Alkoholtartalmú termékek vásárlása esetén mostantól mindenkitől elkérik a személyi igazolványt, még azoktól is, akik szemmel láthatóan elmúltak tizennyolc évesek – hívta fel a figyelmet a hvg.hu.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
Örömhírt osztott meg a követőivel Jean-Éric Vergne. A francia ex-F1-esnek és Formula E bajnoknak ugyanis augusztus 3-án megszületett a kisfia, Leo. Vergne még 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben és egészen a 2014-es szezon végig versenyezhetett ott. Azonban Max Verstappen és Carlos Sainz érkezése miatt már nem maradt helye a faenzai kicsapatná
A NewsGuard, egy New York-i székhelyű, az online félretájékoztatást tanulmányozó és nyomon követő cég 250 olyan weboldalt azonosított, amelyek aktívan terjesztik a háborúról szóló orosz dezinformációkat. Az elmúlt hónapokban több tucat új oldallal bővült a lista.
A hagyományosan magyar konyha egyik ikonikus étele a halászlé, amelynek alapja a ponty, kiegészítője viszont több hal is lehet (pl. kecsege, csuka, kárász). Sokak szerint érdemes tavalyi vöröshagymából készíteni, ám a hagymakrém és a szárított hagyma felejtős. A fűszerpaprikát sem szabad elfelejteni!
Az élelmiszerek és egyes konyhai eszközök csomagolásán gyakran előforduló szintetikus vegyszerek több mint négyszeresére növelhetik a rák kialakulásának valószínűségét – állapította meg egy új tanulmány.
A kínai állami számvevőszék átfogó vizsgálatot folytat a 3000 milliárd dollárnyi vagyont kezelő kínai vagyonkezelői szektorban - jelentette kedden a Bloomberg News az ügyet ismerő személyekre hivatkozva.
Mozgalmas volt az idei első félév a hazai ingatlanpiacon. Lendületes kezdés után a szűkülő kínálat mellett a kereslet is kissé alábbhagyott, de így sem volt hiány szélsőségekből a piacon. A legdrágább ingatlan eddig 860 millióért cserélt tulajdonost, a fővárosban az adásvételek 22 százaléka már milliós négyzetméterár felett van. A Duna House szakér
A katát érintő változások miatt sok vállalkozónak át kell gondolnia, milyen adózási formát válasszon a jövőben. Ehhez kínál segítséget az MKB Bank csoport digitális pénzügyi asszisztense, a BUPA új kalkulátora, amely iránymutatást nyújthat a felhasználó számára legideálisabb mód megtalálásához.
Bár a magánszemélyek, a taxisok és a mezőgazdasági gépeket üzemeltetők még mindig a 480 forintos hatósági áron tankolhatnak, a Használtautó.hu elemzése szerint már az is jól láthatóan növelte a villanyautók keresletét, hogy a cégeknek bő 1 hete piaci áron kell tankolniuk.
Tovább dagad a botrány Donald Trump körül, miután helyi idő szerint hétfő délután az FBI megrohamozta a volt amerikai elnök floridai luxusotthonát. A Szövetségi Nyomozói Iroda a történelem során először tartott házkutatást egy volt elnöknél. Sajtóhírek szerint Donald Trump titkos iratokat vitt el engedély nélkül a Fehér Házból, és Kim Dzsong-un „sz
A háziorvosok tapasztalata szerint egyre több az új fertőzött, és meglepően sok közöttük a gyerek, különösen az öt év alatti. Az utóbbiak számára Magyarországon még nincs elérhető oltóanyag - írja a Népszava. A nyári variáns legjellemzőbb tünete a gyerekeknél a magas láz, gyengeség, orrfolyás, rossz közérzet. A magyar gyerekek átoltottsága meglehet
Neked is első dolgod, ha felszállsz a buszra, vagy vonatra, hogy helyet keresel? Várakoznod kell valahol és te egyből ülőhely után kutatsz? Sokan vagyunk ezzel így, pedig meglepő hány kilót lehet ledobni, kizárólag azzal, hogy inkább állsz. Kíváncsi vagy a pontos számra? Olvass tovább!
A vártnál magasabb az infláció, de a kormányzati intézkedések nélkül sokkal aggasztóbb lenne a helyzet. Az élelmiszerek drágulása a teljes júliusi infláció mintegy feléért felelős. Értékelés és őszi előrejelzés a szakértőktől.
A lassulás első jelei láthatóak a használt lakások piacán, amelyen egyelőre nem okoztak felfordulást az új rezsiszabályok - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből,.
Léteznek olyan munkakörök, amelyek nem igénylik a dolgozó folyamatos munkavégzését, vagy a munkavégzés az átlagosnál kisebb igénybevétellel jár. Ezekben az esetekben bizonyos feltételek fennállása mellett eltérő munkajogi szabályok vonatkoznak a készenléti jellegű munkakört ellátó munkavállalókra. Fontos tudni azt is, hogy a készenlét és a készenlé
Csősz Boglárka és Burak Talu, török milliárdos üzletember nemrég hivatalosan is kimondta a válást, 12 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják az életüket. A Reggeliben Bogi őszintén beszélt a döntésük mögött álló okokról és azt is elárulta, milyen tervei vannak a jövőre nézve.
A mostani kilátások szerint októberben 18-19 százalékra gyorsulhat az infláció. Leghamarabb jövő augusztusban kerülhet vissza az egy számjegyű tartományba a mutató, de 2023-ban éves átlagban így is 10 százalék felett maradhat.
Az ausztrál központi bank kedden közölte, hogy egyéves kutatási programot indít a központi banki digitális pénz (CBDC) ausztráliai bevezetésének lehetőségéről, és a várható gazdasági előnyökről.
A mesterséges intelligenciát arra kérték, hogy alkosson képet arról, hogyan néz ki a halál. Komolyan vette a feladatát és többet is csinált, de mind hátborzongató.
Több vidéki településen, köztük az ország nagy tavainál is lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Köztük Szent László király földi maradványait is azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).