzsjai atomerőműben augusztus 19-én, António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai látogatása idején, amellyel kapcsolatban Moszkvát vádolják majd megi az erőműben bekövetkezett katasztrófa előidézésével - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Pörögnek a kártyás fizetések Magyarországon, az első negyedévben a teljes piac - a tranzakciók számát tekintve - 30 százalékkal bővült éves szinten. A K&H-nál pedig az idei első negyedévben 32 százalékos volt a többlet - derül ki a pénzintézet összeállításából, amely bemutatja egy-egy kártyás fizetés hátterét. Például azt, hogyan „utazik” egyetlen
A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk. Magyarországon a csapvíz iható és az ország legnagyobb részén minősége is jó.
A Bajnokok Ligája-csoportkör már biztosan nem lesz meg az azeri Qarabag elleni kiesés után, de az ír Shamrock Rovers kiverése és az Európa Liga-főtábla is felülmúlná a reális elvárásokat egy – európai léptékben – olyan korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező klubnál, mint a Ferencváros.
A váratlan Forma-1-es átigazolások közepette a jelenlegi mezőnyben négy olyan versenyző van, akinek még nincs fix helye 2023-ra. Vagy legalábbis nem jelentették még be. Többük esetében benne van a pakliban az is, hogy nem is fognak helyet találni maguknak a következő szezonra, így kiszorulhatnak az F1-ből. A minap arról kérdeztük titeket, Racinglin