Bár szinte minden hazai elemző azt jósolta, a második fél évben lassul a magyar gazdaság, a nyugdíjasok az idén is bőven számíthatnak prémiumra. Az viszont hatalmas kérdés, hogy a jelenlegi drágulási mellett az idősebbeknek ebből a pénzből mire futhatja majd.
Tegnap mínuszban zártak a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában vegyes a kép, ahogy Európában sincs egyértelmű irány, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában mérsékelt esésben kezdődhet a nap. Makro fronton ma az MNB tartott egyhetes betéti tendert, további kamatemelésre azonban nem került sor, ennek hatására pedig azo
Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódóan a hétvégén rengeteg program várja az érdeklődőket, Székesfehérváron például Iii. András kora elevenedik meg, Ópusztaszeren tematikus programokat tartanak. Programajánlónkban találtok mozipremiert és felolvasószínházat is.
Zala megyében a közel 27 ezer hektáros termőterületen átlagosan 5,56 tonna kenyérgabona termett hektáronként az idén, a learatott búza 50 százaléka étkezési minőségű - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
A hazai blue chipek esetében nem látni nagyobb elmozdulást a nyitást követő percekben, a Mol és a Richter részvényei mérsékelt pluszban, az OTP és a Magyar Telekom papírjai pedig mínuszban vannak.
A kata a továbbiakban csak magánszemélyek számára szolgáltató vagy terméket értékesítő főállású egyéni vállalkozók számára lesz elérhető, kivéve a taxisokat, akiknek továbbra is megengedett lesz, hogy ne csak magánszemélyeket szolgáljanak ki, írja az index.
Változatlanul 10,75% lesz az irányadó kamat az egyhetes betéti tendereknél - erről döntött a jegybank monetáris tanácsa csütörtökön délelőtt, írja a Portfolio. A jegybank tehát nem reagálta le az utóbbi napok komoly forintgyengüléseit, marad minden ezen a szinten.
Bár a Független Benzinkutak Szövetsége és a kormány megállapodott a vállalkozók támogatásainak megfizetéséről, több száz töltőállomás így is zárva lesz a hétvégén. Ugyanis a szövetség szerint ettől még nem lesz üzemanyag a töltőállomásokon, "a 3,5 napra elegendő készlet korlátozott kiszolgálása értelmetlen, és súlyos konfliktusokat generál a személ
Az HSBC jelentése szerint 2030-ra Szingapúr megelőzi Ausztráliát, és Ázsiában lesz a legmagasabb a milliomosok aránya a felnőtt lakosságon belül – számol be a hírről a Bloomberg.
Kiszelly Zoltán szerint a rezsivédelem “az átlagfogyasztás szintjéig feltehetően marad”. A 480 forintos benzinárat ha október után nem tartják fenn, “az nem lesz sokkhatású”, főleg egy 500-600 forintos benzinárhoz képest. Az élelmiszerárstopról is ez a véleménye. Somogyi Zoltán szerint “csak tippelni lehet” most, hogy az őszi energiaszámlák milyen
Most fog igazán begyorsulni az infláció, ezért a következő nyugdíjemelésre már szeptemberben szükség lenne. Bár a nyugdíjasok júliusban kaptak egy rendkívüli, 3,9 százalékos emelést, ez korántsem elég arra, hogy legalább megközelítőleg meg tudják tartani az eddigi életszínvonalukat - mondta a Reggeliben Farkas András nyugdíjszakértő.
Egy éve, hogy Nagy Ervin és Borbély Alexandra véglegesen összekötötték az életüket. A kapcsolatuk azóta egyre csak erősebb, hiszen már első közös gyermekeiket várják. A színészek most visszatekintettek a múltba, és olyan képeket mutattak az esküvőjükről, amelyeket eddig még soha nem osztottak meg.
Az Egyesült Királyságban is soha nem látott méreteket öltött az infláció. A – szigetországban hazánkhoz és más európai országokhoz hasonlóan – elképesztő mértékű a drágulás, olyannyira, hogy valaki az éhhalál küszöbére került, mert már nem képes megfizetni a magas árakat.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki a D.A.S Jogvédelmi Biztosítóra, egyebek közt egyes szerződési feltételeinek hiányosságai, a belső ellenőrzés fogyatékosságai, a számviteli vezető befektetési területhez való kapcsolódása, illetve az informatikai és a kárrendezési tevékenység problémái miatt. A biztosító a telefonon közölt szóbeli panaszok
Használt autó vásárlásakor a bizalom a legfontosabb. A különböző országokban azonban nagyon eltérő lehet, hogy az emberek mennyire bíznak a helyi gépjárműpiacban.
Olvasóink talán már el is felejtették a tavaly ilyenkor még a baloldal első számú prioritásának számító Fudan egyetem budapesti campusának építése elleni tiltakozást.
Az ügyfelek megtévesztése miatt 190 millió forintos bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató (DIGI) Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal - tájékoztatott a GVH.
Két magyar labdarúgócsapat is pályára lép csütörtökön a nemzetközi porondon, az úgy nevezett playoff kör első mérkőzésén. A Ferencváros az ír Shamrock Roverst fogadja, a Mol Fehérvár az 1. FC Köln együtteséhez látogat.
A 112-es központi segélyhívóra tavaly összesen 1 633 094 hívás érkezett be a mentőkhöz. Ezek közül 1 261 457 esetben, tehát a hívások 77,24 százalékában volt szükség valamelyik mentőegység tényleges beavatkozására. Ezek közül az esetek 21 százalékában kellett rohamkocsit vagy esetkocsit küldeni. A feladatok 79 százalékában elegendő volt mentőgépkoc
Horváth Teri színpadon és filmen egyaránt maradandót alkotott: a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznőnek rengeteg kivételes alakítást köszönhetünk, neve mégis a feledés homályába veszett.
Leginkább az írószer, az iskolatáska és a füzet árán érzékelik a Vaterát felkereső szülők az áremelkedést, spórolni akciós termékek beszerzése révén terveznek, használt tanszerek vásárlására negyedük nyitott, viszont a felesleges cikkeket csak harmaduk ad túl - derül ki a Vatera.hu online piactér látogatóinak körében készült felmérésből.Online felm
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 333 milliárd forintot, a negyedéves Gdp 2,1 százalékát tette ki a második negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján csütörtökön megjelent legfrissebb adatokból.
Az olyan kínai internetes óriáscégek, mint az Alibaba, a Tencent vagy a TikTokot üzemeltető ByteDance, most először osztották meg algoritmusaik részleteit a kínai szabályozóval, amelyik ezeknek kisebb-nagyobb részét közzé is tette egy katalógus formájában.
A közgazdász-vándorgyűlések elmúlt néhány évében már hagyomány, hogy a sportközgazdasági szekciót neves sportolók, olimpiai bajnokok is megtisztelik a részvételükkel. Nem lesz ez másként idén Szegeden sem.
Színes, hangos és élénk: a MINI Recharged Lakwena egy kerekeken guruló műalkotás, amelyet a színek és a minták keveredése határoz meg. A MINI Recharged projekt újabb nagykövetének alapjául a brit prémiummárka egy olyan klasszikus Minit választott, amely egyidős az 1986-ban született londoni multikolor-művésszel. Lakwena Maciver guruló műalkotásának
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a nagylaki határátkelőhelyen ellenőriztek egy román járművet a közelmúltban, ami a fuvarlevele szerint 772 kilogramm élő kecskerákot szállított Olaszországba. A védett állatok természetvédelmi értéke meghaladta a 842 millió forintot.