2022. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
20:30
Akkora a baj, hogy már Orbán hű csatlósa szerint is óriási gondok lesznek ősztől (Nyugati Fény)
Előrevetítette, mi várható.
aug. 4
20:30
Mint akit elátkoztak: Ismét kórházba került Alex Zanardi – Ezúttal tűzeset miatt (Racing)
Alex Zanardi élettörténetét látva elgondolkodunk azon, hogy vajon mennyi balszerencse érhet egyetlen embert? Az olasz...
aug. 4
20:30
Mínusz 3 ponton állt a turizmus konjunktúra index júliusban (Üzletem)
A turizmus minden alágazatára kiterjedő, reprezentatív Turizmus konjunktúra index (tki) 2022 júliusában mínusz 3 ponton áll.
aug. 4
20:36
Gelencsér Timi vezetés közben videózott, a követők nem is hagyták szó nélkül (Blikk)
Gelencsér Timi szinte minden pillanatát megörökíti: ezúttal a volán mögött ülve videózott, ám a követői ezúttal nem fogadták felhőtlen örömmel legújabb posztját.
aug. 4
20:36
Hiába Amerika, Oroszlán Szonját a szíve a Balatonhoz húzza (Blikk)
Oroszlán Szonja kisgyermek kora óta odavan a Balatonért, de leginkább a téli hónapokban szereti.
aug. 4
20:36
Kanada is részt vesz az ukrán civilek katonai kiképzését célzó brit misszióban (HírTV)
A londoni vezetés júniusban jelentette be, hogy ukrán civilek ezreinek hajlandó - öt hetes - katonai kiképzést nyújtani Nagy-Britanniában.
aug. 4
20:36
A kutatók először fedeztek fel 1,7 milliárd éves sötét anyagot (Hamu és Gyémánt)
A tudósok egy, az ősrobbanásból visszamaradt fosszilis maradványt használtak fel a sötét anyag eddigi legkorábbi kimutatására.
aug. 4
20:42
Nem az elektromos autózás az egyetlen megoldás: így is lehetsz zöld, csak legyél bio (Pénzcentrum)
Ugyanakkora üvegházhatású gázkibocsátás kapcsolódik a 85 százalék megújuló bioetanol-tartalmú E85 üzemanyagot használó plug-in hibrid és a tisztán elektromos autókhoz a járművek és az akkumulátor teljes életciklusát vizsgálva – mutatnak rá egy friss 2022-es francia kutatás eredményeire a Pannonia Bio szakértői. A bioüzemenyagoknak kulcsfontosságú s
aug. 4
20:42
Tíz bányász rekedt egy elárasztott szénbányában (ATV)
Tíz mexikói bányász rekedt egy elárasztott szénbányában az észak-mexikói Coahuila államban, de a mentőcsapatok szünet nélkül, éjjel-nappal dolgoznak a kiszabadításukon - jelentette be Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök csütörtökön.
aug. 4
20:42
Nézze élőben Orbán Viktor dallasi beszédét (Demokrata)
A magyar miniszterelnök beszédével magyar idő szerint 20.40-kor kezdődik az amerikai jobboldal vezető fóruma, a CPAC.
aug. 4
20:48
Rubint Réka pár napra külföldre utazott, de még a medence mellett sem hanyagolja el az edzést (Blikk)
Rubint Réka még a medence mellett is képes edzeni.
aug. 4
20:48
„Kevesebb nőimitátor és több Chuck Norris kell” – Orbán Viktor elmondta az amerikaiaknak, hogyan harcoljanak a globális baloldal ellen (Blikk)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Egyesült Államokban, a CPAC konzervatív politikai rendezvényen tart beszédet - övé a nyitófelszólalás. A kormányfő amerikai útján Donald Trumppal, az USA előző elnökével is találkozott. Orbán beszéde az „Ahogyan harcolunk” címet kapta. Kövesse velünk élőben!
aug. 4
20:48
Sértő üzenetekkel bombázzák Vastag Csaba párját – Az énekes kiosztotta a kommentelőket (Femcafe)
Vastag Csaba és kedvese Evelin lángoló szerelmüket élik, néhány kommentelő azonban nem nézi jó szemmel a pár boldogságát.
aug. 4
20:48
Az idei aszály és kánikula csak a kezdet: aggasztó hírek érkeztek (Femcafe)
A klímaváltozás hatására egyre gyakrabban várható egyszerre hőség és szárazság, ha nem mérsékeljük a globális kibocsátásokat.
aug. 4
20:48
Itt nézheti vissza Orbán Viktor dallasi beszédét (Demokrata)
A magyar miniszterelnök beszédével kezdődött az amerikai jobboldal vezető fóruma.
aug. 4
20:48
A Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozatot adott ki a fajok keveredéséről (Mandiner)
„A ma élő emberek egyetlen fajhoz tartoznak, melynek tagjai eltérnek egymástól például bőrszín, testalkat, arcberendezés szerint” – fogalmaznak a közleményben.
aug. 4
20:54
Kirekesztő kijelentést tett a Napoli elnöke: ezért nem vesz már afrikai focistát (Blikk)
Diszkriminatív kijelentést tett Aurelio De Laurentiis, az olasz élvonalbeli Napoli focicsapatának elnöke. A sportvezető bevallotta, a jövőben feltételhez köti az afrikai játékosok szerződtetését.
aug. 4
20:54
Így zárta a napot a forint (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben: míg 0,2 és 0,1 százalékkal gyengült az euró és a svájci frank, addig 0,4 százalékos nyereségre tett szert a dollár ellenében.
aug. 4
20:54
1790 dollárba kerül egy szemeteszsáknak tűnő táska, a Balenciaga új dizájner terméke (SzMo)
A táska fazonja, színe és kinézete szinte teljesen azonos egy szemeteszsákkal.
aug. 4
20:54
Pilhál Tamás: Szegény kis Farkasházy panaszai (Mandiner)
Nehéz napok, hetek, hónapok, tizenkét esztendő áll Farkasházy Tivadar mögött.
aug. 4
20:54
Kijöttek a belsős képek: így fogadták Orbán Viktort az USA-ban egy nagyszabású rendezvényen (Nyugati Fény)
Megérkezett a miniszterelnök.
aug. 4
20:56
Örökre kitiltották az üzletlánc boltjaiból, miután szóvá tette, hogy szabálytalanul parkolnak az alkalmazottak (SzMo)
A Sainsbury's fenyegetésnek vette a brit férfi panasztételét, akit felháborított a cég válaszlépése.
aug. 4
21:00
Harmincezer látogatót várnak a debreceni Farmer Expóra (Üzletem)
Harmincezer látogatót várnak az idei Farmer Expóra, amelyet augusztus 17-20. között rendeznek meg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
aug. 4
21:06
Orbán Viktor: Magyarország Európa magányos csillag-állama (ATV)
A magyar miniszterelnök a CPAC (Conservative Political Action Conference) konzervatív konferencián mond beszédet augusztus 4-én az Egyesült Államokban, a texasi Dallasba.
aug. 4
21:06
Orbán Viktor a CPAC-en: A globalisták mind elmehetnek a pokolba, én Texasba jöttem! (Mandiner)
Amerikának össze kell fogni Magyarországgal, a progresszív liberálisok és a kommunisták pontosan ugyanazok, valamint több Chuck Norris és kevesebb nőimitátor kell. Összefoglalónk Orbán Viktor dallasi beszédéről!
aug. 4
21:06
Tiszteletkör stadionban – így ünnepelhet a Formula E új bajnoka (Racing)
Az első szöuli hétvégével zárul a Formula E idei szezonja, Mexikóhoz hasonlóan pedig egy stadion is a pálya része lesz. Dél-Korea fővárosa a Jamsil Sportközpontban alakította ki a pályát, amivel már pár éve tervezik a Formula E-t magukhoz csábítani, de a járvány miatt eddig erre nem került sor. Az előzetes pályarajzot a verseny előtt frissítették
aug. 4
21:12
A viselkedésproblémák és a digitális eszközök használatának összefüggéseit vizsgálták az ELTE-n (ProfitLine)
Nem a mobilozástól lesz hiperaktív a gyerek, hanem fordítva, az izgő-mozgó gyerek többet fog mobilt használni - derül ki az Elte Etológia Tanszéken működő Alfa Generáció Labor legújabb kutatásából, amelyben a viselkedésproblémák és a túlzott digitális eszközhasználat összefüggéseit vizsgálták a kutatók.
aug. 4
21:12
„A győzelemért kell játszani” – Orbán Viktor az amerikai republikánusok konferenciáján beszélt (SzMo)
A kormányfő szerint össze kell fogni az amerikai konzervatívokkal, mert mi, magyarok tudjuk, hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit a politikai hadszíntéren.
aug. 4
21:12
A világ 5 legcukibb állata, amelyikről nem is tudtad, hogy valójában halálos (Promotions)
Míg sok állat megjelenése tekintélyt kölcsönöz vagy félelmet kelt, mint például a krokodil, az oroszlán vagy a víziló, addig vannak olyanok is, amelyekről nem is gondolnád, hogy veszélyesek. Aranyosnak, édesnek vagy cukinak tűnhetnek, de ez az öt állat re
aug. 4
21:18
A férfi kollégák is csak irigykedhetnek a női foci nézőszámaira (Blikk)
Az idei évben egymást érik a hatalmas érdeklődést kiváltó női focimeccsek, amelyek nézőszámai láttán a sportág férfi képviselői is csak ámuldoznak. A 2022-es év három legtöbb nézőt a stadionba csalogató európai labdarúgó-összecsapása kivétel nélkül női csapatok találkozója volt.
aug. 4
21:18
Több szembetegség hátterében állhat az UV-sugárzás (WebBeteg)
Az UV-sugárzásnak nemcsak a bőrünkre, de szemünkre nézve is nagyon káros hatásai lehetnek. Egyértelműen összefüggésbe hozható a szürke hályog és a pterygium vagy más néven kúszóhályog kialakulásával, egyes kutatások szerint pedig növelheti a vakság vezető okaként emlegetett makuladegeneráció (AMD) előfordulásának esélyét is - figyelmeztetett Dr. Sc
aug. 4
21:18
Vészjósló jelentést adtak ki: durva infláció jöhet, Magyarországot sem kerüli el (Pénzcentrum)
Az euróövezet gazdasági aktivitása lassul, az infláció továbbra is nemkívánatosan magas, és várhatóan még egy ideig az inflációs cél felett marad az Európai Központi Bank csütörtökön publikált legfrissebb gazdasági jelentése alapján. A dokumentum hangsúlyozza, hogy észlelhetők a gazdasági aktivitást fékező tényezők enyhülésének a jelei is, mindez m
aug. 4
21:18
Orbán Viktor Dallasban: azért vagyok itt, hogy elmondjam Önöknek, össze kell fognunk (ATV)
A magyar miniszterelnök a CPAC (Conservative Political Action Conference) konzervatív konferencián mond beszédet augusztus 4-én az Egyesült Államokban, a texasi Dallasba.
aug. 4
21:18
Hadgyakorlatba kezdett Fehéroroszország az ukrán határ mentén (Mandiner)
Valószínűleg nem egy katonai beavatkozás előkészítése a cél.
aug. 4
21:20
Katonák érkeztek Magyarországra (ATV)
A NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport részeként amerikai, horvát, olasz és montenegrói katonák érkeztek hazánkba július végén, illetve augusztus elején, hogy a Magyar Honvédség kijelölt erőivel együtt elkezdjék a közös munkát.
aug. 4
21:30
Fekete-Győr a "kiábrándító valóságról" posztolt (ATV)
A Momentum politikusa szerint hiába van orosz gáz, rezsicsökkentés helyett rezsiemelés van.
aug. 4
21:30
bekezdések: Zelenszkijékkel már a liberális jogvédők pohara is betelt (Mandiner)
Az ukrán erők kárt okoztak a civileknek azzal, hogy bázisokat létesítettek és fegyverrendszereket működtettek lakott lakóterületeken.
aug. 4
21:42
A Gundelben ebédelt Füge, a menhelyről befogadott kutya (Blikk)
– Bizonytalan, mint a kutya vacsorája – szól a mondás. Az ebédje viszont már nem, ugyanis a kutyabarát strandok, hotelek, kávézók után megjelentek hazánkban a kutyabarát éttermek is. Nem csak bevihetők a négylábúak, de éhesek sem maradnak. A Tisza-tónál és Budapesten is találtunk olyan vendéglőt, ahol külön főznek a kutyákra is, és a kutyamenüt kül
aug. 4
21:42
Még drágább lett az orosz gáz: muszáj csökkenteni a fogyasztást (Pénzcentrum)
Júniusban az orosz gázszállítások csökkentésének hatására megemelkedő gázárak a villamosenergia-árak emelkedését okozták. A másnapi árak a hónap első két hetében még a 150-250 €/MWh sávban mozogtak, majd az orosz gázszállítások csökkentését követően az ár 367 €/MWh-ra is felment – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
aug. 4
21:42
Orbán Dallasban: a globalisták menjenek a pokolba, én Texasba jöttem (ATV)
A magyar miniszterelnök a CPAC (Conservative Political Action Conference) konzervatív konferencián szólalt fel augusztus 4-én az Egyesült Államokban, a texasi Dallasban. Orbán Viktor beszédében összefogásra szólította fel a konzervatív politikai közösséget, hogy közös erővel győzedelmeskedhessenek.
aug. 4
21:48
Európa-konferencialiga: az utolsó tíz percben végezte ki a Molde a Kisvárdát! (Mandiner)
Az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Kisvárda 3-0-s vereséget szenvedett a norvég Molde otthonában. Lett volna esély a jobb eredmény elérésére is, ám az NB I tavalyi ezüstérmese a találkozó végére összeroppant…
aug. 4
21:54
„A 15 éves fiam mindennap könyörög, hogy töröljem magam az OnlyFansről” – vallotta be az erotikus modell (SzMo)
Bár a 40 brit nő nem pornózik, kamasz fiának nem tetszik, hogy egy olyan oldalon keres egy rakás pénzt a képeivel, amit pornóoldalként tartanak számon.
aug. 4
21:54
Nyugalom: megmenekült a világ legbutább, legbunkóbb szuperhőse (Promotions)
Nem kell aggódniuk a Peacemaker rajongóknak, James Gunn sorozatát nem érinti a Warner kegyetlensége.
aug. 4
21:54
Orbán Viktor: Csak erős vezetők képesek békét teremteni (Demokrata)
A magyar miniszterelnök beszédet mondott a CPAC-en.
aug. 4
21:54
Törökország betarthat Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának (Mandiner)
A közel-keleti állam kérését több tucat „terrorista” kiadásáról június óta nem teljesítette a két skandináv ország.
aug. 4
21:56
Kanada is részt vesz az ukrán civilek katonai kiképzését célzó brit misszióban (Mandiner)
Több mint kétszáz fős katonai kontingenst küldenek a szigetországba négy hónapra.
aug. 4
22:00
Valaki feljelentett egy mentőtisztet, amiért megállt ebédet venni magának: valószínűleg nem sejtette, milyen lavinát indít el vele (Blikk)
A feljelentő valószínűleg nem sejtette, milyen jót tesz az életmentőkkel.
aug. 4
22:00
Kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán gazdasági övezetéhez tartozó területen (ATV)
Kisi Nobuo japán védelmi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: kilenc rakétáról lehet szó, amelyek közül öt Hateruma szigettől délre zuhant a tengerbe. A rakétákat a Tajvan körül éles lőszerekkel gyakorlatozó kínai hadsereg indította el.
aug. 4
22:12
Tényleg jön az apokalipszis? A Balatonnál is akadozik az üzemanyag-ellátás (Blikk)
Valósággá válik a klasszikus Mad Max-film apokaliptikus világa? Elfogy az üzemanyag, az emberek pedig vadállattá válnak? Talán ekkora baj még nincs, mindenesetre a kutak kiürülhetnek. A „telt házas” Balatonnál például már most vannak olyan töltőállomások, amelyek ideiglenesen bezártak, mert nem tudnak benzint vagy gázolajat adni. A szakértők is arr
aug. 4
22:12
Súlyos börtönbüntetésre ítélte a moszkvai bíróság az amerikai kosarassztárt (Blikk)
Brittney Griner amerikai kosárlabdázót kábítószerbirtoklás miatt 9 év börtönt és 1 millió rubel pénzbüntetést kapott.

Keresés