Több tízezren rekedtek a népszerű turistacélpontnak számító, Kínához tartozó Hainan-szigeten a kínai állami média szerint, miután a területen regisztrált koronavírus-fertőzöttek miatt vasárnap felfüggesztették a vasúti és légi közlekedést.
Három településen lesz ma időközi önkormányzati választás: Ásotthalom választói polgármestert, Mártély lakói új polgármestert és képviselő-testületet, Orosháza egyik választókerületének lakói pedig új képviselőt választanak - írja az MTI.
Annak ellenére, hogy Európa az eddigi legmelegebb hőhullámból próbál feléledni, Spanyolország ellentmondásos rendeletet adott ki, amely megakadályozza, hogy az emberek túl alacsonyra állítsák a termosztátot a közterületeken.
Fernando Alonso mindig is szókimondó személyiség volt Forma-1-es pályafutása során. A Lotus és a McLaren korábbi csapatfőnöke, Eric Boullier azonban értetlenül áll azelőtt, hogy Fernando Alonsót miért tekintik bomlasztó hatásúnak a csapatokra nézve. Boullier 2015 és 2017 között három szezonon át dolgozott Alonsóval a McLarennél, ez idő alatt a span
A Drága örökösök sztárja szerint mindenki megérdemel egy új esélyt az élettől, így hát elhatározta: külföldön kezd új életet, miután alkoholproblémái miatt felesége elhagyta.
A platformosodás egyre több iparágra gyakorol felforgató hatást, és bankszektort sem hagyja érintetlenül. A fordulat következménye, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat bankok a termékek helyett igyekeznek az ügyfelek köré szervezni. A Backbase vezette be az “Engagement Banking” Platform (“Interakció alapú Bankplatform”) fogalmát, amely bankoknak, taka
Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.
A nettó árbevétel a konszolidált, nem auditált kimutatás alapján 2491 milliárd forint, míg tavaly ugyanekkor 1412,6 milliárd forint, az előző negyedévben 1933,4 milliárd forint volt. A tiszta EBITDA a tavalyi azonos időszakban 246,8 milliárd forint, az előző negyedévben 271,7 milliárd forint volt, a növekedés tehát éves és negyedéves összevetésben
Az Egyesült Királyság fogyasztói kezdenek kételkedni a szupermarketben kínált élelmiszerek minőségében, vásárlási szokásaik pedig látványosan változnak az elmúlt negyven év legmagasabb inflációja miatt.
Eddie Irvine Ferrarihoz igazolása, Fernando Alonso első mclarenes szerződése, vagy Daniel Ricciardo red bullos búcsúja mind szerepel azon a listán, amelyre a kétszeres világbajnok spanyol egy harmadik húzásával is felkerült. Az F1 történetének néhány meglepő csapatváltására tekintettünk vissza. Fernando Alonso a Magyar Nagydíj utáni hétfőn mindenki
Az internet az életünk szinte minden területén jelen van, így elég nehéz elképzelni, mi történne, ha teljesen eltűnne. Pedig nem csak az e-mailezéstől fosztana meg minket.
2022 első negyedévében tovább emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon, az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 százalékkal drágultak, az előző negyedévhez képest 7,3, illetve 4,8 százalékkal nőttek az árak.
Hosszú ideig tartó vita után megszületett a megállapodás a német kormánykoalíciós pártok között az ismét terjedő koronavírus-járvány elleni, az őszi időszakra szóló intézkedéskeről. A tervezett lépések nem éppen drákóiak, de jöhet olyasmi, ami mindent felülír.
Az izraeli hadsereg vasárnap bejelentette, hogy végzett az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával Gázában. Ugyancsak vasárnap megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is - írja az MTI.
Az algériai gázexport kapacitáskorlátai mellett politikai kérdések is akadályozhatják az országot abban, hogy elősegítse az EU számára a leválást az orosz gázról.
Az egy tranzakció során tankolható üzemanyag mennyisége már minden Lukoil-töltőállomáson maximálva van. A kisnyomású kútoszlopokon egyszerre 20 litert, a nagynyomásúakon 150 litert lehet a tankba tölteni - írja a VG.
Miután megugrott a szigeten a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, leállították a tömegközlekedést, ennek következtében körülbelül 80 000 turista rekedt a területen. A kétségbeesett emberek fellázadtak a reptereken.
Az izraeli hadsereg vasárnap bejelentette, hogy végzett az Iszlám Dzsihád terrorszervezet újabb parancsnokával Gázában. Ugyancsak vasárnap megszólaltak a légvédelmi szirénák Jeruzsálemben is.
„Hivatalosan is be fogom nyújtani az illetékes választási bizottságnak azt a jogászokkal egyeztetett kérdést, miszerint „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?” – írja közösségi oldalán Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője.
Haláláig cipelte a lelkében a gyermekkorában átélt bestiális kivégzés traumáját, mégis intelligens úrnővé vált, kinek legendája évszázadokkal halála után is lázban tartja a teóriakedvelőket. Báthory Erzsébet a 16. század Drakula grófnőjeként írta be magát a történelembe, de a "Fekete bég" felesége vajon tényleg a szolgálólányok vérében fürdött, vag
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére; a pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus ele
Meghalt egy fiatal motoros férfi, miután összeütközött egy személyautóval vasárnap hajnalban Kecskemétnél - közölte a rendőrség honlapján. (Fotók: MTI/Donka Ferenc) A police.hu tájékoztatása szerint kora hajnalban az 52-es számú főút 6500-as méterénél egy személyautó és egy motoros eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A motort v
„Ilyennek kell lennie egy vezetőnek – valódi félelmet és iszonyatot kelteni az ellenség szívében, és közben őszintén szeretni a népét és hazáját” – fogalmazott Kadirov.
A szombati nap végére eldőlt, hogy már csak két pilótának maradt esélye a Finn-rali megnyerésére: Ott Tänaknak és Kalle Rovanperänak. A nap végén mindössze 8,4 másodperc volt az előbbi előnye, ami izgalmas vasárnapi küzdelmet ígér annak ellenére, hogy akkor már csak 44 km lesz a gyorsaságik össztávja. Szombat délelőtt még eső is borzolta a kedélyek
Turán Frigyes és Farnadi Ágnes 19.3 másodperces előnnyel vezet az első négy gyorsasági szakasz után a ZEG Rally Shown. Ollé Sasa a második, Cseh Vilmos a harmadik. Négyből négy szakaszon volt a leggyorsabb Turán Frigyes vasárnap délelőtt a ZEG Rally Shown és előnyét fokozatosan növelve 19.3 másodperccel vezetve érkezett a ZalaZONE-ba, az első szerv
Túl vagyunk már e hosszú Forma-1-es szezon első felén, a mezőny pedig épp jól megérdemelt nyári szünetét tölti. Ennek apropóján a már szokásosnak mondható szavazásunkat hoztuk el újra. Megannyi izgalmas és váratlan esemény történt az eddigi versenyeken, de számotokra melyik volt az szezon legjobb/legizgalmasabb versenye idáig?
A tegnapi kánikulát sokan töltötték ezen a hétvégén is a Balaton mellett, az esti lehűlés miatt azonban többen korábban elindulhatnak vissza a fővárosba. Nyáron szinte állandó a dugó hétvégén Budapestről a Balaton és Velencei-tó felé vezető M7-en, és sokszor az elkerülő utakon is. A visszaúton is nagy eséllyel lehet dugó. Létezik azonban egy kerülő