2022. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
13:24
Így érinti a foglalkoztatókat a kata változása (MMonline)
A Kata tv. szeptemberi módosítása alapjaiban fordította fel ezt az adózási formát. A jelenlegi becslések szerint a korábbi 460 ezer katás vállalkozóból mindössze 100 ezer marad a katában, a többiek kiszorulnak belőle. Mindeközben a módosítás nem csak a kata szerint adózók, hanem az őket foglalkoztatók helyzetét is több szempontból érinti. Ezekből a
aug. 4
13:24
NATO-főtitkár: A második világháború óta nem tapasztalt pusztításokat látunk (Mandiner)
„Ha hagyjuk, hogy Oroszország sikeres legyen, akkor a többi, szomszédos ország következhet” – hangoztatta Stoltenberg.
aug. 4
13:24
Új Duna-hidat avattak (Autószektor)
Fotó: MTI/Máthé Zoltán Vitézy Dávid kiemelte: a megújult híd nem csak a vasúti személyforgalomban, hanem a nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet tölt be, mert Európa három kiemelkedően fontos transzeurópai vasúti folyosója vezet át itt. Ezek összekötik a holland kikötőket és Spanyolországot Romániával, a Fekete-tengerrel, a Balkánnal vag
aug. 4
13:24
Guppi tenyésztő Európa bajnokság kezdődik (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 4-6. között, a Pakson megrendezésre kerülő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett 18 országból - közölte Pasaréti Gyula, a Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
aug. 4
13:24
Megkötözte és hasba szúrta lakótársát két egri nő, mert nem fizetett a szexért (rtl.hu)
Az egri nyomozók őrizetbe vették a rablással gyanúsítható 21 éves és 30 éves nőt.
aug. 4
13:30
Római kori őrhajó érkezik a Dunán (Infostart)
Egy római folyami őrhajó érkezik Németországból, hogy végig hajózzon a Dunán. Augusztus 12-én kiköt Szentendrén is.
aug. 4
13:30
Nem is sejti a legtöbb szülő: a gyereknek sem egészséges így aludni, drága lesz orvosolni a bajt (Pénzcentrum)
Az alvás minősége nagyban függ a hőmérséklettől, a gyerekekre és felnőttekre is igaz, hogy 16-20 fokban lenne ideális aludni. De most, hogy rezsiárak emelkednek, mit tehetnek azok, akik nem akarnak egész nap légkondit járatni? A kérdésre Kalmár Szandi alvástanácsadó válaszolt az RTL Reggeli műsorában.
aug. 4
13:30
Robbanások rázták meg Mikolajivot (Mandiner)
Erős tűz alá helyezték az orosz csapatok a várost.
aug. 4
13:30
Mi történt? Dúró Dóra főtanácsadója lett Orbán korábbi talpnyalójából (Nyugati Fény)
Megtalálta új helyét a rendszerben.
aug. 4
13:30
25 ezernél is többen dolgoznak a nyári diákmunka programban (Üzletem)
Augusztus végéig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok a nyári diákmunka programban.
aug. 4
13:30
„Én is érző emberi lény vagyok” – Schobert Norbi reagált az őt ért vádakra (rtl.hu)
Hibának tartja, ha az embert elragadják az érzelmei, ezért úgy döntött, hogy többet nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban.
aug. 4
13:36
Milyen lenne a nyár a véradásod nélkül? Számítunk rád nyáron is! (Vital)
A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködő partnereként augusztusban egy országos plakátkampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy a...
aug. 4
13:36
A Fradi ismét szerencsét hozott: több mint 150 millió forint nyeremény ütötte a sportfogadók markát (Blikk)
A Fradi azeri bajnok ellen lejátszott BL-selejtező meccse a Tippmixen és a TippmixPrón is nagy népszerűségnek örvendett a fogadók körében.
aug. 4
13:36
Pénzt is ad dolgozóinak a Lada, csak menjenek el (autopro)
Nagyon komoly a gond az AvtoVaz üzemeiben a szankciók miatt.
aug. 4
13:36
Lövik Donyecket az ukránok (Mandiner)
A közösségi médiában közzétett felvételeken szétlőtt, úttesten fekvő holttestek látszódnak, és a járdát is vér borítja.
aug. 4
13:42
Jönnek a vármegyei újságok: megkezdődött a megyei hírlapok átnevezése (Blikk)
Megkezdte a vidéki lapcsaládok étnevezését a Mediaworks Hungary Zrt. A kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítány központi cége a megyei hírlapokat a jövőben vármegyei hírlapokká alakítja át.
aug. 4
13:42
Kikopóban a térdelés az angol pályákon (Infostart)
A kevesebb több jegyében a Premier League futbvallistái már nem fognak minden egyes meccs előtt antirasszista gesztust tenni.
aug. 4
13:42
NATO-főtitkár: Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút (HírTV)
A jelenleg fennálló világrend elleni támadásnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, leszögezve: nem szabad megengedni, hogy Moszkva megnyerje ezt a háborút.
aug. 4
13:42
Hosszú a várakozásra kell számítani a röszkei határátkelőhelyen (Portfolio)
A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások és a nyaralók miatt hosszú a várakozás a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán csütörtökön - közölte a rendőrség a honlapján.
aug. 4
13:48
A menő steppelt táskák, ami minden szettet feldobnak - rajongani fogsz értük! (Femcafe)
Ez a modern táska egyszerűen nem megy ki a divatból: mi pedig ezt nem is bánjuk! Gyönyörű színekben találtunk most a steppelt fazonokból, amikből szinte alig tudunk választani - legszívesebben mindet beszereznénk. Következzenek most a mi kedvenceink a színes steppelt táskák hazai kínálatából!
aug. 4
13:48
Algásodik a medence? Ez a megoldás rá! (Agrofórum)
Itt van a kánikula a nyakunkon sokadik hete és elkezdett algásodni a medence? Mit tehetünk, ha nem akarjuk telerakni mindenféle kemikáliával? Létezik hatékony megoldás?
aug. 4
13:48
Rubint Réka a formás melleivel próbálja elérni, hogy csatlakozzunk hozzá (Promotions)
Rubint Réka bikiniben ajánlott a magyarok figyelmébe valamit, ami sokaknak jól jöhet.
aug. 4
13:48
Még több egészségtudatos termék a Lidlben (MMonline)
A Lidl Magyarország folyamatosan bővíti egészségtudatos és speciális étrendet támogató termékeinek számát, így az állandó és az időszakos kínálatában már közel 350 vegetáriánus, vegán, bio, valamint laktóz- és gluténmentes termék található meg. A termékek iránti keresletet és a növekedés ütemét jól mutatja, hogy a 2021-es gazdasági évben az előző é
aug. 4
13:48
Videó: részeg sofőr zúzta szét a szalagkorlátokat az M3-as autópályán (Demokrata)
Csodával határoson módon két arra haladó autós éppen megúszta az ütközést.
aug. 4
13:48
Haladéktalanul szabályozzák a feltöltős villanyórák árszabását! - követeli a DK (Nyugati Fény)
A DK szerint olyan országvezetésre lenne szükség, ami nem az oligarchák pártján áll, hanem az embereket képviseli.
aug. 4
13:48
Yale: Putyin fel kell adja a háborút, Oroszország tönkremegy (Helló Magyar)
Tényleg ennyire nagy a baj Oroszországban?
aug. 4
13:48
Kína mélytengeri kikötőt venne Óceániában (BitcoinBázis)
Az Australian Broadcasting Corp. birtokába került új dokumentumok szerint egy kínai állami cég egy mélytengeri kikötő és egy második világháborús
aug. 4
13:51
Vizsgálja az Európai Bizottság a 35 éves magyarországi autópálya-koncessziót (Menedzsment Fórum)
Erről egy DK-s képviselő számolt be közösségi oldalán.
aug. 4
13:54
Ezt mondta Trump Orbán Viktornak, miután találkoztak – A magyaroknak is üzent (Blikk)
A magyar kormányfő a hét elején utazott az Egyesült Államokba, ahol részt vesz az amerikai jobboldal legjelentősebb, háromnapos rendezvényén, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC), amelynek ő tartja majd az egyik nyitóbeszédét.
aug. 4
13:54
Még nem lehet megnyugodni, ezek a kártevők újra támadnak (Agroinform)
A csapdázási adatokból jól látszik az egyedszámok változása.
aug. 4
13:54
Szalagkorlátnak csapódott az ittas sofőr: két másik autó épp csak megúszta az ütközést (Pénzcentrum)
Nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe. Csodával határoson módon két arra haladó autós éppen megúszta az ütközést. Mint kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas
aug. 4
13:54
Kinek és miért érdemes áttérni a katáról az átalányadózásra? (444.hu)
Mivel a szabályozás még tele van zavaros, rendezendő részekkel, érdemes kivárni. De ősszel így is vagy 100 ezer régi katázó fog téblábolni, mivel nem fog könyvelőt találni – mondta Ruszin Zsolt adószakértő az ingyenes tanácsadásán.
aug. 4
13:54
Így néz ki most a Baywatch 54 éves bombázója – Azóta sem takargatja lehengerlő alakját (Femcafe)
A 10 éven át futó nagysikerű amerikai tévésorozat szőke bombázója továbbra is csúcsformában van.
aug. 4
13:54
Ez a hatóanyag a bőröregedés elleni harc legnagyobb sztárja: valósággal megfiatalodik tőle a bőröd (Femcafe)
Bár már a 70-es évek óta ismeri a tudomány, most lett a bőröregedés elleni harc egyik sztárja.
aug. 4
13:54
Súlyos ukrán vesztségekről számolt be az orosz katonai szóvivő (Demokrata)
Mintegy félezer ukrán katona vesztette életét két, az orosz légierő által végrehajtot precíziós csapásban.
aug. 4
13:54
Németország legnagyobb energiaválságáról beszél a német iparszövetség elnöke (Mandiner)
A német kormány lomhaságát kritizálja a Német Iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm.
aug. 4
13:56
Kezdődik a spórolás: hanyatlik a vásárlási kedvünk (Mandiner)
Kezdünk igazodni az inflációhoz és a megélhetési aggodalmakhoz. Éves szinten nőtt, júniusban azonban fékezni kezdett a hazai kiskereskedelmi forgalom: alapvetően az élelmiszereken kezdtünk spórolni – derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből.
aug. 4
13:57
Megújult Magyarország első vasúti Duna-hídja, 145 éves (Piac és Profit)
Közel másfél évszázad elteltével új fejezet nyílik hazánk első vasúti Duna-hídjának életében. A több alkalommal átépített szerkezet „ősét” ugyanis 1877. október 23-án nyitották meg a vasúti forgalom számára. 145 év elteltével, 2022. augusztus 3-án megindulhatott a forgalom a legújabb konstrukción is.
aug. 4
14:00
NATO-főtitkár: Oroszország nem győzhet (Infostart)
A jelenleg fennálló világrend elleni támadásnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását csütörtökön Jens Stoltenberg.
aug. 4
14:00
Kamatot emelt a Bank of England (Portfolio)
Fél százalékponttal, az eddigi 1,25 százalékról 1,75 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.
aug. 4
14:00
NATO-főtitkár: Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút (ATV)
A jelenleg fennálló világrend elleni támadásnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, leszögezve: nem szabad megengedni, hogy Moszkva megnyerje ezt a háborút - közölte az MTI.
aug. 4
14:00
Dupla családi pótlék érkezik augusztusban, a szeptemberit fizetik ki előre (SzMo)
Az iskolakezdés előtt szeretnék ezzel segíteni a családokat, án a következő összeg majd csak októberben érkezik.
aug. 4
14:00
NATO-főtitkár: Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút (Demokrata)
A jelenleg fennálló világrend elleni támadásnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását Jens Stoltenberg.
aug. 4
14:00
Jobbik: 103 millió forint értékben írt alá szerződéseket Jakab Péter a frakcióvezetés beleegyezése nélkül (Mandiner)
Dagad a Jakab-Jobbik botrány.
aug. 4
14:00
Selena Gomez megmutatta, hogy milyen egy „igazi pocak” (rtl.hu)
A harmincéves énekesnő egy fürdőruhás videóban diktálja az új trendet.
aug. 4
14:06
Nem a mobilozástól lesz hiperaktív a gyerek, hanem fordítva (Vital)
Számos kutatás szerint a korai és túlzott TV-nézés későbbi figyelemproblémákhoz és hiperaktivitáshoz vezethet. Ez fordítva is igaz, az izgő-mozgó, nyughatatlan...
aug. 4
14:06
Hűtés nélkül szállították a párizsit (Adózóna)
Több mint hatszáz kilogramm, a kánikulában hűtés nélkül szállított párizsit találtak a pénzügyőrök egy Budapestről Nagykanizsa felé tartó kisteherautóban az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 4
14:06
Törökország szerint a svédek és a finnek nem tartják a szavukat (444.hu)
Nem megy olyan könnyen ez a NATO-csatlakozás.
aug. 4
14:06
Jön a Békés Vármegyei Hírlap – átnevezi lapjai egy részét a Mediaworks (SzMo)
A Mediaworks kezében tucatnyi vidéki lap van, egy részük nevében pedig szerepel a megye szó is, amelyet mostantól vármegyére keresztelnek át.
aug. 4
14:06
A GVH közzétette legújabb Gyorsjelentését (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette 2022 első félévének eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről.

Keresés