A magyar járműgyártás a gazdaság, az ipar teljesítményében meghatározó szektor, jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban, a kivitelben – hangsúlyozta Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerdán a Kravtex-Kühne csoport Credobus Econell 12 Next autóbuszát bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
A települések utcáit ellepte a víz, több százezer ház vált lakhatatlanná. Milliók kénytelenek az utcán, sátrakban élni, és várni az élelmiszersegélyt, hogy tudjanak mit enni.
2022 második negyedévében továbbra is kifejezetten dinamikusan, 7,8%-kal nőtt a beruházások volumene, az előző negyedévi 8,4%-os növekedés után, míg 2,5%-kal bővült az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva.
Nem kezdődik meg a tanítás csütörtökön egy hajdúvidi iskolában. Erről pár nappal ezelőtt értesítették a szülőket, a növekvő energiaárakra hivatkoztak. A diákokat Hajdúböszörménybe irányítják át. Szintén spórolásból zárnak be egy kollégiumot Somogy megyében, ez közel 30 diákot érint. Nekik Barcs belvárosába kell majd költözniük, egy másik épületbe –
Nagy hétvége előtt áll Sebastián Montoya.Sebastián Montoya. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia ugyanis a Campos Racinggel ejtheti meg a Formula 3-as debütálását a széria soron következő zandvoorti hétvégéjén. A kis Montoya 2020-ban kezdte meg formula autós karrierjét az olasz Formula 4-ben, ahol a második évében a 4. helyen zárta az összetettet. Id
A Miskolc irányából induló vonat hosszú késés és lerobbant mozdony cseréje után a füzesabonyi megálló után állt meg, az összes átszálló utas gyalogolhatott vissza a nyílt vágányok mentén az állomásra. Olvasónk felvétele.
Erling Haalandnak ezúttal 38 perc is elég volt, hogy mesterhármast szerezzen, a Manchester City sima 6–0-ás győzelmet aratott. Tovább folytatta remek szériáját az Arsenal, 2–1-re győzött az Aston Villa ellen, s már ötből öt győzelemmel vezetik a Premier League tabelláját. A Liverpool csupán a 98. percben szerzett góllal tudta megszerezni a győzelme
A mikrobióta széklettranszplantáció lényegesen hatásosabb és költséghatékonyabb az egyik leggyakoribb kórházi fertőzés ellen, mint az antibiotikumos kezelés.
A Cégtörvény 2022. augusztus 1-től hatályos módosítása új fogalmat vezet be a magyar cégjogba, ez az „online alapított cég”. A változás hátterében egy uniós irányelv áll, amely alapján minden EU-tagállamnak lehetővé kell tennie, hogy kizárólag online módon, személyes megjelenés és papíron készült iratok nélkül is céget alapíthassunk. Az irányelv az