Két állatvédő ellen érkezett panasz, ugyanis valaki sérelmezte, hogy a két önkéntes túl sok időt tölt a helyen. Szerintük nem végezték megfelelően a munkájukat. Az állatvédő egyesület nyílt levélben válaszolt a bejelentésre.
Az adóhatósági határozatokkal szemben igénybe vehető jogorvoslatok köre folyamatosan bővül, fejlődik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Az adózóknak számos lehetőségük van, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hiszen sok esetben lehet sikeres a végkimenetel adóperek vagy az állami szervekkel szemben indított eljárások során – hívják fel a figyelme
Mind emlékszünk a Dallas című televíziós filmsorozatra, amely egy texasi olajmágnás család, a Ewing família, köztük Ellie hétköznapjait követi nyomon. A karaktert alakító színésznő, Barbara Bel Geddes 56 éves volt, amikor megkapta a szerepet, s a legtöbben máig így emlékszünk rá, pedig számos más alakítás is fűződik a nevéhez.
A szépségért meg kell szenvedni. Sokat kell tenni azért, ha formában szeretnénk tartani magunkat. Vajon egy szépségkirálynőnek is szenvednie kell azért, hogy szép és csinos legyen?
Egy irodában több tucat különböző személyiségű ember dolgozik együtt. Néhányan hangosak, mások humorosak, megint mások imádnak versengeni, míg akadnak, akik nagyon csendesek, megfigyelők, esetleg teljesen kiismerhetetlenek. Egy iroda finom egyensúlyt tart, ahol minden személyiség kiegészít egy másikat. Az egyik kihozhatja a másikból a legjobbat, eg
A szenátus 51-50 arányban fogadta el az Inflációcsökkentési Törvény néven ismert jogszabályt. A szavazatok egyenlőségét Kamala Harris alelnök voksa döntötte el.
Kiszámíthatóság, képzés, karrier. Kampányt indít az üzleti szolgáltatókat tömörítő szervezet, az Absl Hungary, hogy enyhítse a szektor munkaerőhiányát. A csaknem 90 ezer főt foglalkoztató iparágban legalább 4 ezer betöltetlen álláshely van. Akinek van nyelvtudása, akár már holnap találhat magának állást. Az elmúlt években dinamikusan növekvő, egyre
A napgombának nevezett fertőzést a Malassezia furfur nevű gombafaj okozza, a bőrbetegség másik neve a pityriasis versicolor vagy a tinea versicolor. A nevében is benne van, hogy változik a színe a tüneteknek.
Az olaj árának csökkenése miatt a benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetnünk - ha nem vonatkozik ránk a hatósági ár.
Alacsony kockázatot jelent az oltás a tinédzsereknél egy ausztrál kutatás szerint. A Monash Egyetem kutatói a vakcinával összefüggő szívizomgyulladás lehetőségét vizsgálva megállapították, hogy ennek kockázatai "enyhébbek", mint a COVID-19 hosszú távú kockázatai - közölte az MTI.
Ha te is imádod a csillogást, de mégis a visszafogott körmöket preferálod, akkor nagyon jó helyen jársz. Gyűjtöttünk néhány inspirációt azoknak, akik szeretik a glitteres manikűrt, és nincs túl sok idejük arra, hogy festegessék a kezüket.
Az Instagramon tudatta Liu Shaolin Sándorés Liu Shaoang, hogy a következő szezonban Kínában, Csang Csing Lina és Dzse Szu Csun irányításával készülnek.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és csapata vasárnap két magánrepülővel érkezett a Jomo Kenyattáról elnevezett nemzetközi repülőtérre, ahol visszafogottan beszélgettek. A hivatalnokok szerint a Masai Mara rezervátumba indult, ahol várhatóan szemtanúja lesz a jelenleg is tartó Nagy Vándorlásnak. Szemtanúk szerint elutasította a fotózkodást, mi
2022. augusztus 11-14. között, csütörtöktől vasárnapig nyolc balatoni helyszínen rendez hangversenyt Mozart műveiből a Concerto Budapest szimfonikus zenekar. A bemutatkozó Mozart Planet program első koncertsorozatának zenekari- és kamara-előadásaira a belépés ingyenes.
A világ legnagyobb erejű haditengerészete, ami a Nyugat önvédelmének és globális befolyásának bástyája: körképünk a US Navy mai állapotáról. Somkuti Bálint cikke.
Tanulható az apaság – ezzel a gondolattal megerősödve zárom be Jesper Juul: Férfinak és apának lenni című könyvét. A felvetett kérdések és megadott válaszok töredékét hozom most elétek, részben szándékosan: nem akarok minden poént elsütni. Azt szeretném, ha ti is elolvasnátok ezt a kötetet!
Júliusban 3,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júniusi 3,1 százalékról - közölte a munkaügyi hivatal hétfőn Prágában. Július végén az álláskeresők száma Csehországban meghaladta a 240 ezret.
A botoxról sokaknak a mimikátlan, mű megjelenés jut eszébe. Ám ezzel a kezeléssel (ha nem visszük túlzásba), nagyon szép, természetes eredményeket érhetünk el. Dr. Gyöngyösi Nóra PhD. bőrgyógyász kozmetológus szakorvos meséli el, hogy mit kell tudni a botoxról.
A magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell előtt tisztelegve, az ő születésnapjához igazítva, október 20-án kerül a hazai mozikba utolsó alkotása, az egészestés Toldi. A rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű animációs film a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotója több mint há
Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség szerint a szégyentől vagy a rossz PR-tól való félelem az oka, hogy nagyon kevés hasznos adatot rögzítenek a ransomware támadásokról.