2022. augusztus 5. péntek

aug. 5
7:48
Sorban állnak le a szülészetek, de senki sem törődik vele – Ezt okozza a rendszer lassú kivéreztetése (WMN)
Miért gond az, hogy egyre kevesebb helyen lehet egyáltalán megfelelő ellátást kapni várandósan, nemhogy szülni? Hogyan lehetne javítani a rendszeren, és miért lenne fontos tenni valamit? Kőrizs Kata újságíró saját (negatív) tapasztalatai miatt aktivistaként dolgozik azon, hogy jobb legyen a szülészeti ellátás. A helyzet azonban csak tovább súlyosbo
aug. 5
7:48
Megvédhetők a konténerek (Mínuszos)
A vállalatok közel kétharmada használ konténereket, és a technológia népszerűsége folyamatosan nő. Ezzel együtt azonban a kiberbűnözők is egyre több figyelmet szentelnek a konténerizált alkalmazások sebezhetőségeinek kihasználásának. Szerencsére van védelem. A SUSE ugyanis tavaly 130 millió dollárért felvásárolta a NeuVector Inc.-t, amelynek megold
aug. 5
7:48
Forgácsolás kiemelkedő szakértelemmel (newtechnology.hu)
A Sheldon Invest egyik ügyfele Magyarország meghatározó szereplői között szerepel az elektronikai piacon. Legfőképpen az autóipar számára gyártanak alkatrészeket, de a számítástechnikában, raktározásban és az egészségügyben is megtalálhatók komponenseik. Többek között a mobiltornyokhoz tartozó erősítőegységek tárolására szükséges alumíniumból öntöt
aug. 5
7:48
Táncrend (Magyar Nemzet)
A táncházban mindenki táncol. A ház falai százezer év óta állnak.
aug. 5
7:48
Jogvédők: gyerekek életébe is kerülhet az ukrán hadsereg taktikája (Helló Magyar)
Az Amnesty International jogvédő szervezet legújabb beszámolójában mondott súlyos ítéletet az ukrán hadsereg taktikájáról.
aug. 5
7:48
Minden, amit a kullancsokról tudni kell – Dr. Lakos András ambulanciavezetővel beszélgettünk (egy.hu)
Kullancsot találni a gyerekben, magadban: ijesztő. Félünk a feje beszakadásáról, de nehéz kiszedni, mert nem ereszti a bőrt, iszonyúan kapaszkodik, ráadásul rettegünk a betegségektől, amiket terjeszt. A Lyme-kór különösen kinőtte magát valami furcsa, alattomos fertőzéssé, ami látszólag mindenféle tünetet okozhat évekkel később is, és rengetegen sze
aug. 5
7:48
Hihetetlen sok volt a selejt a német Tesláknál (Villanyautósok)
Nem csoda, hogy ezen változtatni kellett.
aug. 5
7:48
Gigantius ruhák lepték el a Festetics-kastélyt (Balatonica)
A keszthelyi Festetics-kastély parkjában 3 méternél is magasabb ruhaszobrokból nyílt kiállítás, amely augusztus 28-ig látható a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének jóvoltából.
aug. 5
7:50
Kimagasló eredménnyel zárt a Mol a második negyedévben (Magyar Nemzet)
Az energiaipar példa nélküli bizonytalanságokkal szembesült, de a Mol így is a terveinek megfelelően teljesített.
aug. 5
7:54
A legfelsőbb szintről érkezett zöld jelzés a német atomerőművek nyitva tartására (Infostart)
Először foglalt állást Olaf Scholz a bezárásra ítélt atomerőművek esetleges "életben tartásáról". A vita egyre élesebb az országban, a koalíción belül is.
aug. 5
7:54
Kartonszámra viszik az ársapkás olajat Szlovákiába (444.hu)
Hoppon marad, aki Komáromban nem nyitásra megy olajért.
aug. 5
7:54
Te sem látod az Adriai-tengert Weisz Fanni kerek fenekétől? (Ripost)
A modell Horvátországba szökött egy kis vakációra.
aug. 5
7:54
Béres Anettet hazaengedték a kórházból (Life)
Béres Anett három hetet töltött egy pécsi kórházban a rosszul elsült teaszeánsz után. Most végre hazaengedték, édesanyjánál lábadozik tovább.
aug. 5
7:54
Sokkoló látvány: az emberek felnéztek az égre, és rögtön kitört a pánik - földönkívüli jelent meg a város felett (Promotions)
Sokkoló UFO-észlelés a városban.
aug. 5
7:54
Ársapka? Elszálló olajárak? A Mol így is duplázott (Forbes)
Olcsó orosz olaj + benzinárstop = közel 500 milliárd forintos eredmény.
aug. 5
7:57
Orbán Viktor: Erős vezetőkre van szükség, együtt kell harcolnunk (Menedzsment Fórum)
Saját sikereit állította példának az amerikai konzervatívok elé a magyar miniszterelnök, a progresszív liberalizmust pedig a kommunizmussal azonosította.
aug. 5
7:57
A Magyarországon dolgozó német ipari vállalatok kétharmada kaput zár, ha hosszú ideig nincs gáz (Piac és Profit)
A gázellátás hosszabb ideig tartó zavara a termelés érezhető csökkenéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezetne vállalati vezetők szerint - állapította meg Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai körében júliusban végzett gyorsfelmérése alapján.
aug. 5
8:00
Nagy Feró a rezsicsökkentésről: „Már számolom, melyik szobában, hol kell egyáltalán fűteni” (Blikk)
Az energiaválság és a rezsicsökkentés módosítása mindenkit érint, így a sztárokat is. Nagy Feró szerint mindenkinek meg kell tanulnia, hogyan takarékoskodhat az energiával, hogyan lehet abból minél kevesebbet pazarolni.
aug. 5
8:00
Spórolni kell a tűzoltóságokon (444.hu)
Kevesebb gyakorlat, kevesebb benzin.
aug. 5
8:00
Mindenki ilyet akar: ez 2022 legnépszerűbb bútordarabja (Femcafe)
Igazi vintage darab modern köntösben, ami népszerűbb, mint valaha. Ha 2022-re is szeretnél trendi maradni a lakberendezés terén, te is beszerzel egyet.
aug. 5
8:00
Magányosan, kínok között vesztette életét a gyönyörű magyar színésznő (Femcafe)
Gaál Franciska hazánk egyik ünnepelt dívája volt az 1920-as és 1930-as években, sőt: külföldön is nagy sikert aratott. Neve végül mégis a feledés homályába veszett…
aug. 5
8:00
Készülj Magyarország: hektikus évek következnek! (vg.hu)
A K&H elemzője szerint januárban tovább emelkedhet a rezsi, ha súlyosbodik az energiaválság.
aug. 5
8:00
Járd be Henry James otthonát szobáról szobára! (Könyves Magazin)
Az úgynevezett Lamb House egy György korabeli gyönyörű ház Sussexben, amely több írónak is otthont adott, köztük Henry Jamesnek, aki 1897 és 1914 között élt ott. A Memoryseekers izgalmas videója révén most mi is bejárhatjuk virtuálisan az épületet, amelyben nemcsak az író élettereit, de számos személyes tárgyát is megnézhetjük. Kép: Wikipédia
aug. 5
8:00
Az NFT-ket is felfedezik maguknak a profitra hajtó kiadók (Bitport)
A világ legnagyobb oktatási kiadója NFT-ket csinálna az elektronikus könyveiből, hogy abból is hasznot húzhasson, ha azt a vásárlói továbbértékesítik.
aug. 5
8:00
Nagy Feróval szembejött a valóság: Rájött, hogy vége a rezsicsökkentésnek (Nyugati Fény)
Jó reggelt!
aug. 5
8:06
Így fiatalíthatod az arcodat sminkkel: facelift smink lépésről lépésre (Femcafe)
A Femcafe sminksuli előző részében megmutattunk egy egyszerű nappali sminket, de a tökéletes bőrkép titkát is elárultuk. Ebben az epizódban egy facelift sminket készítettünk el.
aug. 5
8:06
Vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő kapcsán az Egyesült Államok (vg.hu)
A lépéstő azt várják, hogy a védekezés új szintre lép és a fertőzéssel kapcsolatos adatok is könnyebben elérhetővé válnak.
aug. 5
8:06
Álló ovációval ünnepelték Orbán Viktort Amerikában (BorsOnline)
A magyar kormányfő a legjelentősebb konzervatív rendezvényen mondott nyitóbeszédet.
aug. 5
8:06
Szoknyában jelent meg Brad Pitt legújabb filmjének berlini bemutatóján (Mandiner)
„Úgyis mind meghalunk!” – mondta az újságírók kérdéseire válaszolva a színész.
aug. 5
8:06
Sírunk a röhögéstől: Megfestették Varga Juditot, az eredmény zseniális (Nyugati Fény)
Akril, szén, vászon.
aug. 5
8:06
Trükkös utakat talál Oroszország az olajpiacra (Magyar Nemzet)
A nyugati szankciók ellenére eljut a piacra az orosz olaj, és az egyik új út az egyiptomi El Hamra olajterminálon keresztül vezet.
aug. 5
8:06
„Halálra verjük és felgyújtjuk” – három évet kapott a járványügyi szakértőket fenyegető férfi (rtl.hu)
Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadóját, más szakembereket és családtagjaikat akarta megkínozni és meggyilkolni.
aug. 5
8:06
Vörös csillagért kétszázezer forintra bírságolták a munkásőr egyesület vezetőjét (rtl.hu)
A büntetővégzés szerint a fotókat el kell távolítani a honlapról és a közösségi oldalakról is.
aug. 5
8:12
Újra 15 ezren jöttek át a határon az ukrajnai háború elől menekülve egy nap alatt (Infostart)
Románián át már több mint 8 ezren érkeztek.
aug. 5
8:12
78 millió eurót fektet be Magyarországon a Spar (ProfitLine)
A Spar 78 millió eurót (mintegy 30,7 milliárd forintot) fektet be az idén Magyarországon a tavalyi 32 milliárd forintot követően - közölte az élelmiszerlánc az MTI-vel csütörtökön, miután Szigetszentmiklóson megnyitott a cég legújabb üzlete.
aug. 5
8:12
15 ezer menekült érkezett Ukrajnából csütörtökön (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7116 ember lépett be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8489-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
aug. 5
8:12
Vasárnaptól enyhül a hőség (vg.hu)
Élénkül a légmozgás, elszórtan záporra, zivatarra is lehet számítani.
aug. 5
8:12
A nyári hőségben túl is hevülhet a szervezeted és ez életveszélyes! (Glamour)
A nyári hőséget mindenki nehezen viseli, kimelegszünk, az arcunk kipirul, izzadni kezdünk. A szervezetünk reagál a megemelkedett hőmérsékletre, a verejtékezés pedig segít lehűteni a testünket. De mi történik akkor, ha a szervezetünk hűtő mechanizmusa nem működik és a testünk túlhevül, vagy túlságosan sok hőt termel, de nem tudja elvezetni azt? Dr.
aug. 5
8:12
Lakatos István Dobozvárosa közösségi finanszírozásban jelenhet meg újra (Könyves Magazin)
Lakatos István Dobozvárosa közösségi finanszírozásban jelenhet meg újra
aug. 5
8:12
Halálos tömegszerencsétlenség történt az 54-es főúton (Demokrata)
Két ember meghalt, kilenc megsérült, amikor az őket szállító jármű karambolozott.
aug. 5
8:12
Japánban eredményes újoncot igazolhat a Nissan (Racing)
A Nissan által mutatkozhat be a következő Formula E szezonban Sacha Fenestraz. A 23 éves francia-argentin versenyző a Gen3-as korszak 2023-as kezdetére csatlakozhat a csapathoz. Jelenleg a Super Formulában versenyez, és negyedik japán szezonjában a harmadik helyen áll a bajnokságban, de a Kondo Racing csapatnál vállalt jelenlegi kötelezettségeinek
aug. 5
8:14
Solberg üvöltése az első kanyarban egész Finnországot megrázta (Racing)
Oliver Solberg a Finn Rally első pénteki szakaszán sem tudott már célba érni, közvetlenül a rajt után alaposan összetörte a Hyundai i20 N Rally1-et. A szakaszt Ott Tanak nyerte.  A Hyundai Motorsport jó kezdéséről szerettünk volna írni a Finn Rally első pénteki szakaszát követően, ezt azonban csak részben tudjuk megtenni.  A szakaszon Ott Tanak és
aug. 5
8:18
Orbán Viktor: Magyarország ellenállt, ezért nem vagyunk kedvencei az amerikai Demokrata pártnak (hirado.hu)
A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén, az Amerikai Konzervatív Unió (CPAC) nyári konferenciáján mondott nyitóbeszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
aug. 5
8:18
Fekete péntek, négyen haltak meg ütközésben, sokan megsérültek (Metropol)
Szörnyen kezdődött a hét utolsó munkanapja. Már péntek reggelre többen is életüket vesztették az utakon.
aug. 5
8:18
Kritikus adatok előtt az iránykeresésé lehet a fő szerep a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, csak a Nasdaq tudott emelkedni. Ázsiában ma reggel vegyes a kép, és a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján nem várható nagyobb elmozdulás Európában és Amerikában sem. Makro fronton a hét utolsó kereskedési napjára is maradtak fontos adatok, az MNB például a devizatartalék júliu
aug. 5
8:18
Kiégett a fű? 7 tippünk is van, hogy újra zöld legyen! (Agroinform)
A kiégett füvet is meg lehet menteni. Eláruljuk, hogyan.
aug. 5
8:18
A Santander világelső a megújuló energiaforrások finanszírozásában az év első felében (NRGreport)
A Santander három új időközi célt jelentett be az energia-, az acél- és a légi közlekedési szektorban lévő portfólióinak szén-dioxid mentesítésére. Ezek a célok elsősorban az ingatlanszektort, az autógyártást, az autóhitelezést, a cementgyártást és a mezőgazdaságot érintik.
aug. 5
8:18
Mit mutat meg Mautner Zsófi egy világhírű séfnek a magyar vidék gasztronómiájából? (Márkamonitor)
Wolfgang Puck 90 millió dolláros vagyonával a leggazdagabbnak számító séfek nemzetközi tízes listáján az előkelő hatodik helyet foglalja el a Chinese Morning Post szerint. Több mint 25 étterme van világszerte. Első európai éttermét Budapesten nyitotta tavaly. Mostani látogatásakor Mautner Zsófi mutatott neki két különleges helyet.   Puck és budapes
aug. 5
8:18
A 34 éves apánál halálos betegséget diagnosztizáltak, miután zsibbadt az ujja (BorsOnline)
Az apa azt mondja, minden nap egy áldás.
aug. 5
8:18
"Molnár Guszti meghalt" - ilyen üzenettel terrorizálta volt feleségét a mentális problémákkal küzdő színész (Life)
Hiába tett meg mindent Fazekas Vivien, hogy megmentse a házasságát, nem bírta tovább azt a rengeteg megaláztatást, ami az utóbbi időben érte. Tegnap érkezett a bejelentés, hogy külön utakon folytatják Molnár Gusztávval.

Keresés