Pityinger László, azaz Dopeman megmutatta rajongóinak, hogy nem "csak" a rapszámok, de a régi klasszikusok is képesek megdobogtatni a szívét. Frank Sinatra Fly me to the moon című slágerével állt színpadra.
A részletek Gyöngyösi Márton, a párt elnökének hétfő reggeli, „Magyarországnak az Unióban a helye – népszavazást kezdeményez a Jobbik” címet viselő sajtótájékoztatóján derülnek ki.
Sebastian Vettel egykori csapatfőnöke, Franz Tost elárulta, már a sportágban töltött első napjaitól kezdve meg volt győződve arról, hogy a németből Forma-1-es világbajnok lehet. Vettel 2007-ben és 2008-ban a Toro Rossónál (ma AlphaTauri) versenyzett Tost felügyelete mellett, ahol a 2008-as esős Olasz Nagydíjat a pole pozícióból megnyerte. Ezt megel
Terézvárosban 30 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be. A döntést egyaránt bírálja Erzsébetváros polgármestere és a Magyar Autóklub. Megszólalt a Levegő Munkacsoport is.
A jövő héten jelenik meg a júliusi inflációs adat, a júniusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom júniusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a július végi államháztartási egyenleget.
Az infláció miatt az egész országban brutálisan felemelkedtek az árak. Egy balatonfüredi kávéházban két darab fél literes vízért, egy kávéért és 2 gombóc fagyiért öntettel együtt egy vásárló több, mint 11 ezer forintot hagyott a kasszánál.
Kihúzták a Hatoslottó 2022/31. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 32. héten már 323 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
A forró nyári napokon a jegeskávé egyértelműen a szezon nagy kedvence. A strandokon elterjedt tejszínhabos-fagylaltos változat mellett rengeteg elkészítési módja létezik, melyek közül a kávékoktélok és kávélimonádék igazi frissítő különlegességnek számítanak.
Heves kifutószéllel, több helyen is jelentős károkat okozott a bolygó legnagyobb zivatarrendszere. A szombaton testet öltött zivatarlánc elképesztő méretet öltve, egy hosszan elnyúló hidegfront mentén tarolt Európa keleti részén.
Kirjrilo Budanov vezérőrnagy szerint az orosz elnök betegségét és rossz egészségügyi állapotát már több alkalommal is megpróbálta leplezni a nyilvánosság előtt, ám ez nem sikerült neki, ugyanis a férfi szerint ha jobban megnézzük a Putyin megjelenéseiről készült képeket, akkor egy érdekes, leleplező dolgot szúrhatunk ki a fotókon.
2023-ban ünnepli a 120 éves születésnapját a Harley-Davidson. Ennek apropóján találkozhatunk a Motorokkal az Állatokért csapat tagjaival a július 26-án a Harley-Davidson Budapest bázisán. A 2021. decemberében megalakult motoros állatbarátokat az első pillanattól jó szívvel fogadta Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa. Ahogy múltak a
A szeptember 25-i parlamenti választásokon a jobboldal kormányra kerülését akarja megakadályozni a baloldali erők vasárnapra megszületett választási szövetsége Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint.
A félelemtől reszkető, a fájdalomtól remegő sertéseket cipelnek boldogan többnyire fiatalok, és gyerekek miután a malacfogó versenyen sikerült becserkészniük a visító állatot. A bizarr szórakozás Magyarországon egészen új hóbortnak számít, ám egy megyében már vasszigorral fel is léptek ellene.
Borussia Dortmund 12-szeres válogatott védőjét családon belüli erőszakkal vádolja volt barátnője: állítása szerint közös kislányuk születése előtt 2 héttel megrúgta a várandós hasát.
„Az öntözés fejlesztésben érdekelt földhasználók az egész országban hamar átláthatják, hogy érdemes egy egységbe tömörülni és egy projektben gondolkodni. Indulásunkkor az érdekeket nem volt nehéz egy irányba rendezni” – hangsúlyozza Sasvári Gábor, a Matyó Agrártermelő Zrt. vezérigazgatója, elárulva, hogy a Matyó Öntözési Közösségben a felszíni vize
A hajbalzsam használata nagyon fontos, hiszen csak egy ilyen termék bevetésével lesz teljes a hajápolási rutinunk. Amennyiben elhanyagoljuk, nem maradnak szépek, fényesek egészségesek a tincseink.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Detroit kiesett a körforgásból, Chicagót pedig bejelentették ugyan a NASCAR-ral közösen, mégsincs benne az IMSA versenynaptárában. Egyelőre Long Beach az egyetlen, amit nem érintett változás, de a kaliforniai verseny egyedüli városi helyszín a 2023-as menetrendben. Detroit Nagydíja átköltözik a Belle Isle-ról a belvárosba, az első ilyen eseménynél
Kim Kardashian kilenc hónap után szakított párjával, azt hitték hogy tökéletes társra találtak egymásban, de most mégis úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják.
Gyógyteák alapanyaga, csodálatos koronaforma és viszonylag gyors növekedés: ez a hársfa, ami a modern kertektől az angolkerteken át a modern kertkialakításokig mindenhol helyet kaphat.
A középvonalat az Egyesült Államok húzta meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és, bár Peking hivatalosan sohasem ismerte el, az elmúlt évtizedekben de facto határként szolgált Kína és Tajvan között.
A jövő héten jelenik meg a júliusi inflációs adat, a júniusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom júniusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a július végi államháztartási egyenleget.
Sergio Pérez remekül kezdte a szezont, Monacóban győzött is, és lőtávolon belül volt Verstappen mögött a bajnoki pontversenyben. Azóta viszont már jelentősen megnőtt a különbség, és Pérez mostanában látszólag nem nagyon találja a helyét. Az év elején úgy tűnt, talán inkább a mexikói stílusának fekszik az autó, de a fejlesztések minden kétséget kizá
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség öt fős küldöttsége, a Bakonyi Poroszkáló Túraklub tagjai is részt vesznek Horvátország legnagyobb hagyományőrző vitézi játékán, a sinji Alkán - közölte az MTI-vel a zágrábi Liszt Intézet vasárnap.