Aki szolgálati járandóságban részesült, vagy legalább 365 napos keresőtevékenységet végzett korhatár előtti ellátás mellett, annak július 28-tól időkorlát nélkül kérhető a nyugdíj összegének ismételt megállapítása, vagyis a nyugdíj újraszámítása.
Szeptember elsején indul az új kata-időszámítás, a kisadózó vállalkozások tételes adójának eddig alkalmazott szabályai ugyanis új rendelkezéseknek adják át helyüket.
A kormányhivatal elutasította a lakóépületre vonatkozó hatósági bizonyítvány iránti kérelmet, a Párbeszéd elnöke szerint a hatóság politikailag elfogult döntést hozott.
Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig csaknem 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak - ismertette szerdai közlem
A járványügyi korlátozások megszűnésével ezen a nyáron valószínűleg a szokásosnál is többen igyekeztek tengerparton nyaralni. Ám a klímaváltozás fokozódásával egyre nehezebb lesz kedvünkre való homokos strandot találni.
Idén ősszel kerül a mozikba A szomorúság háromszöge, mely a fiatal dél-afrikai színésznő és modell egyik legsikeresebb munkája lehetett volna. Charlbi Dean azonban nem érhette meg, hogy a nagyközönség is megismerhesse alakítását ebben az alkotásban.
Dolgozói 20 százalékától megválik a közösségi hálózatot üzemeltető és hardvereket gyártó cég. A gondokat mindennél jobban jelzi, hogy a Snap papírjai idén 80 százalékot vesztettek értékükből.
Sosem gondoltuk volna – és talán ők maguk sem -, hogy lesz valaha (vagy legalábbis mostanság) olyan népszerű a Haas, hogy az érdeklődők miatt megbénuljon a weboldaluk. Vagyis pontosabban a webshopjuk. Nincs az a Kevin Magnussen, vagy Mick Schumacher merchandise (rajongók által megvásárolható termék), ami akkora népszerűségnek örvendett volna, mint
Az aszály, a növekvő energiaárak valamint a vártnál gyengébb gabonatermés miatt akár 30-40 százalékkal is drágulhat a kenyér és a péksütemények. Hogy bírják majd az áremelkedést a kisebb vidéki pékségekkel, akik nem hatósági áron veszik az „olcsó” lisztet. Ők hogyan vészelték/vészelik át az elmúlt időszakot? Náluk hogyan csapódik le a nyári aszály
A párt szerint ugyanis veszélybe került az idei tanévben az iskolatejprogram, mert az államkincstár nem hosszabbította meg az erre vonatkozó szerződéseket.
Az általános és középiskolás diákok pénzügyi nevelését az idén több mint 570 ezer példányban készült, többféle ingyenes kiadvány segíti, amelyek kiterjesztett valóság és e-learning megoldásokkal, animációkkal játszva tanítják pénzügyi tudatosságra a diákokat
Benkő Fruzsi egy év hallgatás után (melynek okait megtaláljátok a cikkben) visszatért, hogy elmesélje, hogyan alakulnak a dolgaik az InDaHouse-nál, milyen terveket szőttek annak érdekében, hogy minél több hátrányos helyzetű gyerek kapjon lehetőséget a tanulásra, és azon keresztül arra, hogy semmiképp ne veszítsék el a reményt a jövőjüket illetően –
Az infláció, az infláció élelmiszeriparra és FMCG-szektorra gyakorolt hatása, az energiaárak és a fenntarthatóság volt a témája a 8. Agóra Szakmai Konferenciának Esztergomban. Az előadók szakterületük példáján mutatták be a rendkívüli helyzetet - és mint elhangzott, még messze van a negatív folyamatok vége.
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra, az érettségizők rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát tehetnek – közölte az Oktatási Hivatal (OH).
Az Európai Bizottság jóváhagyja, hogy a magyar állam nagyobb mértékű támogatást nyújtson a vállalkozásoknak az Ukrajna elleni orosz invázióval összefüggésben.
Érdekesen alakult a most véget érő nyári évszakban a hazai koronavírus-járvány: júniusban elérte idei mélypontját, július a megszokottól eltérően a gyorsuló terjedéséről, augusztus viszont már a fokozatos enyhülésről szólt. Az esetszámok most már egy hónapja csökkennek, a múlt hétre mindössze egyetlen megye maradt, ahol még növekedett az új fertőzö
Bár a beosztottak fizetése rendszerint gyorsabban nő, idén a vállalatvezetők fizetése is egyre nagyobb ütemben emelkedik - közölte a Wyser szerdán az Mti-vel.
A Cégtörvény augusztus elsejétől hatályos módosítása új fogalmat vezet be a magyar cégjogba, ez az „online alapított cég”. A változás hátterében egy uniós irányelv áll, amely alapján minden EU-tagállamnak lehetővé kell tennie, hogy kizárólag online módon, személyes megjelenés és papíron készült iratok nélkül is céget alapíthassunk. Az irányelv azt
Oroszországnak folytatott kémkedés gyanújába került a német szövetségi gazdasági minisztérium két magas beosztású munkatársa - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap a hírportálján.
Nyugat felől erősen megnövekszik előbb a fátyolfelhőzet, majd egyre vastagabb felhők is érkeznek, legkésőbb a Tiszántúlra. Délután a délnyugati megyékben fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar, majd estétől nyugat felől a Dunántúlon már egyre többfelé elered az eső, zápor.