2022. augusztus 9. kedd

aug. 9
10:48
Varga Juditék is reagáltak az uniós tagságról szóló népszavazás ötletére (rtl.hu)
Az Igazságügyi Minisztérium szerint a kezdeményezők ezzel akarják elterelni a figyelmet arról, hogy „a baloldalon teljes a káosz”.
aug. 9
10:48
Babos Tímea a sportfogadás miatt rengeteg fenyegetést kap (rtl.hu)
Babos Timi nagyon intenzív időszakon van túl: másfél év kihagyás után berobbant a floridai salakpályás tenisztornán, majd megjárta Wimbledont és azóta is úton van. Sokakat meglephet, hogy a sikeres sportolót is sokan bántják a közösségi médiában. A Reggeliben azt mesélte, nem egy komoly fenyegetést kapott, és már odáig fajult a dolog, hogy párját,
aug. 9
10:48
Serbán Attila: Ki tudja, mit hoz majd a jövő, tolni kell, amíg lehet (rtl.hu)
Van, akinek pihenéssel és kikapcsolódással telik a nyár, és van, aki a színpadon és próbákon tölti az ideje nagy részét. Serbán Attilának eddig az utóbbi jutott. Elmondása szerint szuper szakmai éve van, de emellett úgy érzi, olyan világot élünk, ahol a minőségi munkára nem lehet nemet mondani. Feleségével nemrég ünnepelték első házassági évforduló
aug. 9
10:51
Több magyar uralkodó földi maradványait is azonosították (Infostart)
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek elemzése révén - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
aug. 9
10:54
Meglepte az elemzőket a magyar inflációs adat, a további gyorsulás miatt további MNB-emelésekre számítanak (Portfolio)
Váratlanul nagyot gyorsult az infláció júliusban Magyarországon, főként az élelmiszerárak miatt, és a következő hónapokban több ok miatt további inflációgyorsulás várható, így az MNB-nek tovább kell emelnie a kamatokat – rajzolódik a mai adatokra érkezett elemzői kommentárokból. Az alábbiakban ezeket ismertetjük abc-sorrendben.
aug. 9
10:54
Átveszik az uralmat – Hollandia „kábítóállammá” vált a rendőrségi vezető szerint (hirado.hu)
A hírhedt holland drogmaffiáról már tévésorozat is készült, a szervezet neve, a Mocro-maffia negatív fogalommá vált az országban.
aug. 9
10:54
Pénteken kezdődik a 24. Szent István-napi Néptánctalálkozó (hirado.hu)
Hat ország kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttesei és zenekarai vesznek részt Kolozsváron és környékén.
aug. 9
10:54
Tajvan szerint Kína már a sziget invázióját készíti elő (Femcafe)
Kína hadgyakorlatot tart Tajvannál.
aug. 9
10:54
Ennyien fertőződtek és haltak meg koronavírusban az elmúlt napon (Life)
Világszerte 585 388 272 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 420 133 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 584 582 081 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 417 976 volt.
aug. 9
10:54
Ismét hazudott Karácsony Gergely (Demokrata)
Karácsony Gergely nemcsak beismerte, hogy szándékosan rosszat akar a magyaroknak, hanem hazudott is – derül ki Bohár Dániel videójából.
aug. 9
10:54
Civilnek álcázott tüntetéssel demonstrál a baloldal „erdeink tarvágása ellen” (Mandiner)
A szokásosnál több tűzifa előteremtése nem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet – reagált az Agrárminisztérium.
aug. 9
10:54
Havi 2,5 millió forint a minimálbér a cégénél, az igazgató másokat is igazságos bérezésre buzdít (rtl.hu)
A seattle-i cég szerint az évi 80 ezer dollár, átszámítva mintegy 31 millió forintnyi összeg méltányos egy évre.
aug. 9
10:57
Visszatérnek a Boeing "Álomgépei" (Privátbankár)
Holnap, azaz szerdán átveszi az első Boeing 787-es repülőgépet az American Airlines. A Dreamlinereket gyártó óriásvállalat kétéves kényszerű szünet után szállíthatja termékeit a megrendelőknek. Az új gépek átadása azonban nem lesz problémamentes , hiánycikk lett ugyanis a hajtómű.
aug. 9
10:57
Aszály: mihez kezdhetnek most a gazdák? (Piac és Profit)
A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé.
aug. 9
11:00
Ön közbelépne, ha erőszakot látna utcán? Szavazzon! (Blikk)
Napjainkban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az utcán sétálgatva szemtanúi leszünk egy-egy hangos vitának, összecsapásnak, netán támadásnak. Ilyenkor sokakban felmerül a kérdés, vajon mit érdemes tenni? Hívjuk azonnal a rendőrséget: Esetleg mi próbáljuk meg megállítani a támadót? A Blikk most erre keresi a választ.
aug. 9
11:00
Menczer: Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez (hirado.hu)
A magyar külpolitika továbbra is következetesen tartja magát az „egy Kína” elv alkalmazásához – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében kedden.
aug. 9
11:00
Nem kell a vevőnek az első ukrán gabonaszállítmány (ATV)
Túl sokat késett.
aug. 9
11:00
"Egy senkiházi b*zi vagy!" - G.w.M is beszállt a zenész háborúba (Ripost)
Úgy tűnik, egy óriási botrány van kibontakozóban.
aug. 9
11:00
Fél év alatt majdnem a felével nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya (vg.hu)
Tavaly egész évben 5,3 milliárd euróval, 23,7 milliárd euróra nőtt a deficit az előző évhez mérten.
aug. 9
11:00
Tüntetés az erdőirtás ellen: rengetegen jelezték, hogy ott lesznek pénteken (SzMo)
Az Agrárminisztérium épülete előtt megvalósuló tüntetés után rekordszámú ember érdeklődik.
aug. 9
11:00
Augusztustól több szabadidő jár a dolgozóknak (MMonline)
A magánélet és a munka egyensúlyát célzó európai uniós iránymutatásokat augusztustól az összes tagországnak alkalmaznia kell. A munkaadóknak azonban nem csak ezért érdemes foglalkozni a kérdéssel, hanem mert a vonzó munkahely egyik kulcsát jelentheti. A K&H HR igazgatója emellett arra is rámutatott, hogy a szülők számára nemcsak rugalmas munkavégzé
aug. 9
11:00
Júliusban 13,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak (Magyar Nemzet)
Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.
aug. 9
11:06
Energiahivatal: Egyre nagyobb a megújulóenergia részarányára, Magyarország az uniós követelményeket is teljesítette (hirado.hu)
Az összes energiaforrásból származó teljes hazai energiafogyasztáson belül 2020-ban 13,9 százalék volt a megújuló energia részaránya.
aug. 9
11:06
Megütötték az OTP részvényeit, már 9000 alatt is volt az árfolyam (Portfolio)
A júliusi 13,7 százalékos árnövekedésrőls szóló inflációs adat publikálása után negatív hangulatban nyitott a magyar tőzsde, a BUX 1 százalék körüli mínuszban mozog a délelőtti órákban, a blue chipek közül az elmúlt napokban nagyot ralizó OTP részvényeit ütötték meg a legnagyobb mértékben.
aug. 9
11:06
Mustár-vészhelyzet fenyeget Franciaországban (hirado.hu)
Összeesküvés-elméletek töltötték meg a közösségi médiát.
aug. 9
11:06
Közel 4500 éves naptemplom romjaira bukkantak (hirado.hu)
A komplexumot rituális céllal lerombolták, helyén pedig egy új épületet emeltek fel.
aug. 9
11:06
Sári Évi levetkőzött a Playboynak, először szerepelt teljesen meztelenül a kamerák előtt (Promotions)
A színész-énekesnő egy kígyó társaságában bűvölte el a férfiakat.
aug. 9
11:06
Videó bizonyítja Karácsony Gergely újabb hazugságát (Demokrata)
Karácsony Gergely nemcsak beismerte, hogy szándékosan rosszat akar a magyaroknak, hanem hazudott is – derül ki Bohár Dániel videójából.
aug. 9
11:06
Fejszével vonult az Agrárminisztériumhoz az LMP politikusa (Mandiner)
„Mutassuk meg, hogy nagyon sokan vagyunk” – mondta Ungár Péter.
aug. 9
11:08
Nagaszaki polgármestere: A nukleáris fegyverek valós és aktuális fenyegetést jelentenek (hirado.hu)
A nukleáris fegyverek használata nem alaptalan félelem, hanem valós és aktuális fenyegetés, mióta Oroszország háborút indított Ukrajna ellen – mondta Taue Tomihisza.
aug. 9
11:12
Hatalmas eredmény! Magyar uralkodók földi maradványit azonosították (Blikk)
A napokban fejeződött be a koponyáknak a vizsgálata, megvan a csodálatos eredmény.
aug. 9
11:12
A Meniére-betegség (WebBeteg)
A Meniére-betegség a belső fül megbetegedése, nagyon kellemetlen panaszokkal jár, kialakulásában több tényezőnek is szerepe lehet.
aug. 9
11:12
Digitális arcfelismerő technológiában erős vállalat bővít Budapesten (ProfitLine)
A Budapesten terjeszkedő Exadel technológiája hozzájárulhat a digitális arcfelismerés terjedéséhez: reptéri check-in, szállodai beléptetés, de egy napon akár köztéri hirdetésekben is feltűnhet a technológia A következő évtizedben 400%-kal is nőhet az arcfelismerésre épülő megoldások piaca – hazai KKV-k is sokat profitálhatnak a technológiából, ha
aug. 9
11:12
Küszöbön a kínai partraszállás Tajvanon? (ATV)
Egy védelmi agytröszt igazgatója, Lyle Goldstein szerint a közösségi médiában terjedő felvételek alapján Kína MLRS-ek rakétákat lő a Tajvani-szorosba a Nancy Pelosi amerikai házelnök látogatása miatt kezdett hadgyakorlat részeként – írja a Portfolio az Eurasian Times-ra hivatkozva.
aug. 9
11:12
A benzinársapka a villanyautók felé tereli a keresletet (vg.hu)
Az elektromos autót sem lehet ingyen tölteni, de még így is olcsóbb, mint a piaci áras üzemanyaggal tankolni.
aug. 9
11:12
Sosem tudott kilépni a szexszimbólum szerepéből: 53 évvel ezelőtt ölték meg Sharon Tate-et (Life)
Sharon Tate minden bizonnyal örökre beírta magát a történelembe, azonban a tehetséges színésznőnek nem adatott meg az a "luxus", hogy munkássága miatt ismerje meg a nevét a világ. Roman Polanski felesége nyolc hónapos terhes volt, amikor Charles Manson szektájának néhány tagja brutálisan kivégezte.
aug. 9
11:12
The Washington Post: Orbán tévesen von párhuzamot az USA és Magyarország között (Mandiner)
A lap szerint az amerikaiak jobban tennék, ha nem Orbánt vennék alapul saját helyzetük értékelésében.
aug. 9
11:12
Hamilton megnyílt, és beszélt Abu Dhabi fájdalmas utóhatásairól (Racing)
Lewis Hamilton elárulta, hogy hitetlenkedve ült a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után, ahol elvesztette a világbajnoki címet. A 2021-es szezon fináléja a sportág történetének egyik leghírhedtebb pillanata lett, amikor a bajnoki címért folytatott egész szezonbéli küzdelem után az utolsó verseny utolsó körében dőlt el minden. A nyolcadik és rekordot jelen
aug. 9
11:15
Magyarország kipipálta a megújulóenergia részarányát 2020-ban (Menedzsment Fórum)
Az összes energiaforrásból származó teljes hazai energiafogyasztáson belül 2020-ban 13,9 százalék volt a megújuló energia részaránya, ezzel Magyarország nemcsak elérte, hanem meg is haladta az uniós irányelv alapján előírt 13 százalékos részarányt.
aug. 9
11:18
Nagy Ervin és Borbély Alexandra közös pocakos képpel várják az ikrek születését – meghitt fotó (Blikk)
Nagy Ervin és Borbély Alexandra nem is lehetnének boldogabbak, ugyanis hamarosan egy ikerpárral bővül a családjuk, s két kislány gügyögésétől lesz hangos az otthonuk. A színészek most egy közös pocakos fotót osztottak meg, ezzel is kifejezve, mennyire izgatottan várják a kicsik születését.
aug. 9
11:18
Egzotikus betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt (Vital)
Lothar Wieler kiemelte, hogy fel kell készíteni a Németországban dolgozó orvosokat arra, hogy egyre gyakrabban lehet dolguk olyan betegségekkel, amelyek eddig csak távoli...
aug. 9
11:18
A Hodlnaut is bezárta kapuit (Kripto Akadémia)
A tegnapi nap folyamán tájékoztatta felhasználóit a Hodlnaut, hogy befagyasztotta a ki- és befizetéseket, a swap ügyleteket, mindemellett pedig visszavonta a Szingapúri Monetáris Hatóságnál (Monetary Authority of Singapore, továbbiakban MAS) benyújtott engedélykérelmét is. “A Hodlnaut ezért a továbbiakban nem nyújt szabályozott digitális fizetési t
aug. 9
11:18
Különös időzítés: a Revolut bejelentkezett a kriptopiac élére (Portfolio)
A Revolut azt tervezi, hogy a következő hat hónapban 20 százalékkal növeli kriptós üzletágának alkalmazotti állományát Európában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.
aug. 9
11:18
Így győzd le a vérszívókat: ezek a leghasznosabb praktikák szúnyogcsípésre (Pénzcentrum)
Egyre több az egyszerű szúnyog- és darázscsípésre fellépő szokatlanul erős bőrreakció. Az általános tünetek, bőrgyulladások miatt tavalyhoz képest többen fordulnak orvoshoz. De ha van otthon méz, aloe vera vagy hagyma, ezekkel sokszor enyhíteni tudjuk a vérszívók, rovarok csípését követő kellemetlen bőrtüneteke - mondja egy háziorvos.
aug. 9
11:18
Helyszíni fotók: 1000 ember hagyta el az otthonát, munkahelyét Veszprémben (Ripost)
A kiürítésben mintegy száz rendőr vett részt.
aug. 9
11:18
Olivia Newton-John, a Grease sztárja elhunyt - Legjobb pillanataira emlékezünk (Glamour)
Megrázta Hollywoodot és az egész világot a Grease szeretett sztárjának, Olivia Newton-Johnnak a halála. A 73 éves színésznő hosszú mellrákkal folytatott küzdelem után hunyt el, jelentette be a férje augusztus 8-án.
aug. 9
11:18
Ingatlanvásárlásnál erre érdemes figyelni, ha spórolni akar az illetéken (vg.hu)
Az illetéktörvény több olyan kedvezményt is meghatároz, amely lehetővé teszi, hogy az adóhatóság ennél alacsonyabb összegben állapítsa meg a fizetendő illetéket.
aug. 9
11:18
Így búcsúzott John Travolta Olivia Newton-Johntól – közel 5 évtizeden át voltak barátok (Hamu és Gyémánt)
Olivia Newton-John tegnap hunyt el a mellrákkal vívott többéves küzdelme után. A legendás színésznőről rokonai, illetve barátai is megemlékeztek.
aug. 9
11:18
Dancing with the Stars: újabb részletek a következő évadról (MMonline)
Idén visszatér a TV2 táncos showműsora, a Dancing with the Stars, a csatorna bejelentette a szereplőket, illetve a zsűritagokat is. A harmadik évadban is feltűnik majd egy nemzetközi sztár is a produkcióban. Két éve töretlen népszerűségnek örvend a BBC Studio, Dancing with the Stars című világsikerű, eredeti formátumának magyar szériája a TV2-n Lék
aug. 9
11:18
Megnyugodhat a NER-elit: Mészáros Lőrinc megmentette a kedvenc éttermüket Buda egyik legdrágább részén (Nyugati Fény)
Lesz hol vacsorázni.

Keresés