A forint egész héten szépen teljesített, a hetet még 400 fölött kezdte, és péntekre már majdnem 10 egységgel erősödött, az euróval szembeni jegyzések péntek reggel a 394-es szint alatt is jártak. Majd jöttek a délutáni, vártnál sokkal erősebb amerikai munkanélküliségi adatok és ezek megmozgatták a devizapiacokat is. (Technikai okok miatt sajnos az
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 2022 júniusában 18 százalékkal nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma több mint három és félszeresére emelkedett. A ven
Világszerte 581 981 235 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 412 627 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 580 538 939 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 409 431 volt.
Egy gyönyörű fiatal ápolónő és egy brutális emberölés, aminek megfejtése az egész országot lázban tartotta. A magyar kriminalisztika leghírhedtebb bűneseteit bemutató új cikksorozatunkban elsőként a nevezetes, máig megoldatlan Labancz Anna-gyilkosságnak eredünk a nyomába.
Intelligens dugódíjat vezetne be Kanász-Nagy Máté. Az LMP társelnöke azt szeretné, hogy digitális eszközök segítségével követnék az autósok mozgását, ami jelez, ha a sofőr torlódásba kerül, és minél nagyobb a dugó, annál több pénzt fizettetnének velük. Közben már három kerületben vezetnének be 30 km/h-s sebességkorlátozást.
A jegybank statisztikái szerint a június komoly visszaesést hozott a magyarok érdeklődésében a kölcsönök iránt. Az előző hónapokhoz a babaváró támogatások kifizetett összegeiben is látványos volt a visszaesés. Vajon a negatív tenednciát még megfordíthatják a kormány által bejelentett változások, vagy amit a nyár elején láttunk már a babaváró alkon
Manapság alkalmazásokat és naptárakat használunk a menstruációnk nyomon követésére, de elgondolkodtál már azon, hogy a ciklusunk valójában valami sokkal kozmikusabb dologhoz kapcsolódhat?
A belföldi vendégéjszakák száma 17,6 százalékkal, a külföldieké 253,8 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek gyorsuló visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így júniusban 70,7 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.
Az ipari termelés éves növekedése a második negyedévben kissé lassult az első negyedévi bővülés után, míg gyakorlatilag stagnált az előző negyedévhez képest.
Kedvenc mártogatósunkat bármikor leemelhetjük a boltok polcairól. Azonban nem csak így kerülhet az asztalra, ugyanis házilag is elkészíthetjük a ketchupot. Főleg most, hogy piroslik a kertekben a friss paradicsom.
A kormány hitelmoratóriumot rendel el 2022 szeptemberétől 2023 év végéig a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire. A gazdák dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel - írja a Magyar Hírlap. Mint kiderült, a mezőgazdasági vállalkozásokat érintő hitelmoratórium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs öt pontból álló intéz
Szemmel látható átalakuláson ment keresztül Max Verstappen 2022-re a Red Bull tanácsadója szerint. Helmut Marko szeretné, ha versenyzőjük meg is kapná a neki járó elismerést.
Több mint nyolcszázmillió forintos beruházással, SPAR to Go egységgel, korszerű eladótérrel, energiatakarékos berendezésekkel és önkiszolgáló kasszákkal nyílt meg a SPAR új üzlete Szigetszentmiklóson.„A vásárlók minőségi kiszolgálását és a fenntartható működést egyaránt szem előtt tarjuk, amikor új áruházat nyitunk. Üzleteinkben korszerű, jól áttek
A kereskedelmi szálláshelyek 2022 júniusában folyó áron összesen 43 milliárd forint bruttó árbevételt könyveltek el, ez több mint másfélszerese az egy évvel korábbinak – tájékoztatott a KSH.
A megfelelő táplálkozási szokások kialakításával az egészségben töltött életévek jelentősen növelhetők! Az egészséges étrend általános elvein túl számos kutatás foglalkozik a tápanyagok kombinációjával, ezeknek az egészség megőrzésében játszott szerepével. Cikkünkben egy nemzetközileg elismert egészségügyi és tudományos kiválósági központ új kutatá
A kormány azt várja az új rendszertől, hogy a hasznos hulladékok bevételeiből díjemelés nélkül fedezhető lesz a lakossági szolgáltatás vesztesége. A szemétdíjat azonban továbbra is az állam határozza meg, a Mol csak javaslatot tehet.
Július 30-a óta piaci áron tankolhatnak a tűzoltók, a mentők és a rendőrök is. Egy körlevélben nemrég arra szólították fel a tűzoltókat, hogy amennyire csak lehetséges, spóroljanak az üzemanyaggal – számolt be Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Az utasítás miatt a tűzoltók így kevesebbet gyakorlatozhatnak és csö
Alex Jones a legismertebb amerikai összeesküvés-hívő. Milliók imádják, és milliókat keres olyan elméletek terjesztésével, hogy a Sandy Hook általános iskolában történt lövöldözés meg sem történt. Most azonban milliárdokat fizethet kijelentéseiért. A mészárlásban meghalt kisgyerekek szülei ugyanis visszavágtak, és éveken át tartó harcba kezdtek elle
Az ipari termelés volumene 2022 júniusában 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken első becslése alapján.
Ezra Miller az utóbbi időben nemcsak a szerepei, de a botrányai miatt is híressé vált. A színész meglehetősen súlyos dolgokat művelt: elsősorban erőszakos viselkedése miatt került bajba, ám később ennél is durvább vádakkal illették. Legutóbb fény derült a talán legsúlyosabb dologra: a színész állítólag egy szexszektát működtetett izlandi szállásán.