Biltzheimben a Hyundai magyar pilótája a 22 körös első, majd a 18 körös második futamon is negyedik lett, utóbbin sokáig biztosan tartotta harmadik helyét, majd futam közepén előre engedte csapattársát, a világkupa pontversenyét vezető spanyol Mikel Azconát. Az első futamot a francia Nathanel Berthon, a másodikat pedig a brit Robert Huff nyerte meg
Már augusztus második felében megállapodhatnak a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány arról a módszertanról, amely megalapozná a minimálbér és a garantált bérminimum 2023-as összegéről szóló őszi bértárgyalásokat.
Kevesebb anyagi támogatást kapnak azok a kézilabdaklubok, amelyek nem lesznek mindenben együttműködőek a válogatottal. Erről Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója beszélt az InfoRádiónak.
A színészről júniusban derült ki, hogy bipoláris depresszióban szenved és alkoholbeteg, azóta a felesége bejelentette, már nem tud várni férje gyógyulására, elhagyja őt.
A húsvét és a pünkösd mentette meg a belföldi turizmust az idei második negyedévben. A magasabb ár nem riasztotta el a vendégeket a hazai nyaralástól, de messze nincs akkorra keresleti robbanás, mint ami 2020-ban vagy 2021-ben jellemző volt. A koronavírus béklyójából felszabadulva sokan mentek külföldre nyaralni, még akkor is, ha összességében ezt
Már a saját bőrükön érzik a spanyolok az energia-takarékossági intézkedések hatásait. Sok üzletben még a hőhullám közepén sem állítják 27 foknál alacsonyabb hőmérsékletre a klímát. A kormány arra is kéri az embereket, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják. Svédországban egy elemző szerint - átszámítva - több millió forintos számlákra szám
Varga Judit, igazságügyi miniszter a Facebook oldalán jelentette be, hogy 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair az extraprofit-különadó áthárítása miatt. Az előzmények miatt aligha kérdéses, hogy a légitársaság megtámadja majd a döntést.
Száz éve, 1922. augusztus 8-án született Reich Károly Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes és kiváló művész, a második világháború utáni magyar képzőművészet egyik legismertebb, nemzetközileg is kiemelkedő alkotója.
A következő napokban is jellemzően csak elszórtan várható zápor, zivatar. A napsütést viszont többször felhők zavarhatják. A maximumok többnyire 30 Celsius-fok körül alakulnak
A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook oldalán.
A várakozásoknál lényegesen nagyobb, 471 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben júniusban a májusi 96 millió euró deficitet követően. Az ipari termelés és az ipari árak növekedésének köszönhetően 13 százalékkal nőtt az export euróértéke, ugyanakkor az erős belső kereslet és a drámaian dráguló nyersanyagok és energiaárak miatt 24,2 száza
Azt gondolhatnánk, hogy a kultúránk befolyással van arra, hogy milyen illatokat kedvelünk, vagy pont, hogy nem kedvelünk. Egy tanulmány szerint viszont teljesen mindegy, hogy hol élünk a bolygón, van egy adott illat, amit minden ember ugyanúgy szeret.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett az ország nagy részén hétfőn is több órára kisüt a nap, de erősebben felhős területek, illetve időszakok is várhatók.
A legjellemzőbb ez lesz minden napra: A hőmérséklet hajnalban általában 12 és 18, délután 25 és 30 fok között alakul. Hétvégén kicsit melegszik az idő majd.
Váratlan és érdekes trendeket mutatnak az eMAG 2022. júliusi látogatói és értékesítési adatai: jelentősen megnőtt az érdeklődés a kandallók iránt, különösen a szilárd fűtőanyaggal használható típusok népszerűek. Ezzel párhuzamosan a napelemek/napkollektorok termékkategória forgalma is jócskán megnőtt - ám tízből hét eMAG-vásárló rendelt szilárd tüz
„Ezek a gyakorlatok nemcsak súlyos fizikai és pszichológiai károkat okoznak, hanem arra késztetik az embereket, hogy veszélyesebb utakra vállalkozzanak” – mondta az Orvosok Határok Nélkül szervezet vezetője.
Erzsébetváros DK-s polgármestere közösségi oldalán jelentette be, megelégelte az ingyenes elektromos autók töltésével kapcsolatos „visszaéléseket”, így a jövőben már csak applikáción keresztül, nyilván rengeteg pénzért lehet a zöld járműveket tölteni.
A nyár közepe óta nem volt klubja a Real Madriddal az utóbbi kilenc idényben 353 mérkőzést játszó, egyebek mellett ötszörös BL-győztes Iscónak. Carlo Ancelotti nem tartott rá igényt, a klub nem hosszabbította meg a középpályás lejáró szerződését.
Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos Lászlótól, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművésztől, grafikustól, a kolozsvári iskola képviselőjétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától Kolozsváron Házsongárdi temetőben – tájékoztatta a MMA az MTI-t hétfőn.
Jelentősen csökkennek szerdától a hazai üzemanyagárak, a benzin és a gázolaj piaci ára 20, illetve 15 forinttal lesz alacsonyabb - írja a Holtankoljak.hu.
Emellett a jövőbe vetett hit optimizmusára biztatott hétfőn reggel Szabadkán Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a 26. Szabadkai Nyári Akadémia megnyitóján elmondott beszédében - közölte az MTI.
Júniusban 11,7 százalékos éves áremelkedési ütemet mért a KSH, a Portfolió elemzői felmérése szerint pedig júliusban ez a szám 13 százalékra is ugorhat. De az év végére vonatkozó várakozások se túl fényesek: 16,5 százalékra várja a piac a decemberi árindexet.
Szeretek belesni a házak ablakain séta közben. Nem vagyok büszke a kíváncsi, néha tolakodó természetemre, de talán nem vagyok ezzel a szokással egyedül. Egy család otthonánál számomra nincs izgalmasabb hely, sokkal jobban érdekel, mi történik egy átlagos nappaliban, mint mondjuk az amerikai elnök irodájában.