Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait – közölte Nagy István agrárminiszter. A fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem - tette hozzá a tárcavezető.
A Tisza-tó felfedezéséhez muszáj tisztában lenni a szabályokkal. Nézzük az alapvető közlekedési szabályokat és azokat a helyeket, ahová csak evezve lehet bejutni. A Tisza-tó Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó területének egyes részeit tilos belsőégésű motorral hajtott kishajóval vagy csónakkal látogatni. A szabályra azért van szükség, mert e terüle
Minden bizonnyal nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben. Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben. A súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan elmondható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik,
Eddig úgy tudtuk, hogy a D-vitamin pótlásával elkerülhetők az időskori csonttörések. Ám egy új kutatás szerint az is lehet, hogy mégsem használ a vitaminkiegészítés mindenkinek.
Oszter Sándor hiánya rettentően megviseli a családját, hiszen nem múlik el nap, hogy ne gondolnának rá. Felesége, Donatella viszont most megdöbbentő dolgot állított, ugyanis azt mondja, visszajár hozzá a férje.
A Föld északi féltekéjének nagy részén, de különösen Európában az idei nyár az átlagnál jóval melegebb és aszályosabb. A kontinens több mint kétharmadán a sokéves átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék esett az elmúlt három hónapban, emellett extrém hőhullámok is sújtják Európát. A szárazság okairól és következményeiről, valamint a megoldási lehet
„Nekem a Balaton a Riviéra” – szólt az egykori nagy sláger –, de évtizedekkel később úgy tűnik, hogy a mai fiatalok is hasonló érzéseket táplálnak a magyar tenger iránt. A KFT együttes Balatoni nyár, a 4F Club Balatoni láz, és a Kelemen Kabátban Maradjatok gyerekek című dalának sikere után itt a Hello Balcsi, a strandolás, bulizás, és a szerelem be
A múlt év végén Csehország lakosságának már több mint hat százaléka volt külföldi állampolgár - olvasható a cseh kormány külföldi állampolgárok integrációjáról készített jelentésében, amelyet a kabinet a képviselőház elé terjesztett.
Judy Garland első házasságából egyetlen gyermek született: Liza Minnelli később az édesanyja nyomdokaiba lépett, hiszen ő is színésznőként vált ismertté. Ám a két nő sorsát nemcsak a szülő-gyermek viszony és a választott hivatás kötötte össze, hiszen a magánéletükben is hasonló problémákkal kellett megküzdeniük.
Nagy István miniszter szerint a fa az egyetlen újratermelhető nyersanyagunk, amiből évtizedek óta kevesebbet használunk, mint amennyit az erdők évente teremnek. Most ezt a tartalékot teszik elérhetővé.
Hazánkban napjainkban (a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján) 2.029.000 jogosult un. saját jogú nyugdíjas él, akik minden naptári hónapban várják az állami nyugdíjuk érkezését. A rutinosabb nyugdíjasok jó előre tudják már az adott évi kifizetési naptárat, azaz azokat az időpontokat, hogy melyik hónapban melyik napon érkezik a nyugdíjuk. De
Csak néhányan foglalkoznak szarvastenyésztéssel az országban, ezen kevesek egyike a Kaposvár-Toponár székhelyű Deer Trophy Farm, ahol a tenyésztés alapja a sajátteljesítmény-vizsgálat, de emellett a gímszarvasok genetikáját is kutatják. A farm körüli teendőket Bokor Árpád végzi feleségével, akikben 15 éve egy új-zélandi utazás során fogant meg e te
A rendőrök azután mentek ki a lakásukra, hogy a nő 7 és 9 éves fiai az anyjuk nélkül mentek orvoshoz, aki emiatt rendőrt hívott. Az áldozatokat megfojtották. A nő volt élettársát, egy 49 éves tunéziai férfit gyanúsítják a gyilkossággal. Őt egyelőre nem találják a rendőrök, hajtóvadászat indult ellene.
Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja szerint törvénysértő a korlátozás, hogy a Mol naponta csak egyszer enged hatósági áras benzint tankolni, sőt ő nem tud olyanról, hogy máshol lenne példa ilyesmire.
Naponta csak egyszer lehet hatósági áras benzint tankolni a Mol kutakon, maximum 50 litert. Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja az RTL Híradónak arról beszélt: megítélése szerint törvénysértő a korlátozás, nem tud olyanról, hogy máshol lenne példa ilyesmire.
Hárman életveszélyesen megsérültek, amikor autójuk vonattal ütközött a Borsod megyei Sajónémetinél. A vizsgálat szerint a kocsit vezető 22 éves fiatal a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A sofőr súlyosan megsérült, három utasát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Idén már 60 baleset történt vasúti átjáróban.
Augusztus 6-án ünnepli 85. születésnapját dr. Adamik Tamás, a köztiszteletben álló klasszika-filológus, professor emeritus, az MTA doktora, a Szent István Akadémia tagja, műfordító és költő. Ebből az alkalomból kérdezte Deák-Sárosi László életútjáról, szakmai pályafutásáról a tudóst.
A sötét utcán támadta meg 18 éves áldozatát, pénzt akart tőle szerezni. A fiatal ijedtében odaadott neki mindent, majd elmenekült. A rabló egy ideig üldözte, aztán, mintha mi sem történt volna, hazament. Másnap otthonában fogták el a rendőrök. A bíróság letartóztatta, fegyveres rablás miatt kell felelnie.
Nem mindennapi vendég csengetett be nemrég, a hajnali órákban egy dél-karolinai házba. A látogatónak a késői óra miatt nem nyitottak ajtót, de az ajtócsengő-kamera szerencsére mindent rögzített. Amikor a felvételt a tulajdonos megnézte, valósággal ledöbbent.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az eset még márciusban történt egy veszprémi szupermarketben. Az ügyészség most közmunkára küldené a tettest, akit akkor fogtak el, amikor az első kör sikerén felbuzdulva másodszor is próbálkozott. Több százezer forint élelmiszert és háztartási eszközöket akart ellopni. A rendőrség később a lakásán is talált lopott holmit.
Veszélybe kerülhet a méhek áttelelése a szárazság miatt, és a mézre is komoly hatása lesz az aszálynak. Akácmézből elegendőt várnak a méhészek, a napraforgót érintő súlyos aszály miatt ebből kevés mézre számítanak. A belföldi igényekre lesz elég, exportra azonban kevesebb méz jut. 10-20 százalékos áremelkedésre számítanak a méhészek, de főleg a cso
Csonttá soványodott lovak és kutyák – éheztek az állatok egy tápi lovaspanzióban. Egy fiatal lány fedezte fel az állatkínzást, amikor egy elszökött kiskutyát akart visszavinni a telepre. Hat lovat és hét kutyát mentettek ki az állatvédők, mindegyikük rehabilitációra szorul az éheztetés miatt. Ezt két civil szervezet vállalta.