Elhunyt a napokban egy szentendrei férfi, aki bár nem volt allergiás a darázscsípésre, mégis belehalt. Dr. Moric Krisztina fül-orr gégész, allergológus a Reggeliben mesélt az eset körülményeiről, és arról, hogy mik a legfontosabb tudnivalók a darázscsípésekkel kapcsolatban.
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban Ázsiában esés látható, és a határidős részvényindexek jelenlegi állása kedvezőtlen nyitást vetít előre az európai és amerikai piacokon egyaránt. Makro fronton ma idehaza érkezik az inflációs adat, az előző, június havi 11,7% után tovább emelkedhetett a pénzromlás üteme. Az
Apukájával közösen szervezett fesztiváljukról érkezik Koszovóból a Sziget Nagyszínpadára Dua Lipa. Egy nap múlva nyit a Szabadság Szigete. Nézzük, mit hoz az első, nap, segítünk megtevezni neked életed legjobb hetét.
A kick-box is ott van azon kilenc sportág között, amely még pályázhat a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon való részvételre, és a magyar sportági szövetség (MKBSZ) elnöke szerint ennek megnőtt az esélye azzal, hogy sikeresen mutatkozott be a Világjátékokon. Az MKBSZ közleménye idézi Galambos Péter elnököt, aki úgy véli, az amerikai eredet
Tizennégy százalékkal csökkent júliusban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon – derült ki a Datahouse adatiból. Júniusban még ennél is nagyobb 17 százalékos volt a mínusz, de ettől még jelentős az éves visszaesés, amelyet alapvetően a chiphiány okoz a szegmensben.
A vállalatok csaknem fele a szakképzett munkaerő hiánya miatt szenved, egyes ágazatok különösen érintettek. Közép-, illetve hosszabb távon kritikus helyzet alakulhat ki. Egyes cégek alternatív megoldásokkal kísérleteznek.
A Pfizer hétfőn megállapodást kötött arról, hogy 5,4 milliárd dollárt fizet készpénzben a sarlósejtes vérszegénységet gyógyító Global Blood Therapeutics (GBT) vállalatért - írja a Reuters.
A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb
Az állami építési beruházások számos esetben elhúzódnak, a rendelkezésre álló források és az igényelt műszaki tartalom között sokszor nincs összhang. A becsült értékek és tényleges költségek pótlólagos forrásokat és gyakori szerződésmódosításokat igényelnek. Az árváltozásokból és beszerzési nehézségekből adódó előre nem láthatóságok a közbeszerzési
Csütörtöktől jövő vasárnapig München ad otthont a második multisport Európa-bajnokságnak, melynek keretében kilenc olimpiai sportág kontinensviadalát rendezik meg egy helyen, nagyjából egy időben. A magyarok hét sportágban - asztaliteniszben, atlétikában, evezésben, kajak-kenuban, kerékpárban, tornában és triatlonban - lesznek érdekeltek.
A Scale Research új kutatása szerint 2022 júniusában a magyar lakosság 58%-a tervezte, hogy visszafogja kiadásait vagy elhalasztja nagyobb vásárlását a következő 1-2 hónapban, ez a márciusi értékeknél magasabb arány. 20% növelni szeretné megtakarításait vagy kockázatosabb befektetéseket választana, ez stabil arány márciushoz képest.
John Travolta, aki Olivia Newton-Johnnal együtt szerepelt a Grease című nagy sikerű musicalben, nyilatkozatot tett közzé a hétfőn elhunyt énekesnő előtt tisztelegve.
Magyarország egy kisebb európai ország, tízmillió lakossal. Az ország az Európai Unió (EU) tagja, és bár földrajzilag Közép-Európában található, kulturális és gazdasági szempontból is kelet-európai országnak számít. A világjárvány előtt az ország évente mintegy 17 millió turista látogatását regisztrálta. Ez egy kelet-európai ország esetében meglehe
Október elsején a megváltozott piaci viszonyokra reagálva egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre, így biztosítva a hatékony működést és az ügyfelek legjobb kiszolgálását. Az Erste mindezzel párhuzamosan, a Randomtól érkező kollegá
Folytatódtak a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok kedden, a tajpeji külügyminiszter szerint Peking a sziget invázióját készíti elő a hadgyakorlatokkal.
Stabilan a 394,5 körüli szinten folytatódott ma reggel a kereskedés a forint euróval szembeni árfolyamában, azaz a jelek szerint kivárnak a befektetők a ma reggel 9-kor megjelenő magyar júliusi inflációs adat előtt.
A görög mitológiában a szirének a csábítás szimbólumaiként jelennek meg: énekükkel annyira elbűvölik a tengerészeket, hogy azok végül áldozatul esnek nekik. A modern történelemtől napjainkig a szirén kifejezés valamilyen formában fennmaradt, általánosságban azokra a nőkre használják, akik képesek úgy elcsavarni a férfiak fejét, hogy már szinte vesz
89 éves korában meghalt David McCullough bestselleríró és történész, akinek magyarul A Wright fivérek és az Óceántól óceánig című könyvei jelentek meg.
Bubba Wallace “csak” második helyet ért el a Michigan International Speedwayen, és utána vállalta a felelősséget ezért. A vasárnapi második helyezés Wallace legjobb szezonbeli eredményét hozta, és ez volt a negyedik egymást követő top 10-es finise. A pole-ból induló versenyző azonban egy gyors Toyota Camryvel rendelkezett, és úgy érezte, elszalaszt
Az Európai Parlament és a Bizottság 2019. június 20-án elfogadta azt az irányelvet, amely a munka és a magánélet közötti egyensúly javítását célozza. Ezeket a szabályokat 2022. augusztus 2-ától valamennyi tagállamnak alkalmaznia kell, de Magyarországon egyelőre nem született erre vonatkozó új szabályozás. Az uniós irányelv alapján az apa a gyerme
Az alvási orsók, vagyis az alvás során észlelhető rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok vándorlásának nyomon követésével egy új agykérgi érési folyamatot fedeztek fel az ELTE kutatói, akik alvás közben vizsgálták serdülő korban lévő fiatalok agyi aktivitását. Eredményeik alapján a kutatók rámutattak az agy rendkívül későn érő prekuneális hálóz
Folytatódtak a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok kedden, a tajpeji külügyminiszter szerint Peking a sziget invázióját készíti elő a hadgyakorlatokkal.
A postai és a távközlési szolgáltatások, valamint a közüzemi ügyek kerültek a legnagyobb arányban a Budapesti Békéltető Testület (BBT) elé 2022. első felében – közölte az alternatív vitarendezési fórumot működtető Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
A tegnapi Magyar Közlönyben megjelent hitelmoratórium és a gyorsított biztosítói aszálykár-kifizetés mellett a korábbinál még kedvezőbbé váló kamattámogatott hitellel is segíti a kormány az aszály sújtotta mezőgazdaságot – derült ki az Agrárminisztérium közleményéből.