Lando Norris belevetett magát a “pihenésbe” az elmúlt napokban. A McLaren háza táján van némi felfordulás. Sajtóhírek szerint már Magyarországon közölték Daniel Ricciardóval, hogy jövőre nem tartanak igényt a szolgálataira. Helyére többek szerint Oscar Piastri érkezhet majd, ám a fiatalért még meg kell harcolniuk az Alpine-nal. Az FIA ugyanis mindk
Csökkenti a stresszt, hozzájárul a hosszú élethez, boldogsághormonnal tölt el bennünket, építi társas kapcsolatainkat és egyből szebbnek látjuk tőle a világot – nem, kivételesen nem a csokoládéra gondolunk, hanem az adakozásra. Számos tudományos kutatás bizonyította már, hogy ha jó, számunkra fontos ügyeket vagy embereket támogatunk, azzal nem csak
A rezsicsökkentés részleges kivezetése számos háztartásnak energiaköltségeik olyan fokú emelkedését eredményezi, hogy nekik érdemes jelentősebb átalakításokba is beruházniuk a számlákon szereplő összegek mérséklése céljából. Bár valószínűleg két teljesen megegyező energetikai profilú háztartást nem lehetne találni Magyarországon, de vannak olyan je
Milyen állapotban vannak az ellenzéki pártok? Lezajlott-e már a vereség utáni gyászmunka? Tudnak-e profitálni a baloldalon a háború és a válság negatív következményeiből? Utánajártunk.
Te jártál már úgy, hogy elhatároztad, itt az idő, Most fogsz elkezdeni kocogni, jógázni, pilatesre járni? Lehet, hogy egy konkrét dátumot is kitűztél, mondjuk január elsejét? Fogadjunk, hogy beszereztél minden cuccot, ami kellhet a kezdéshez: futócipőt, jógatéglákat és fitneszmelltartót is? De végül meddig jutottál?
Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton kezdeményezése ellopta a showt a baloldal rendkívüli ülésnapjától, de csak a meglévő törésvonalakat mélyítette, és rávilágított a teljes alkalmatlanságra az ellenzéki térfélen.
„A koronavírus-járvány kezdete óta tudjuk, hogy a betegség egyetlen hatékony megelőzési módja a védőoltás. Mára már nem az a kérdés, hogy be kell-e oltani a gyerekeket, hanem az, hogy kell-e ismétlő oltás, és ha igen, akkor kinek és mikor” - írta legutóbbi hírlevelében dr. Bogdányi Katalin gyermekorvos, neonatológus (Normafa gyermekrendelő) a körze
Kétszer is nő majd ősszel a gáz ára az átlag felett fogyasztóknak. Korábban a kormány arról beszélt, hogy decemberig 747 forintot kell majd fizetni a gáz köbméteréért, most viszont októbertől újabb emelésről írtak egy minisztériumi sajtóközleményben. A Pulzus Kutató felmérése szerint a lakosság csupán 15 százalékát nem érinti a rezsiemelés. A kormá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot az albérletárak a fővárosban, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékos az emelkedés – közölte adatai alapján a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform.
A kormány szerint a háztartások 75 százalékát nem érinti a rezsicsökkentés szűkítése, viszont egy friss felmérés szerint jóval kevesebben ússzák meg a magasabb számlákat. A Napi.hu kérdésére mindössze a megkérdezettek 15 százaléka válaszolt úgy, hogy nem érintik a változások. A Jobbik szerint a kormány rosszul mérte fel a helyzetet, és a családok s
Régi titkáról vallott Mike Tyson: az egykori nehézsúlyú világbajnok amerikai ökölvívó három tigris tulajdonosa is volt, ám fel kellett hagynia a vadállatok tartásával, miután az egyikük majdnem letépte a szomszéd karját.
A HotStats legfrissebb adatai szerint az európai szállodák visszatértek a pandémiát megelőző profitszintre: az egy rendelkezésre álló szobára jutó bruttó működési nyereség (Goppar) 2022 júniusában elérte a 95,28 eurót (37600 ), ami némileg magasabb, mint 2019 azonos hónapjában. Január óta az európai szállodák profitja 1,970%-kal emelkedett
A kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán a befektetések értéke az első fél évben 550 millió eurót ért el, 20 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Kétszer is nő majd ősszel a gáz ára az átlag felett fogyasztóknak. Korábban a kormány arról beszélt, hogy decemberig 747 forintot kell majd fizetni a gáz köbméteréért, most viszont októbertől újabb emelésről írtak egy minisztériumi sajtóközleményben. A Pulzus Kutató felmérése szerint a lakosság csupán 15 százalékát nem érinti a rezsiemelés. A kormá
Annak ellenére, hogy a hazai közlekedés autó-orientált, jelentős forgalomcsökkenés várható, amennyiben a benzin ára 500 forint fölé emelkedik – véli a Híradónknak nyilatkozó szakember. Mindeközben az már most látszik, hogy az elektromos és a hibrid autók iránti kereslet nőtt a legjobban, de takarékos dízelt is sokan vennének.
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére; a pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus ele
Már csak pár hét, és kezdődik az idei tanév, amely a szülők számára is rengeteg stresszel jár. A pedagógushiány, a folyamatosan emelkedő árak, a közétkeztetés drágulása mind okot adhat az aggodalomra. Hogyan készülünk az idei tanévkezdésre? Erre keresi a választ a Pénzcentrum Iskolakezdés felmérése!
A Jog és Igazságosság vezetői azt ígérik, hogy Lengyelország az EU-val szembeni politizálás terén rövidesen emelheti a téteket – pedig az alkotmánybíróság már tavaly elment a falig.
Szökőkútban szaladgáló, 9 éves kislányt ütött el biciklijével egy nála alig nagyobb fiú Szegeden, erről videó is készült. A kislány az ütközés után úgy beverte a fejét, hogy elájult, a fiú pedig valószínűleg megijedt, és elhajtott. A lány anyja azt mondja, szeretnék megtalálni a fiút, hogy megértessék vele, nem mehet el, ha balesetet okoz. Az édesa
Elvárható, hogy a Bankszövetség a félrevezető, negatív következményeket sugalló kommunikációja helyett segítse a problémák kezelését – fogalmazott a miniszter.
Régen azt tanították, hogy a tarló akadályozza a talajművelést, el kell égetni, le kell forgatni. Évek teltek el mire megértette a szakma, hogy takaró, védőréteg nélkül nem lehet menni semmire. Pedig a hetvenes évek eleje, közepe nem volt olyan szélsőséges, mint a mostani.
Zsákba kötött anyakutyát és a kölykét hagyta valaki a település szélén, a szántóföldön Csobajon. Egy fiatal fiúnak tűnt fel hétfő este az út szélén hagyott zsák, amiből halk nyüszítés hallatszott. Amikor egy rokonával kinyitották a zsákot, döbbenten látták, hogy két kutya van benne. A kutyákat még éjjel a sárospataki menhelyre vitték. A rendőrség á
Úgy tűnik ha nem is véglegesen, de lassan talán elköszönhetünk az égető kánikulától, és már ma este viharok, helyenként pedig jégeső is vár ránk. Mutatjuk, hol mire kell számítani.
Nem volt véletlen, hogy mostanra időzítették a washingtoni házelnök tajvani látogatását. Ez mind a kínai, mind pedig az amerikai belpolitika szempontjából kényes időszakban történt - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában.
Brutális támadás ügyében zárták le a nyomozást a Pest megyei rendőrök. Az áldozatot egyik ismerőse vágta meg a nyakán egy tapétavágóval, tavaly nyáron Sződligeten. A férfi a telefonját akarta visszakérni későbbi támadójától, de az nem adta – ezen vesztek össze. A szurkáló ellen vádemelést javasol a rendőrség.
Az összes felnőtt előadás elmarad az Operaház Eiffel Műhelyházában, a kormányzati elvonások és az energiaárak emelkedése miatt. Mintegy másfél milliárd forinttal kevesebből kell gazdálkodnia idén az intézménynek. Ókovács Szilveszter főigazgató a híradónak azt mondta: csak akkor nem kell további szigorítás, ha teljesülnek a jegyárbevételi terveik. S
Az Iszlám Államot dicsőítette az interneten – évekre börtönbe kerülhet egy 23 éves magyar fiatal. Háborús uszítás miatt emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint a terrorszervezet propagandáját terjesztette zárt netes fórumokon, és magát az Iszlám Állam segítőjeként határozta meg. Kivégzésekről készült videókat is nézett. A fiatal tagadja a bűnöss