Az olívaolaj évezredek óta a mediterrán gasztronómia, kultúra és kereskedelem alapvető alkotóeleme. Az ókori görög költő, Homérosz "folyékony aranyként", Hippokratész pedig "a nagy gyógyírként" jellemezte. Az olívaolajat évezredek óta használják különböző célokra, mint például gyógyászati kenőcsökhöz és nemesek balzsamozási rituáléjához is. Ám nap
Rajtaütött az FBI Donald Trump egykori amerikai elnök floridai otthonán. Az akcióban a széfjét is feltörték. Mintegy 15 doboznyi iratot vittek el az ügynökök, hogy mit kerestek, egyelőre nem tudni. Donald Trump nem volt otthon a razzia idején.
A Jobbik tagjai megélhetési politikusokká váltak, akiknek sokkal fontosabb a pénz, a hatalom, mint a haza sorsa – ez áll abban a közleményben, amely a Nép Pártján nevű Facebook-oldalon jelent meg vasárnap. A Jakab Péter tartalmait közlő oldalon a párt tíz alapszervezete jelentette be, hogy feloszlatják magukat. Elemzők szerint a Jobbik volt elnöke
Az USA további 4,5 milliárd dollárt biztosít Ukrajnának; Moszkva felfüggeszti a nukleáris fegyverek ellenőrzését a Washingtonnal kötött szerződés értelmében. Háborús összefoglaló reggel.
A következő napokban helyi záporok, zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak, de nagy területet érintő, áztató esőnek kicsi az esélye. Hőség viszont nem lesz, mérsékelten meleg időre számíthatunk.
Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai hadműveletben – közölte hétfőn Colin Kahl, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára.
Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.
“A magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna” - írták az atv.hu kérdésére az Igazságügyi Minisztérium kommunikációs főosztálya részéről.
Ha csak rövid időre és résnyire is, de megnyílt a Cantiere gyár ajtaja, hogy exkluzív betekintést nyerhessünk az első Grand Soleil 72-es építésébe. Alberto Cocchi felvételein keresztül figyelhetjük meg a Cantiere del Pardo szakembereit, akik keményen dolgoznak a Grand Soleil Yachts legújabb projektjének befejezésén. A Grand Soleil flotta új zászlós
A Revolut Bank egyik legnagyobb előnye a hazai kereskedelmi bankokkal szemben a kedvező devizaváltás lehetősége. Erre érkezett most válasz a legnagyobb magyar banktól.
“A magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna” - írták az atv.hu kérdésére az Igazságügyi Minisztérium kommunikációs főosztálya részéről.
Júliusban szerte a világon újabb jegybanki kamatemelésekkel folytatódott a küzdelem a növekvő infláció ellen. Itthon az MNB kétszer is nagyot emelt, hogy kordában tartsa a forint gyengülését. A hazai állampapír-piaci hozamok elszálltak, ami kellemetlenül érintette a hosszúkötvény-alapokba fektetőket. A rövidkötvény-alapok vegyesen teljesítettek.
A Henkel a MetaDesign céggel, a Publicis Groupe németországi márkatanácsadójával együtt stratégiailag továbbfejlesztette és újratervezte globális vállalati márka-identitását. „A Henkel márka segít kifejezni, hogy kik vagyunk, mit képviselünk és, mit teszünk különböző célközönségeink számára szerte a világon. Ezért fontos egy erős vállalati márka,
A tengeri hajóutak lehetnek a nagy nyertesei a turizmus forradalmának. A ClicknCruise átfogó felmérésben részt vevő 18 - 35 éves korosztály közel 45 százaléka tervez hajózni a következő 12 hónapban, ezt a foglalási adatok is alátámasztják. A magyar startup oldalán foglalók átlagéletkora 24 év. Még nagyobb az arány azok körében, akik már próbálták e
Több mint 637 millió forintos oktatási informatikai gerinchálózat fejlesztési munkát nyert el a Delta Systems, a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata által vezetett konzorcium. A fejlesztést az oktatási intézmények és az adatközpontok között exponenciálisan növekvő adatátviteli igények indokolták. A megbízás alapján az o
Mivel augusztus eleje óta csak magánszemélyek vehetnek kedvezményes árú üzemanyagot, az élelmes magyarok meg is találták a megoldást. A jelek szerint ismét hódít a benzinleszívás, az áttöltéshez használt termékek eladása legalábbis egy hazai webáruházban a többszörösére nőtt.
Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai hadműveletben - közölte hétfőn Colin Kahl, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára.
Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai hadműveletben - közölte hétfőn Colin Kahl, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára.
Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor követve a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát, Kínában készülnek az új idényre.
Angela Merkel volt német kancellár állandó vendége a Salzburgi Ünnepi Játékoknak. Vasárnap váratlanul meghosszabbították látogatását. A 16 éves hivatali ideje utáni első évben a német Angela Merkel (68) látogatást tett a Salzburgi Fesztiválon. Az egykori kancellár férjével, Joachim Sauerrel együtt élvezte szombaton a Kékszakállú herceg vára című Ba
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, 73 éves korában elhunyt Olivia Newton-John. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra, de egy, a családhoz közel álló forrás a TMZ-nek azt mondta: egy harmincéves út után végül elvesztette a küzdelmet a rákkal szemben.
A jelenlegi gazdasági környezet, gondoljunk akár az adózási változásokra, az egyre növekvő inflációra, az euró–forint árfolyam kedvezőtlen alakulására, mind olyan hatással vannak a magyar kis és közepes vállalkozásokra, hogy a stabil működésből hirtelen csődközelben találhatják magukat.