2022. augusztus 18. csütörtök

aug. 18
0:16
Friss: Hegyesi Edinát választották a DK ifjúsági szervezete elnökévé (Nyugati Fény)
Gratulálunk!
aug. 18
0:16
Meglepő nevek: a bukott oligarcha emberei kezdenek feltűnni a magyar úthálózat körül (Forbes)
Simicska-közeli figurák jelentek meg a Magyar Közút és a legnagyobb közbeszerzés körül.
aug. 18
0:16
Különleges okból tart extra edzést az IndyCar Gatewayen (Racing)
Az idei szezonban egyszer már – Texasban – tartotta extra edzést a tapadás javítása miatt, és most Gatewayen is megteszi ezt az IndyCar. Az NTT IndyCar Series pénteken egy extra edzést tart a World Wide Technology Raceway-en (Gateway), ahol a cél az lesz, hogy több íven is tudjanak majd menni a versenyzők. A 30 perces
aug. 18
0:20
3D bérnyomtatás, 3D szkennelés és visszamodellezés a Kvint-R-től (autopro)
A Kvint-R Kft. számos különféle additív technológiával és további, 3D szkennelésen alapuló szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.
aug. 18
0:20
Kós Hubert aranyérmet nyert a római úszó Európa-bajnokságon (Nyugati Fény)
Gratulálunk!
aug. 18
0:20
Egy korszak vége: Karikó Katalin új helyen folytatja (Forbes)
Egy interjúban jelentette be: elhagyja eddigi cégét, a Biontech-et.
aug. 18
0:24
Bezár a legnagyobb szlovák alumíniumfeldolgozó (autopro)
Nem bírják tovább elviselni a magas energiaárakat és a drága emissziós engedélyeket.
aug. 18
0:24
Kiverte a hisztit a Fidesz-politikus, mert nem akartak aláírni neki az emberek, akikhez becsengetett (Nyugati Fény)
Király Nóra egy egészen elképesztő posztot is közzétett a negatív tapasztalatairól.
aug. 18
0:24
Átalakulás a 4ig-nél: leköszön egyik posztjáról a magyar milliárdos (Forbes)
Újabb változás a 49. leggazdagabb magyar érdekeltségébe tartozó informatikai-távközlési kisgömböcben.
aug. 18
0:28
Győzelmet aratott a Tesla a német Autopilot-perben (autopro)
Fellebbezés után az autógyártó megnyerte a németországi jogvitát.
aug. 18
0:28
Vett egy mély levegőt a forint (Forbes)
A 410-es tábla előtt elrántotta a kormányt. Legalábbis egyelőre.
aug. 18
0:32
„15-én Barni OFF (kivéve, ha az Arctic Monkeys előtt játszunk)” – Forbes 30/30-as arcok a Sziget nagyszínpadán (Forbes)
Kevés volt a hazai az idei nagyszínpadon, a Carson Coma zenekar volt az egyikük. Így jutottak el vicces naptárütközéstől kiműtött bölcsességfogon át karrierjük mérföldkövéig. Fekete Giorgio frontembert kérdeztük a hétfői szigetes koncertről.
aug. 18
1:12
Így néz ki a magyar gazdaság a valóságban (ProfitLine)
Az elemzői várakozásokat felülmúlva, de a Takarékbank és a Bankholding várakozásához (6,2%) közeli mértékben, 6,5%-kal nőtt a hazai GDP a második negyedévben, míg 1,1%-kal bővült az első negyedévhez képest.
aug. 18
2:12
Erste Bank elemzői közlemény – A dinamikus növekedés mögött már felsejlenek a baljós árnyak (ProfitLine)
Közzétette a KSH ma reggel a második negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 6,5%-kal nőtt április-júniusban.
aug. 18
2:12
Kimi Räikkönen megérkezett – Podcast (Racing)
Kimi Räikkönen a Trackhouse Racing csapatával ott lesz a NASCAR Cup Series mezőnyében Watkins Glenben.
aug. 18
3:12
A fesztiválozók egyharmada naponta tízezer forint felett költ kajára (ProfitLine)
A fesztiválon részt vevők több mint kétharmada napi szinten 5 ezer forint feletti értékben vásárol ételt magának, a megkérdezettek 33 százaléka pedig több mint 10 ezer forintot költ egy nap kajára – derül ki a Pek-Snack idei, Sziget Fesztiválon végzett kutatásából. Szinte minden második személy gyorsételt, illetve szendvicset fogyaszt ilyen jellegű
aug. 18
3:42
A zöldbe öltözött szellemfalu, Houtouwan (Utazási Élmények)
Kína egyik kis szigetén Gouqin található egy falu Houtouwan, melyről keveset hallunk vagy olvasunk, pedig napjainkban az egyik legjobb fotóstémát szolgáltatja.  A közeli Sanghajból érkező nagy vonóhálós hajók miatt a halállomány kimerült, így a falucska elnéptelenedett és az anyatermészet fokozatosan visszahódítja magának.
aug. 18
3:54
A legendás magyar edző, Pásztor József a tragédiák után: megmérgezte az alkohol a magyar futballt (Blikk)
Békéscsaba – Békéscsabán legendaként tekintenek rá. Közel négyszáz futballmérkőzésen viselte a helyi Előre lila-fehér mezét, majd edzőként is szolgálta, nem is akárhogyan, kedvenc klubját. A 68 esztendős, tizenegyszeres válogatott Pásztor József ma is segíti a klubot.
aug. 18
4:12
Változások az internetes csomagrendelésnél - jobb, ha figyelsz! (ProfitLine)
Jóllehet, hogy még javában zajlik a nyár, azonban érdemes lehet idén is előrelátónak lennünk, ha a közeljövőben internetes csomagrendelésben gondolunk. Az ősz beköszöntével a logisztikai szektor rendszerint megnövekedett áruforgalommal üzemel, amellyel az idei évben is érdemes számolnunk és számos olyan változással, amelyről érdemes tudni (pl. 10 e
aug. 18
4:12
Drága lesz a téli rezsi? Így spórolhat százezreket, aki családi házban lakik! (NRGreport)
Szakértői tanácsadó cikk-sorozatunkban ezúttal azokhoz szólunk, akik családi házban, ikerházban, sorházban, házrészben, vagy nagyon kis lakásszámú társasházban élnek, így rugalmasabban tudnak alakítani a fűtésen és más, energiafogyasztási mutatón. Így például bármikor szóba jöhet náluk a tetőre vagy a kertbe telepített napelem üzembe állítása, és m
aug. 18
4:18
Napi horoszkóp – augusztus 18: A Kos nagyon megbánhatja, amit ma tesz, de a Rákot sem fogják támogatni a bolygók (Promotions)
A Bikának előfordulhat, hogy vissza kell vernie egy támadást a semmiből, míg a Mérleg mindent elronthat, ha gyors döntéseket hoz.
aug. 18
4:24
Több vanília, több vadvilág? (Magyar Mezőgazdaság)
Hogyan lehet megőrizni a biológiai sokféleséget úgy, hogy közben a madagaszkári vaníliatermesztő családi gazdaságok megélhetése is biztosított legyen? Egy új tanulmány szerint van rá mód. A kutatócsoport kimutatta, hogy a felhagyott területekre telepített vaníliaültetvények terméshozama nem különbözik az erdeiektől. A parlagon hagyott földeken való
aug. 18
4:30
Lehet, hogy a vízen sikló elektromos ” tengeri repülők” lesznek a kompok szén-dioxid-mentes alternatívái? (NRGreport)
A teljesen elektromos hajtású vízi repülőgép, amely a kompokat hivatott helyettesíteni az első valóban fenntartható kereskedelmi utasszállító légi járművet jelentheti a légiközlekedési ipar számára az amerikai fejlesztők szerint.
aug. 18
4:36
Adásszünetet kapott Bochkor Gábor: lekerül a képernyőről (Blikk)
Ahogy az iskolákban, úgy a televíziókban is általában új élet, új időszámítás kezdődik minden évben az őszi hónapokkal. Minden csatorna igyekszik erre az időszakra időzíteni a legnagyobb durranásait, avagy a régi, jól bevált, sikeres műsorainak új évadát.
aug. 18
4:36
Így tesztelik az autonóm autókat Magyarországon (autopro)
A ZalaZone tesztpályája európai szinten is komoly érdeklődést vált ki.
aug. 18
4:42
Teszteltük az Agon AGK700 gamer billentyűzetet (Mínuszos)
Kipróbálhattuk az AOC csúcsmodell mechanikus billentyűzetét, az Agon AGK700-t. Objektív A Cherry MX Red kapcsolókkal szerelt keyboard dobozában egy mágneses rögzítésű, műbőr borítású csuklótámaszt, egy gombkiszedőt és négy, piros színű cserekupakot található. A billentyűket úgy tervezték, hogy felülről nézve már-már úgy látszanak, mintha lebegnének
aug. 18
4:48
Itt az utolsó nyári nap? - Időjárás (Infostart)
Pénteken a csúcshőmérséklet az ország egy részén még lehet magasabb a mainál, de ilyen zavartalan strandidő most sokáig nem lesz talán. Részletek.
aug. 18
4:48
Döbbenetes átváltozás: így néz ki most a Múmia-filmek rettentő sztárja, akitől egykor fél Magyarország félt (Promotions)
Arnold Vosloo nemrégiben töltötte be a 60. életévét.
aug. 18
4:48
Harmadszor is a beszállítói toplista élén a Schneider Electric Európában (newtechnology.hu)
Az első helyen végzett a Gartner beszállítói láncokat értékelő európai TOP15-ös listáján a Schneider Electric, a vállalat sorban harmadik évben bizonyult a legjobbnak ezen a területen. A cég tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott. Az első helyre rangsorolta a Gartner a Schneider Electricet
aug. 18
4:54
Mi okozhatja fehér foltok kialakulását a szederbogyókon? (Agrofórum)
Idén a tüskétlen szeder bogyóin fehéres részek fejlődtek, a fehér foltok mérete változó. Korábbi években ilyennel nem találkoztunk. Mi okozhatja?
aug. 18
4:54
Harry és Meghan szeptemberben visszatérnek az Egyesült Királyságba – ez szerepel az útitervükben (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg és Meghan Markle szeptemberben visszatérnek az Egyesült Királyságba, hogy támogassák a kedvenc jótékonysági szervezeteiket.
aug. 18
5:12
Elképesztő dolgon kapták a rendőrök a kamionost (Infostart)
Megbírságoltak egy spanyol teherautó-sofőrt a francia rendőrök, miután a parkoló teherautója mellett a leállósávban elővette a gázpalackos főzőszettjét, és nekiállt ebédet készíteni.
aug. 18
5:12
Nem csak politikai lózung - Élmezőnyben a magyar gazdasági növekedés (ProfitLine)
Az Eurostat által közzétett adatok alapján a hazai GDP növekedése mind negyedéves, mind éves alapon továbbra is az élmezőnyben tartózkodik - olvashatjuk a Takarékbank friss elemzésében.
aug. 18
5:12
Időjárás: Egyre nagyobb a 20 mm-t meghaladó csapadék esélye – mutatjuk, hol (Agroinform)
Csapadékos hétvége vár ránk.
aug. 18
5:12
Biden aláírta az infláció elleni törvénycsomagot, “zöldebb” útra léphet az USA (NRGreport)
Joe Biden amerikai elnök kedden aláírta az infláció elleni törvénycsomagot (IRA), melyben 69 milliárd dollárt szánnak zöld energia projektekre, valamint egyéb klímavédelmi beruházásokra.
aug. 18
5:18
A megfizethető nyaralóövezet: ilyen a Tisza-tó ingatlanpiaca (KKV Magazin)
Megfizethető és sokak által keresett alternatíva a fővárostól másfél óra alatt elérhető Tisza-tó 2022 nyaralópiacán. A három megye határán fekvő tó körüli településeken a megyei átlagárak alatt várják eladó ingatlanok a nyaralót vagy befektetést kereső érdeklődőket, de a nyugalomra és tiszta levegőre vágyó családosok számára is vonzó lehet a lokáci
aug. 18
5:24
A választások előtti osztogatásoktól erősödhetett a magyar gazdaság? (ATV)
Minden elemzői várakozást felülmúlt a magyar gazdaság elmúlt negyedévi növekedése, a forint azonban ennek ellenére tovább gyengült. Napközben 408 felett is járt az árfolyam az euróval szemben. A második negyedévben 6 és fél százalékkal nőtt a magyar gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest. A szakértők azt mondják: a választások előtti oszto
aug. 18
5:30
Mutatjuk, hogy nézett ki Kamilla fiatalon, amikor elrabolta Károly herceg szívét (Joy)
Kevesen tudják, de első látásra egymásba szerettek!
aug. 18
5:30
86 éves lett a legendásan jóképű Robert Redford - Íme a legjobb filmjei (Promotions)
Robert Redford az egyik utolsó élő hollywoodi ikon.
aug. 18
5:30
A mini arborétumok szerepe a klímavédelemben (Magyar Mezőgazdaság)
Egy forró, szélcsendes napon a lombos fák közelében akár 10-15 °C-kal hűvösebb lehet, mint egy napsütésnek jobban kitett városi területen. A fák kulcsszerepet játszanak a hőstressz megelőzésében és a klímabarát, élhetőbb városok kialakításában. Világszerte számos helyen vizsgálják a lombos fák klímavédelemben betöltött szerepét.
aug. 18
5:33
Vírus támad egy fontos tavunkban (Infostart)
A tartós meleg és a rendkívüli mértékű vízhiányos állapot hatására július utolsó hetétől egy jelenleg még mérsékelt volumenű, de elhúzódó jellegű, egyre inkább fajspecifikus halpusztulás alakult ki a Velencei-tavon - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szerdán.
aug. 18
5:39
Lombikbébi-körkép: hol titkosak még az adatok? (Menedzsment Fórum)
Fogy a magyar. A KSH szerint emberemlékezet óta nem voltak ilyen alacsonyak a születésszámok: 2021. május és 2022. április között 89 875 gyermek jött a világra. 2470 fővel, 2,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Bár az éves születési statisztikák leginkább a kormány családpolitikáját minősítik, néhány százalékban a meddőségi kezelések ered
aug. 18
5:42
„Félmegoldás” Nagy István bejelentése az erdők megmentéséről? (ATV)
Félmegoldásnak tartják az ellenzéki pártok azt a miniszteri utasítást, amelyik megtiltja a hazai védett erdők tarvágását. Az LMP, a Párbeszéd és a DK is a kormányrendelet visszavonását követeli. Nagy István agrárminiszter kedden jelentette be, hogy utasítást ad ki a hazai erdők védelmében. Az ATV Híradójának riportja.
aug. 18
5:48
Készül a legjobb brand és trade marketing managereket elismerő lista (Márkamonitor)
Pár napja nyílt meg az ajánlási lehetőség, de már több mint negyven specialistát jelöltek arra a listára, amely a legjobb hazai brand és trade marketing managereket rangsorolja. Két reklámszakember – Vaszary Ádám és Nagy Márton – fejéből pattant ki az ötlet, de széles ágazati összefogásban valósul meg a Signature 40, amely a senior döntéshozói szin
aug. 18
5:48
Cristiano Ronaldónál betelt a pohár, hamarosan kitálal (Igényesférfi.hu)
Cristiano Ronaldo kétségtelenül minden idők egyik legjobb labdarúgója, az utóbbi időben viszont teljesítménye helyett botrányos viselkedésével és a lehetséges átigazolása körüli pletykákkal vívta ki magának a sajtó figyelmét.
aug. 18
5:48
„Adhat ennél többet művész? Aligha” – Alina Pash, a kárpáti boszorkány, aki szétvágta Putyint (WMN)
Ki az a nő, akinek a Szigeten bemutatott politikai demonstrációja óriási vihart kavart – és közben a fesztivál egyik legjobb koncertjét adta? Csepelyi Adrienn bemutatja.
aug. 18
5:48
Előnye is van a forró nyárnak: kevesebb a meztelencsiga (Agrofórum)
A több hetes, egy csepp esővel sem járó napos időjárás a kertészetek számára előnyt is jelent: véget vet a falánk meztelencsigák elterjedésének.
aug. 18
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: nagy változást hozó üzenetet kapsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
aug. 18
5:48
Gyengül az Emotet (Mínuszos)
A Check Point Research (CPR) jelentése szerint továbbra is az Emotet a leggyakoribb kártékony program, annak ellenére, hogy globális hatása csökkent. A Check Point Software Technologies Ltd. kutatórészlege, a CPR kiadta legújabb, 2022 júliusára vonatkozó Global Threat Index elemzését. A jelentés szerint az Emotet vírus tartja magát a legyakrabban e
aug. 18
5:48
A Dachser üzembe helyezi első hidrogén üzemanyagcellás tehergépkocsiját (newtechnology.hu)
A Dachser zéró kibocsátású tehergépjárművei gyakorlati tesztjeit követően 2023-ban a logisztikai szolgáltató két hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) tehergépkocsit helyez üzembe Németországban. A Dachser tervezetten jövőre helyez forgalomba egy 27 tonnás Hyundai Xcient típusú hidrogéncellás tehergépkocsit a németországi Magdeburgban. A zéró emissziós t

Keresés