2022. augusztus 2. kedd

aug. 2
0:36
Indonézia blokkolta a PayPal-t, majd ideiglenesen feloldotta a tiltást (vg.hu)
Az indonéz hatóságok öt nap haladékot adtak a cégnek
aug. 2
0:36
Kihívásokkal teli meglepetést kapott feleségétől Rékasi Károly, ma már gondtalanul szeli a habokat (rtl.hu)
Rékasi Károlyt felesége, Pikali Gerda lepte egy kisgéphajó vezetői tanfolyammal, amit a színész a közelmúltban sikeresen abszolvált, bár nem ment minden teljesen zökkenőmentesen. Rékasi Károly idén szeptemberben tölti be a hatvanat, sosem volt rest tanulni, de elmondása szerint a kezdeti öröm után úgy érezte, hogy az elméleti képzés kifog majd rajt
aug. 2
0:38
Kiderült: Több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó kimaradt a fizetésemelésből (Nyugati Fény)
A teljes állomány negyede érintett.
aug. 2
0:40
Irán az atombombáról: "ha akarnánk..." (Infostart)
Terveiről árult el többet az iráni atomhivatal.
aug. 2
0:40
Szijjártó Péter: Minden lehetőséget fel kell használnunk arra, hogy fellépjünk a nukleáris fegyverek ellen (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt: az ukrajnai háború súlyos biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára, a nukleáris veszély pedig folyamatosan nő.
aug. 2
0:40
Jelentősen csökkent az osztrákok függősége az orosz gáztól (vg.hu)
A készletek feltöltése is jól halad, az éves fogyasztás több mint fele már a tárolókban van.
aug. 2
0:40
Mégis csábító a bruttó 400 ezres fizetés: már hatezren jelentkeztek határvadásznak (rtl.hu)
Általános iskolai végzettség és alkalmassági vizsgálat kell a sikeres felvételihez.
aug. 2
0:42
„Ha mégis lesz építkezés, hatezer ember a testével fogja védeni a területet” - Tiltakoznak az Öreg-tó partjára tervezett luxususszálloda ellen (Nyugati Fény)
Veszélyben az Öreg-tó, amelyet két nemzetközi garancia, a Natura 2000-es besorolás és a Ramsari-egyezmény is véd.
aug. 2
0:44
Iránykeresést követően estek a New York-i börzék (vg.hu)
A nap folyamán hullámvasúton utaztak a tengerentúli részvények.
aug. 2
0:44
Miki egér-jelmezben táncolt a gyerekek között a győri alpolgármester (rtl.hu)
A város vezetője nemrég feljelentett egy újságírót a „politikai pedofília” kifejezés használata miatt.
aug. 2
0:48
Szabadtéri tánc, játék és piknik a Bikás parkban! (Metropol)
Jó levegő, kellemes mozgás, játékok és vidám társaság.
aug. 2
0:48
Kínával is összerúgná a port az Egyesült Államok (vg.hu)
A Fehér Ház elítéli a Nancy Pelosi tajvani látogatásával kapcsolatos kínai retorikát és képviselőházi elnökre bízza, hogy mit tesz.
aug. 2
0:48
A honvédségi luxusgéppel repült Orbán az amerikai jobboldali találkozóra (rtl.hu)
A buisness jet kategóriás utasszállító egészen Texasig repíti a miniszterelnököt és kíséretét.
aug. 2
0:54
Mély hullámok a budai alsó rakparton: Valyo x Vibee (Metropol)
Heti kétszer zene a budai alsó rakparton!
aug. 2
1:06
Orbán Viktor: Az Európai Unió nem Brüsszelben van! (Magyar Nemzet)
– Nekünk Brüsszel nem főnökünk. Egy független szuverén magyar nemzet vagyunk – írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.
aug. 2
1:12
Levélben fordultak a fuvarozók Gulyás Gergelyhez (ProfitLine)
Hétfőn levélben fordult dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a fuvarozókat képviselő két legmaghatározóbb magyar szervezet, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (Mkfe). Arra kérik a kormányt, hogy indokolják meg, ők miért nem részesülhetnek a taxisokéhoz hasonl
aug. 2
1:18
Szenvedélyes szomszédok – mozi a Margitszigeti Atlétikai Centrumban (Metropol)
Spanyol vígjáték, 2020., 82 perc, rendező: Cesc Gay.
aug. 2
1:18
Abt Sportsline történet – A kovácsműhelytől a villanyautókig (NRGreport)
Az egyik legnagyobb Audikkal is foglalkozó tuningcég az Abt. A bajor vállalatnak igen érdekes a története, a sztori az 1880-as évek végén indult. Egy ideje már elektromos autókat is tuningolnak.
aug. 2
1:36
Beyoncé legújabb dalának szövege miatt háborognak az emberek (Blikk)
Beyoncét kritikák érték új albumának egyes szövegei miatt.
aug. 2
2:00
Felejtsd el a futást! Ezek a legjobb zsírégető kardió mozgásformák (Femcafe)
A futás szuper dolog, de zsírégetés szempontjától vannak még más nagyágyúk is. Ezeket a mozgásformákat mindenképp próbáld ki, ha fogyni szeretnél.
aug. 2
2:00
Az optimális energiaátmenethez egyszerre kell összehangolni a gazdasági fejlődést segítő, illetve energiaellátási és fenntarthatósági szempontokat (NRGreport)
Az energia-átmenet index (ETI) az országok energiaátállásának előrehaladását méri fel a az energia-háromszög három dimenziójának - gazdasági fejlődés és növekedés, energiabiztonság és -hozzáférés, valamint környezeti fenntarthatóság tekintetében. Van mit tenni, a jelen körülmények "tökéletes vihart" okozva nehezítik a mindhárom szempont érvényesíté
aug. 2
2:12
Itt a mentőöv a kisvállalkozásoknak - Indul a Széchenyi Kártya Program Max (ProfitLine)
A hét közepétől már regisztrálhatnak a Széchenyi Kártya Program MAX hitelek iránt érdeklődő vállalkozások. A hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó államilag támogatott hitelprogram keretében hitelcéltól függően 0,5-3,5 százalékos, a futamidő alatt végig fix kamattal juthatnak forrá
aug. 2
2:54
Mélyponton várja az olajár a szerdai OPEC találkozót, miközben kopogtat a recesszió is (NRGreport)
Szerdán ül össze az OPEC+, hogy döntsenek a szeptemberi kitermelésről. Most épp nincs összhang a gazdasági adatok és a kínálati oldalon látottak között: hétfőn 4-5 százalékot esett az olajár, feszült a helyzet a piacon.
aug. 2
3:06
Horvátország új turisztikai attrakciója lehet a 2,4 km hosszú Pelješac híd (Utazási Élmények)
A most átadott Pelješac híd, amellett, hogy lehetővé teszi Horvátország déli részével a közúti összeköttetést, önálló turisztikai attrakcióként is hatalmas figyelmet kap, és várhatóan tovább élénkíti majd a turisztikai keresletet a déli régióban – mondta a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója.
aug. 2
3:12
Hozzámehetett a halott Dobos Attilához menyasszonya (BorsOnline)
Teljesítette Dobos Attila utolsó kívánságát menyasszonya, hivatalosan a felesége lett a legendás dalszerzőnek. Erzsó a Borsnak mesélte el, hogyan sikerült teljesítenie szerelme végakaratát és minderről bizonyítékot is mutatott.
aug. 2
3:18
Csaknem félmilliárd köbméter földgázmegtakarítást érhetünk el, ha egy fokkal lejjebb vesszük a fűtést (NRGreport)
Új fejezettel bővülnek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi földgázpiaci riportjai. A MEKH szakértői az európai földgázpiaci trendekre reagálva egy-egy rövid tanulmányban dolgozzák fel a piac aktuális történéseit. Az Európai Unió 15%-os földgázkereslet-visszafogást előirányzó csomagja kapcsán a hivatal szakértői ezúttal a
aug. 2
4:12
Mennyibe kerül az orosz gáz? És az amerikai mennyibe kerülne? (ProfitLine)
A földgáz ára küzd a 200 euró/MWh-ás szinttel, szerencsére nem tud tovább emelkedni, s ez reméljük így is marad, sőt!
aug. 2
4:12
Szeszélyes augusztus: ilyen időjárás vár ránk kedden (Ripost)
Országos hőség, de eső is várható.
aug. 2
4:18
A porckorongsérv bénuláshoz is vezethet - Ezekre a tünetekre figyeljen (WebBeteg)
A porckorongsérv komoly fájdalmakkal járhat. A sérvet megelőző állapot, vagyis a porckorong kiboltosulása még visszafordítható folyamat, ezért, mint minden betegségnél, itt is fontos az időben megkezdett kezelés. Ellenkező esetben a porckorongsérv akár bénuláshoz is vezethet.
aug. 2
4:18
Napi horoszkóp – augusztus 2: Az Oroszlán karrierjében nagy változás jön, a Skorpiónak azonban nem szolgálnak jó hírekkel a csillagok (Promotions)
Ügyelj arra, hogy már így a hét elején egyenesbe tudj kerülni. Lássuk, hogy mit súg számodra a mai napi horoszkóp!
aug. 2
4:18
Egy kiscica megpróbáltatásai (2. rész) - légpuskalövedék a húgyhólyagban (Magyar Mezőgazdaság)
Előző cikkemben egy szerencsétlenül, de mégis hihetetlen szerencsével járó kandúr cica esetét kezdtem bemutatni, akit légpuskával lőttek meg, és a lövedék a hasfalon keresztül a hasüregen át a húgyhólyag üregében állt meg, okozva ezzel időről időre visszatérő fájdalmas és véres vizelést
aug. 2
4:30
Választ követelnek a fuvarozók a kormánytól (autopro)
Értetlenséget és potenciálisan áremelkedést szül a fuvarozók üzemanyagár-kedvezményre jogosultak köre alóli kivonása.
aug. 2
4:42
Szinte kiesnek a bikiniből Valeria mellei, de őt ez egy percig sem zavarja (BorsOnline)
Az úgynevezett „underboob” bikinik továbbra is feltűnést keltenek.
aug. 2
4:48
Csökken a csapadékhajlam, ismét melegedés kezdődik (Infostart)
A hétvégi ciklon már északkelet felé távolodik tőlünk, helyét majd egy anticiklon veszi át, aminek hatására csökken a csapadékhajlam, és ismét melegedés kezdődik.
aug. 2
4:48
Milyen károkat okoznak a fülbemászók a növényeken? (Agrofórum)
Az idei évben rengeteg fülbemászót lehet látni a kertemben. Ezek a rovarok károsítják a növényeket? Ha igen, akkor milyen károkkal kell számolnom?
aug. 2
4:48
Döbbenet: Darth Vader szobor van egy 1912-ben megnyílt templomban, 67 évvel a Csillagok háborúja előtt épült a katedrális, mégis logikus magyarázat van a sötét… (Promotions)
A katedrális a világ egyik legnagyobb temploma, az építését már a 19. században eltervezték.
aug. 2
4:48
Érik a tartós fordulat a lakáspiacon (KKV Magazin)
Fokozatosan bővül az eladó lakóingatlanok kínálata április óta, tehát tartósnak látszik a fordulat. Közben a kereslet minimálisan mérséklődött. Az átlagos értékesítési idő növekedések indult a lakások esetében. A legfrissebb adatok szerint a fővárosban 64 nap alatt találnak gazdára, a megyei jogú városokban 57, a kisebb városokban 70, a községekben
aug. 2
4:48
Az átdolgozott tankönyveknek is csak egy része készült el digitális formában (Mínuszos)
A következő néhány napban befejeződik a tanévkezdéshez szükséges valamennyi tankönyv gyártása – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára csütörtökön Debrecenben. Maruzsa Zoltán elmondta: a (állami propaganda szerint) háborús infláció okozta nehézségek, a papír árának emelkedése és minden technikai, logisztikai akadály ellenére za
aug. 2
4:48
Történelmi ART-siker: második helyen végzett Ausztriában a Széchenyi István Egyetem csapata (newtechnology.hu)
A Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenycsapata, az Arrabona Racing Team az intézmény SZEngine motorfejlesztő csapatával közösen versenyezve az összetettbeli 2. helyezést szerezte meg az egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetésen, a Formula Student Austria versenyen, Spielbergben. A bravúros eredmény az eddigi legnagyobb sikere a csapa
aug. 2
4:48
Ha jót akarsz magadnak, ismerd meg a kriptók legnagyobb ellenségeit (BitcoinBázis)
Miközben a bitcoin szépen csendben felemészti a hagyományos pénzügyi rendszert, annak támogatói igyekeznek menteni a menthetetlent, s megállítani a kriptovaluta
aug. 2
5:00
A bőrödre is kifejezetten rossz hatással van a dohányzás (Hamu és Gyémánt)
Nem nagyon lehet szépíteni: a dohányzás a szervezet szinte minden szervére, így bőrünkre is mérgezően hat.
aug. 2
5:06
„Biztosra vettem, hogy meg fogok halni” – halálközeli élményéről vallott Tóth Gabi (ATV)
A Balatonnál nyaralt családjával Tóth Gabi, a pihenést azonban egy megrázó esemény árnyékolta be – derül ki az énekesnő blogjáról.
aug. 2
5:06
Teljesült Dobos Attila végakarata, itt vannak a részletek (Ripost)
Erzsó elmesélte, hogyan sikerült teljesítenie a végakaratot.
aug. 2
5:12
Nagy újítás terjed a Balatonnál, a fürdőzőket segíti (Infostart)
Most több, a családosok által is kedvelt strandon vezetik be.
aug. 2
5:18
Mire költötték a gyermekesek az szja-visszatérítést? (ProfitLine)
Az idei év elején a gyereket nevelők visszakapták a múlt évre jutó személyi jövedelemadó összegét. Az érintett háztartások különböző összegeket kaptak, a K&H biztos jövő felmérése szerint a visszatérítésre jogosult családok átlagosan 596 ezer forint extra bevételhez jutottak - közölte a pénzintézet. 20 százalékuk kevesebb mint 250 ezer forintot, 3
aug. 2
5:18
Időjárás: 8 megyére adtak ki vészjelzést a zivatarok miatt! (Agroinform)
Nem maradunk csapadék nélkül a hidegfront után sem.
aug. 2
5:18
A spanyol királyné kölcsönvette 16 éves lánya ruháját (hirado.hu)
A királyi családtagok nemcsak a szépet, de a leértékelt ruhadarabokat is kedvelik. Letícia spanyol királyné szereti a királyi viseletet, de úgy tűnik, hogy néha neki is szüksége van egy kis változatosságra. Outfitjének ezúttal tinédzser lányának ruháját szemelte ki.
aug. 2
5:18
Fél év alatt 12,5 %-os drágulás a budapesti ingatlanpiacon (Igényesférfi.hu)
A felpörgött kereslet az első fél évben átlagosan 12,5 százalékkal emelte az árakat a budapesti lakóingatlan-piacon a 2021-es átlagárhoz képest.
aug. 2
5:24
Gyászol a magyar színház, szívszorító írással búcsúznak (Ripost)
Munkásságával jelentősen hozzájárult az intézményhez.
aug. 2
5:24
Kétszer nagyobb teljesítményű napelemparkot építenek a sivatagban, mint Paksi erőmű (Tiszta Jövő)
Amikor elkészül, a Dubaj sivatagjában található gigantikus létesítmény összteljesítménye a Paki Atomerőműjéhez képest két és félszer nagyobb lesz.

Keresés