2022. augusztus 6. szombat

aug. 6
13:12
Péter Szabó Szilvia szerelmes az autójába (Blikk)
Igazi autóbolondnak vallja magát Péter Szabó Szilvia , és mindig is rajongott a Volvókért, ráadásul a környezetvédelem híve is. Az álma teljesült, ugyanis jelenleg egy XC40 Recharge plugin-hybrid modellt vezethet. Már a parkolás is gyerekjáték neki, kislánya pedig élvezi a kilátást a napfénytetőn.
aug. 6
13:12
Továbbra is kielégíthetőek a vízigények (ProfitLine)
Várhatóan fokozódik az aszály, de országosan a vízigények továbbra is kielégíthetőek. A tizenkét vízügyi igazgatóságból tíz területén van érvényben vízhiány elleni védekezési készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.
aug. 6
13:12
Már az olaszokhoz sem szállítunk annyit ebből a húsféleségből (Agroinform)
Viszont Németországba emelkedett a kivitel.
aug. 6
13:12
Kubatov: Szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat kiabáltak, maximálisan igazat adok az UEFA-nak (SzMo)
Az UEFA büntetett. A kizárás azokat érinti, akik a B1 szektorba vettek jegyet, de nem rendelkeznek a bajnokságra érvényes szezonbérlettel.
aug. 6
13:12
Lisztes Krisztián: Egyből összeszorult a gyomrom! (Mandiner)
Az UEFA ismét lesújtott a Fradira: a Slovan elleni BL-selejtezőkön tapasztaltak miatt 79 000 eurós (átszámolva 31 millió forintos) pénzbüntetést és részleges szektorbezárást szabtak ki. Kíváncsiak voltunk, miként fogadják a klub korábbi legendái a súlyos szankciót.
aug. 6
13:12
Megöltek egy magyar nőt és 15 éves lányát Bécsben, szökésben van a gyanúsított (rtl.hu)
Az indítékról egyelőre semmit sem tudni.
aug. 6
13:18
25 évesek a káromkodó kölykök: hatalmas bulival ünnepelték a South Park születésnapját (Blikk)
A szereplők magyar szinkronhangjai együtt ünnepelték a népszerű animációs film, a Comedy Centralon futó South Park 25. születésnapját, amely bulin a Blikk is jelen volt.
aug. 6
13:18
Folytatódtak a harcok Ukrajnában (HírTV)
Egymást vádolják az ukránok és az oroszok a Zaporizsjai atomerőművet ért támadások miatt.
aug. 6
13:18
Mire számíthatnak a bányászok az Ethereum merge után? (BitcoinBázis)
Hová mennek az ETH bányászai, ha már nem tudnak bányászni az Ethereum hálózatán? Ez most a milliárd dolláros kérdés. Folyamatosan
aug. 6
13:24
34 évesen meghalt Klapka György és Mari Zsuzsi fia (ATV)
Klapka György özvegye, Klapka Marika megerősítette a hírt.
aug. 6
13:24
Szakított Kim Kardashian és Pete Davidson (Glamour)
Kim Kardashian és Pete Davidson kilenc hónap után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják és csak barátok lesznek.
aug. 6
13:24
Szenzációs felfedezés: megtalálták az egyik Árpád-házi magyar király feltételezett sírhelyét (Promotions)
Egy gyűrű is előkerült, bár a tatárjárás nagy pusztítást végzett a környéken.
aug. 6
13:24
Most érkezett: Az elsöprő tiltakozások ellenére is megépülhet a Balaton-parti lakókomplexum (Nyugati Fény)
A szabadstrand mellett húzzák fel a 73 lakásos apartmanházat.
aug. 6
13:24
Kifütyülték a német szurkolók a saját nemzeti himnuszukat a Bundesliga nyitányán (Mandiner)
Nehezen értelmezhető jelenettel kezdődött a német bajnokság.
aug. 6
13:30
A kormány kiemelt figyelmet fordít a vidékre és a gazdatársadalomra (Demokrata)
Erős Magyarország elképzelhetetlen erős magyar mezőgazdaság nélkül – mondta Farkas Sándor államtitkár.
aug. 6
13:30
Állami közfeladattá tette a kormány a rezsivédett áram- és gázszolgáltatást (Üzletem)
Teljesen átszabta a kormány a rezsicsökkentés keretében kedvezményes áron igénybe vehető áram- és földgáz szolgáltatásának kereteit. Ezt állami közfeladatnak minősítette, amelynek ellátására külön társaságokat jelöl ki.
aug. 6
13:36
Különös fotó látott napvilágot Németh Szilárdról (ATV)
A csíksomlyói kegytemplom előtt fotózkodott a miniszter.
aug. 6
13:36
Fürdési tilalom a Velencei-tónál: ezen a szakaszon tilos megmártózni (Pénzcentrum)
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon - közölte a kormányhivatal szombaton. A közleményben azt írták, hogy a kormányhivatal rendszeres hatósági ellenőrzése során, határétéket meghaladó szennyeződést mért a strandon, ezért a fürdőző
aug. 6
13:36
Emberé a munka, Istené az áldás (Demokrata)
Európa fele szenved a rendkívüli szárazságtól, és Magyarországot is nagyon meggyötri a sohasem tapasztalt mértékű aszály. Nagy István agrárminiszterrel beszélgettünk.
aug. 6
13:42
A mezőgazdaságban a víz lett az új arany (Agroinform)
Kevés a rendelkezésre álló öntözővíz.
aug. 6
13:42
Nekirongyolt egy háznak Anne Heche, az intenzíven ápolják súlyos égési sérülésekkel Los Angelesben (SzMo)
Stabil az állapota az 53 éves hollywoodi színésznőnek, de körülbelül fél órát töltött az égő járműben, mire ki tudták emelni onnan.
aug. 6
13:42
Virágzik a parlagfű! (Agrofórum)
Az elmúlt héten hullott csapadék hatására beindult a parlagfű intenzív virágzása. A Nyugat-Dunántúlon már a parlagfű pollen koncentrációja elérte azt a kritikus szintet, ami a súlyos allergiában szenvedőknél már tüneteket okoz.
aug. 6
13:42
Bréking: Annyira szennyezett a Velencei-tó vize, hogy tilos fürdeni az egyik strandon (Nyugati Fény)
73 éves mélyponton van a Velencei-tó vízszintje és a halpusztulás is elindult.
aug. 6
13:42
Ott Tänak vezet a Finn-ralin (Autószektor)
A Finn-rali csütörtök este kezdődött egy városi szuperspeciál szakasszal, de az igazi verseny pénteken indult a roppant gyors, erdei murvás pályákon Jyväskylä közelében. Ott Tänak már a pénteki első gyorsaságin átvette a vezetést csapattársától, és aztán már ki sem engedte a kezéből egészen a nap végéig. Az észt már kétszer győzött itt korábban, na
aug. 6
13:48
Blinken: Kína a békés megoldás helyett a kényszer és az erő felé fordul (ATV)
Az Egyesült Államok külügyminisztere manilai sajtótájékoztatóján kifogásolta Kína Nancy Pelosi házelnök tajvani látogatására válaszul hozott megtorló akcióit és jelezte, hogy Washington azon dolgozik, hogy biztosítsa a kommunikációs csatornák fenntartást a félreértések elkerülése érdekében.
aug. 6
13:48
Ezért a cipőtrendért rajonganak most a nők - gyönyörűek ezek a masnis magassarkúk! (Femcafe)
Nők ezrei szerettek bele ebbe a kultikus magassarkúba: ha viszont nem akarsz fél milliókat kifizetni rá, mutatunk néhány alternatívát, rajongani fogsz érte! Következzenek a hazai kínálat legjobb szatén masnis cipői, amire most minden nő vágyik!
aug. 6
13:48
5 szuper ingyenes játék mobilra (Forbes)
Éhes cápák, hatalommániás királyok, és világmegváltó hősök csodás válogatásunkban!
aug. 6
13:48
Öt autó ütközött az M5-ös autópályán, többen megsérültek (rtl.hu)
Torlódásra kell számítani.
aug. 6
13:54
Festmény vagy létező hely? Nem csoda, ha te sem tudod elsőre eldönteni (Femcafe)
A Fly gejzírről készült fotók láttán nem csoda, ha benned is felmerül a kérdés: valódi a kép, vagy csak egy festményt látsz?
aug. 6
13:54
Sajtóhírek szerint amerikai-orosz megállapodás lehet a kalinyingrádi blokád feloldása mögött (Mandiner)
Ha valóban erről van szó, az akár reményt is adhatna arra, hogy megkezdődhet békéről való tárgyalás.
aug. 6
13:56
Kubatov: Szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat kiabáltak (Mandiner)
A Fradi elnöke jogosnak tartja a büntetést, a klubnál zéró tolerancia van kirekesztés ügyében.
aug. 6
14:06
Kubatov Gábor nagyon kiakadt a kirekesztő rigmusokat kiabáló szurkolókra (ATV)
Egyszerre dühösnek és csalódottnak érzi magát, és „maximálisan igazat ad” az UEFA-nak a Fradi és a Slovan meccsein történt rendbontások miatti büntetésben.
aug. 6
14:06
Egy szál melltartóban indult sétálni Emily Ratajkowski (SzMo)
A celeb nem szégyenlős, azt biztos. A gyerekét tolta egy babakocsiban New Yorkban.
aug. 6
14:06
Webber elmondta melyik széria lenne ideális Vettel számára (Racing)
Helmut Marko “támogatja” a visszavonuló Sebastian Vettelt, míg Mark Webber már tudja hol folytathatná egykori csapattársa. A négyszeres világbajnok “beszállt az internetbe”, majd azzal a lendülettel be is jelentette visszavonulását. A 35 éves pilóta több időt szeretne a családjával tölteni, ezért döntött úgy, hogy 2022 végén szögre akasztja a sisak
aug. 6
14:12
Kubatov Gábor: maximálisan igazat adok az UEFA-nak (Infostart)
Kubatov Gábor, az FTC elnöke leszögezte, maximálisan igazat ad az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely pénteken pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a klubot a Slovan Bratislava elleni, sikerrel megvívott Bajnokok Ligája-selejtező alatt történt szurkolói rendbontások miatt.
aug. 6
14:12
A 4iG nyerte a Volánbusz közbeszerzését a járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére (ProfitLine)
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (Hkir) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a 4iG pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
aug. 6
14:12
Az aszály még a gólyák életmódjára is hatást gyakorol (Agroinform)
A fehér gólyák őszi vonulási viselkedése kapcsán is látványos hatása lehet.
aug. 6
14:15
A nap képe: Orbán töke után Varga Mihály dinnyét villantott (Privátbankár)
Úgy tűnik a magyar kormánytagoknak van valamiféle vonzódása a nagyra nőtt kabakosokhoz. Persze hozzátehetjük, ebben a melegben ki ne vágyna egy szelet hűtött dinnyére.
aug. 6
14:18
Megy az ügyeskedés a magyar benzinkutakon: így trükköznek az ársapkával (Pénzcentrum)
Csak egy hete módosítottak az üzemanyagok hatósági árának szabályozásán, máris megy az ügyeskedés. A G7 cikke szerint az ársapka miatt Magyarországon súlyosabb ellátási gondok vannak, mint a régió más országaiban, ezért a kutakon kénytelenek trükközni.
aug. 6
14:18
Súlyos szennyeződés a Velencei-tóban, fürdési tilalmat rendeltek el (ATV)
Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon határértéket meghaladó szennyeződés miatt nem lehet fürdeni.
aug. 6
14:18
Még idén 1000 forint fölé mehet egy szelet sütemény ára (rtl.hu)
De a kávé ára is emelkedik.
aug. 6
14:18
„Az az Eminem, akit ma ismerünk, egy robot, az igazi 2006-ban meghalt autóbalesetben” (rtl.hu)
Vannak, akik ebben hisznek.
aug. 6
14:24
Kiderült: Még a konzervatívoknak is sok volt Orbán texasi beszéde, ami lerombolta Magyarország külpolitikai érdekeit (Nyugati Fény)
Még ők is elképedtek.
aug. 6
14:30
Szakértő: ne legyünk naivak, legalább konzultáljunk ügyvéddel (Infostart)
Jelentős változás lépett életbe egyes családjogi perekben. A részletekről Havas-Sághy Gábor ügyvéddel beszélgettünk.
aug. 6
14:30
Erzsébet királynő megrázta magát, és viccesen kitolt Meghan Markle-lel (Promotions)
A hercegné a születésnapján kapott óriási pofont.
aug. 6
14:30
Molnár Csaba: Olyan üresen tátongtak a széksorok Orbán beszéde alatt, hogy még a felcsúti focimeccseken is könnyebb lenne teltházat hazudni (Nyugati Fény)
Kínos.
aug. 6
14:30
Megszólalt Klapka György özvegye Klapka Dennis haláláról (rtl.hu)
Tegnap még beszéltek telefonon.
aug. 6
14:36
Érett nők árulják el a szerelem 5 titkát (Blikk)
Egy bizonyos kor után a nők értékes tapasztalatokra tesznek szert. Még jobban megismerik önmagukat, ami sokat segít a szerelemben is. Ha egy nő érett, tudja, hogy mit kérhet az élettől, és nem szégyelli ezt megtenni. Arra törekszik, hogy arra építsen, amit elért, a szerelmi tapasztalatai pedig egyre kifinomultabbá válnak. Ezek az ő titkaik - olvash
aug. 6
14:36
A sor végén kullog Magyarország a kutatásra szánt források tekintetében (Portfolio)
Az uniós átlag alatt, annak mintegy negyedét fordítja kutatás-fejlesztési támogatásokra a magyar kormány az Eurostat által közölt adatok szerint. A listavezető országoknál jelenleg tizenegyszer kevesebbet költenek itthon erre a területre, az elmúlt évtizedben viszont az egyik legnagyobb százalékos bővülést sikerült elérnie Magyarországnak az egy fő
aug. 6
14:36
Augusztus a fesztiválok hónapja – Máltán is (Spabook)
Számos országban vehetünk részt nyári fesztiválokon, ezek közül a leghíresebb, világszerte ismert esemény a Sziget fesztivál. Ha azonban inkább külföldön lazítanánk, akkor találunk erre alkalmat Horvátországban, Spanyolországban, Olaszországban, és Máltán…

Keresés