2022. augusztus 7. vasárnap

aug. 7
7:36
Világvégünk: 2050 (Demokrata)
Öt év híján egy évszázadot élt, ötven évvel ezelőtt megjósolta az Európát elözönlő migrációt, tőle származik a „grand remplacement” elmélete is.
aug. 7
7:42
Hamarosan már szimulátoron is meg lehet tanulni vezetni (ATV)
Jövőre akár már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt egy nemrég megjelent rendelet szerint. Az ATV Híradónak nyilatkozó autósoktató úgy véli, ha repülőt meg lehet tanulni szimulátoron vezetni, akkor autót is, ennek előnye, hogy a tanuló súlyos következmény nélkül hozhat hibás döntést, amiből tanulni tud. A Magyar Autós Iskolák Szövetsé
aug. 7
7:42
Rendőrségi tortúra várt rá az éneklése miatt (Infostart)
Hero Alomot a múlt héten rendőri kihallgatásnak vetették alá, és azt követelték tőle, hagyja abba a nemzeti klasszikusok "meggyalázását".
aug. 7
7:42
Trump a CPAC-en: „A radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani” (Mandiner)
A korábbi elnök szerint az USA a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult.
aug. 7
7:48
A görög és svéd gazdák közös titkai, avagy így keress sokkal többet (Agroinform)
Érdemes ellesni tőlük, bárhol működhet.
aug. 7
7:48
Keanu Reeves karrierje első sorozatában egy sorozatgyilkos után nyomoz a 19. században (Igényesférfi.hu)
A történet egyik főszereplője a Keanu Reeves által alakított Daniel H. Burnham egy kissé nyomulós, de úttörő építész, aki az 1893-as chicagói világkiállításra készül, hogy beírja magát a történelembe, a másik pedig Dr. H. H. Holmes, Amerika első modern sorozatgyilkosa, aki a vásár árnyékában épült hírhedt Murder Castle mögött áll.
aug. 7
7:48
Szülői felügyelet funkcióval bővült a népszerű applikáció, magyarok tízezrei használják ezt az alkalmazást (Promotions)
Már elérhető a szülői felügyelet funkció is rajta.
aug. 7
7:48
A 4iG nyerte a Volánbusz tenderét (Mínuszos)
A Volánbusz Közlekedési Zrt a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson – közölte a magyar ict-piac büszkesége. A nyertes ajánlat opciókkal növelt összege nettó 6 448 467 440 forint. A szolgáltatás nyújtásának időtartam
aug. 7
7:48
Bauer Tamás: Ugyanazok? (Mandiner)
Azt az állítást, hogy a kommunisták és a progresszív liberálisok ugyanazok, hamisnak kell tartanom.
aug. 7
7:48
Kétszáz éves büszkeségünk, Teleki Sámuel munkája ma is lenyűgözhet bárkit (egy.hu)
Éppen 200 éve, 1822. augusztus 7-én hunyt el Teleki Sámuel, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója. Az évforduló alkalmából Teleki évet hirdetett a sok tekintetben különleges erdélyi könyvmúzeum és régi könyves könyvtár. Ellátogattunk a nemcsak művelődéstörténeti, de turisztikai szempontból is érdekes gyűjteménybe, és nektek is ezt javasoljuk!
aug. 7
7:54
Befektetés miatt vásárolnál órákat? Ezek hozzá a legjobb luxusdarabok (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt időszak egyértelműen a luxusórákról szólt: a nagy értékű időmérők ára az egekbe szökött, ami azt eredményezte, hogy kis túlzással jobban megéri egy Rolexbe vagy egy Omegába invesztálni, mint a különböző részvényekbe vagy állampapírokba. Ennek apropóján az alábbi cikkben négy olyan luxusórát mutatunk be, amibe érdemes befektetni.
aug. 7
7:54
Cybertrike-ot villantott az Arcimoto (Villanyautósok)
Egy ügyesen megválasztott névvel könnyebb bekerülni a hírekbe.
aug. 7
8:00
Medvegyev: Ők papíron, mi a harctéren veszünk el dolgokat (Mandiner)
Zelenszkij javaslatot tett egy orosz vagyon elkobzásáról szóló határozatra. Nem kellett sokat várni az orosz biztonsági tanács alelnökének reakciójára.
aug. 7
8:06
Lmbt+ nagykövetet nevez ki a francia kormány (HírTV)
Franciaországban negyven éve nem büntetik a homoszexualitást, ennek alkalmából a kormányfő bejelentette, hogy létrehoz egy Lmbt+ jogok nagykövete posztot.
aug. 7
8:06
A barátok és az ellenségek is felfigyeltek Orbán Viktor beszédére (Demokrata)
Egy nemzetnek érdeke lehet bizonyos értékek védelme – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
aug. 7
8:06
Kutatók szerint évek óta zajlik egy támadás az Ethereum hálózatán (BitcoinBázis)
Nemrégiben az izraeli Héber Egyetem kutató közzétettek egy olyan elemzést, amely szerint felfedezték az első, konszenzus-szintű támadást egy nagyobb kriptovaluta,
aug. 7
8:09
Ha ezek az intézkedések beválnak, nem csapódik földbe a légi közlekedés (Infostart)
A légitársaságok a menetrend változtatása mellett járattörléssel igyekeznek menedzselni a nyarat, de van, ahol minden marad az eredeti tervek szerint.
aug. 7
8:12
Jól jártak a héten az OTP részvényesek - bár volt mit ledolgozni... (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 43 468,28 ponton zárt, 3,98 százalékkal, 1663 ponttal magasabban, mint egy héttel korábban.
aug. 7
8:12
Vitaraként született újjá a Toyota Urban Cruiser Indiában (Autószektor)
India egy nagyon más piac, mint az európai, eltérő elvárásokkal és biztonsági rendszerekkel. Ugyanakkor nagyon fontos piac a japán gyártók számára, ezért gyakran olyan különleges öszvérekkel érkeznek a piacra, amiket máshol nem kapni. A Toyota például most leplezte le az Urban Cruiser Hyrydert (igen, így írva), ami első ránézésre egy nagyon modern
aug. 7
8:18
Egyre több pénzintézet kínál hiteltermékeket energetikai korszerűsítésre (Igényesférfi.hu)
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére.
aug. 7
8:18
Jeszenszky Zsolt: Kossuth, Antall, Orbán – akik meghódították Amerikát (Mandiner)
Orbán Viktor elszigetelődött. A kutya sem kíváncsi rá. Senki nem áll szóba vele. Mindjárt bukik!
aug. 7
8:18
A francia hatóságok előre kifizettetnék a Mount Blanc-ra induló hegymászókkal a temetésüket (rtl.hu)
Vagy a megmentésükre induló csapatok költségeit.
aug. 7
8:24
Németh Lajos a jövő hét időjárásáról: az ország egyik felének jó lesz, de a másikon... (Blikk)
Van, aki örülhet.
aug. 7
8:24
Tűzesetek és a vonatok, amik nem járnak miattuk (Agroinform)
Szerencsére már nincs szinte minden nap tűz.
aug. 7
8:24
Újabb gabonát szállító hajót vizsgálnak a hatóságok Isztambul partjainál (ATV)
Isztambul partjainál már a második, ukrán gabonát szállító hajót vizsgálják a hatóságok, mielőtt elindulhat végcélja felé - írta a török védelmi minisztérium a Twitteren szombaton.
aug. 7
8:24
Ezt nem fogod elhinni: miért van egy macskának 9 élete? (Promotions)
Bár valószínűleg tudod, hogy egy macskának a kilenc élete csak egy mítosz, de elgondolkoztál már azon, hogy hol kezdődött – vagy van-e valami igazság e-mögött?
aug. 7
8:24
Drágul, kevesebbet vesznek belőle (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelők döntenek, az inputanyagok árának emelkedése miatt nem annyit vesznek, mint tavaly.
aug. 7
8:30
Repülő landolt a Dunán és a Balatonon - videón a tesztidőszak összefoglalása (Infostart)
Július utolsó napjaiban végéhez ért a magyarországi vízi repülés előzetes tesztidőszaka, aminek során az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromjelű hidroplánnal szereztek értékes repülési tapasztalatokat a hazai vizeken.
aug. 7
8:30
A metaverzumban képzi dolgozóit a Toyota (autopro)
A Toyota egyik részlegében a virtuális valóságban indítottak szakképzést.
aug. 7
8:30
Cher elárulta élete legnagyobb tragédiáját: három babáját is elvesztette (Glamour)
Nagyon őszinte posztban osztotta meg a világgal Cher élete talán legfájdalmasabb fejezeteit, az énekesnő ugyanis három alkalommal is elvetélt, az első kicsi elvesztésekor ráadásul mindössze 18 éves volt. A dolog önmagában is fájdalmas, de most, az abortuszhoz való alkotmányos jog eltörlésekor különösen keserű.
aug. 7
8:30
Meglepetésre negyedéves rekordot produkált a hazai mezőgéppiac (GépMax)
A teljesítmény azért is meglepő, mert ennyi kihívás és tehertétel egyszerre még sosem érte az ágazatot.
aug. 7
8:30
Gyurcsány Ferenc: Orbán gyülekezete nem vigyáz ránk. Menniük és bűnhődniük kell (Mandiner)
Olyan kormánya lesz Magyarországnak, mely hallja és érti polgárai hangját.
aug. 7
8:30
Csökkenő fuvardíj, növekvő forgalom, leterhelt kikötők (Mezőhír)
A spanyol Valenciában csaknem megduplázódott a konténerforgalom.
aug. 7
8:30
Termelési tevékenységünk minden eredménye előbb-utóbb hulladékká válik (Transpack)
Újrahasznosítás szemléletű csomagolástervezési konferenciát tartott a Csaosz.
aug. 7
8:30
ZEG Rally Show: Módosított rajtlista (Racing)
Összesen 52 páros valamint a junior indulók állnak rajthoz a zalaegerszegi II. ZEG Rally Show-n, melyet vasárnap 11 szakaszon rendeznek meg. Íme a rajtlista! 2022Zeg_R9_Rajtlista_Leg1_Elofutokkal3
aug. 7
8:30
Olyan pusztító szárazság vár ránk, hogy nemsokára akár otthon is érdemes lehet gyűjteni az esővizet (rtl.hu)
A klímakutató szerint a mostani pusztító aszály és a 20 tartósan meleg nap csak a kezdet, elképzelni is nehéz, mi vár majd ránk, amikor a következő években tovább emelkedik a hőmérséklet, márpedig minden előrejelzés szerint emelkedni fog. Fel kell készülnünk az extrém szárazságra, új kártevők megjelenésére, és arra is, hogy a hirtelen lezúduló ziva
aug. 7
8:36
Turisták tízezrei rekedtek egy kínai szigeten (Demokrata)
Az ország déli partjainál található szigeten több száz fertőzést jelentettek.
aug. 7
8:36
JP Morgan-vezérigazgató: nem feltétlen a legokosabb emberek lesznek a legsikeresebbek (Növekedés)
A JP Morgan amerikai nagybank vezetője, Jamie Dimon véleménye szerint nem feltétlen azok lesznek sikeresek, akik a legokosabbak vagy akik a legkeményebben dolgoznak. Dimon elárulta, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk.
aug. 7
8:36
A cserepes dísznövények a sor végén (Magyar Mezőgazdaság)
Tavalyelőtt az üvegházi hajtatás 95%-ában alkalmaztak biológiai védekezést Hollandiában, amíg 2012-ben ez az arány még csak 78, 2016-ban pedig 92% volt.
aug. 7
8:39
Trükkös utakon az orosz olaj (Infostart)
Az oroszok közvetítők útján és trükkös átrakodásokkal játsszák ki a nyugati szankciókat.
aug. 7
8:42
Ez a citrusos bulgursaláta kötelező étel nyárra: könnyű, fanyar és nem utolsó sorban nagyon egészséges (Femcafe)
Nem egy nagy kaland összedobni, viszont annál finomabb, táplálóbb és nyáriasabb.
aug. 7
8:45
Kijevbe látogathat Ferenc pápa, újabb közeli ország segíti hadi eszközökkel Ukrajnát (Menedzsment Fórum)
Ez történt az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan az elmúlt órákban.
aug. 7
8:48
Minden, ami Mtz! (Agroinform)
Nemcsak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában piacvezető szerepet töltenek be az MTZ traktorgyár termékei.
aug. 7
8:48
Kiszivárogtak a Samsung Galaxy Buds 2 Pro specifikációi (GSMring)
A dél-koreai vállalat napokon belül bemutathatja a legújabb generációs vezeték nélküli fülhallgatóját, aminek most kiszivárogtak a specifikációi. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Samsung augusztus 10-én fogja tartani a következő nagy bemutatóját, amin a feltételezések szerint megjelenhet a Samsung Galaxy Z Fold 4 és Samsung Galaxy Z Flip 4 oko
aug. 7
8:48
A múlt század nagy pizzaháborújának eredményét a mai napig élvezzük (WMN)
Minél több minden férjen rá? Minél nagyobb legyen? Vagy minél gyorsabban kiérjen vele a futár? Számodra mi az elsődleges szempont, ha pizzáról van szó?
aug. 7
8:48
Nyolcvanötmillió éve élt darázsfajokat fedeztek fel az ELTE kutatói (Mínuszos)
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éve élt darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében — közölte az egyetem. Az ELTE Természettudományi Karának honlapján olvasható közlemény szerint az évmilliókkal ezelőtt kihalt ősdarázsfajokat egy különleges, ajkaitnak nevezett borostyán őrizte. A ku
aug. 7
8:48
Ipari, inflációs és államháztartási adatok a jövő héten (Növekedés)
A jövő héten jelenik meg a júliusi inflációs adat, a júniusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom júniusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a július végi államháztartási egyenleget.
aug. 7
8:48
Nógrádi: Bidenről az első pillanattól fogva lehetett tudni, hogy tökéletesen alkalmatlan (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor hozzátette: a mögötte lévő szakértői gárda kiváló.
aug. 7
8:54
Törökország részben rubellel fizet az orosz földgázért, és bevezeti az orosz Mir fizetési rendszert (HírTV)
Törökország részben rubelben fog fizetni az orosz földgázért, és azt tervezi, hogy kiterjeszti az orosz Mir nemzetközi fizetési rendszer használatát a gazdasági kapcsolatok elmélyítése érdekében.
aug. 7
8:54
Ebben a topban még inkább érthető, mi tetszett meg az Amazon-főnöknek az 52 éves barátnőjében (Promotions)
Jeff Bezos párja 40 milliós táskával flangált Londonban.

Keresés