Nem menekül Hajdúszoboszló és Hévíz sem – állítja a Magyar Fürdőszövetség elnöke, Kántás Zoltán érdeklődésünkre részletesen elmagyarázta a közeledő tragédia összetevőit, de az elkerülhetőségről is szólt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztusban lezárta a szigetelőanyagok piacát vizsgáló gyorsított ágazati vizsgálatát, és a termékárak csökkenését célzó ajánlásokat fogalmazott meg a gyártók, a lakosság, a hulladékgazdálkodási szolgáltatók és a jogalkotó számára egyaránt. A végleges jelentést augusztus 26-án publikálta honlapján. Ennek megállapít
A kormány ígérete szerint hamarosan konkrét javaslatokkal is ösztönözni fogja a split klímával való fűtést, de a H tarifa alkalmazásával a levegő-levegő hőszivattyú már jelenleg is jóval olcsóbb megoldást kínál, mint a gázzal vagy egyéb elektromos berendezésekkel „normál” tarifáról történő fűtés, különösen akkor, ha a fogyasztás átlépi az átlagként
Egyre több európai politikus véli úgy, szabályozni kell az energiaárak alakulását, mert az árrobbanás rövid időn belül gazdasági összeomlást okozhat Európában.
Az Egyesült Királyságban élők milliói készülnek fel a következő nehéz hónapokra, miközben már így is rekord áremelkedés tapasztalható meg. Viszont a válság nem csak az országra jellemző. Tavaly ősz óta Európa-szerte megugrottak az árak a kereslet megugrása miatt, mivel az országok feloldották a járványügyi korlátozásokat - áll a CNN elemzésében.
Az LG 2022-es IFA standjára látogatók felfedezhetik az LG monitor-termékeinek jelentős kínálatát, beleértve az új UltraGear kijelzőt és a vállalat 32UQ890 típusjelű UltraFine Display Ergo AI modelljét, amely a kényelem érdekében teljes testreszabhatóságot kínál a felhasználóknak, akár az irodában, akár otthon van elhelyezve. A vállalat legújabb g
Kiemelten kezelik a magyar szülők gyermekeik megfelelő iskolázását, amiért plusz kiadásokat is hajlandóak vállalni – derült ki a Magyar Bankholding friss reprezentatív kutatásából[1]. Tanév elején a legnagyobb mértékben a ruházkodás költsége terheli meg a családi kasszát, míg év közben a különórákra költenek a legtöbbet a szülők. A felmerülő kiadás
Amikor az otthonunk biztonságáról gondoskodunk, magától értetődően beletartozóként gondolunk az ingóságainkra, személyes tárgyainkra is, azonban sokan meglepődnének, hogy mi minden biztosítható egy lakásbiztosításban.
A kerület baloldali vezetője közmeghallgatást kezdeményezett a jogszabálymódosítás kapcsán a Péterhalmi-erdő ügyében. Szaniszló az eseményen azt hangoztatta, évek óta hatékonyan küzdöttek a tarvágások ellen, a kormánynak a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelete azonban szerinte ezt felülírja. A kerület fideszes képviselője ezzel szemben ki
Nem tudom, ki hogy van vele, de én olykor komoly fenntartásokkal kezelem az „újragondolt” dolgokat. A somlói galuska, a töltött káposzta és a krumplis tészta is úgy jó, ahogy van – nincs mit ezeken újragondolni. De úgy tűnik, nekem kellene lépést tartanom a korral, mert az ecetes-hagymás zsírosdeszka korszaka leáldozóban van, helyette ismerkedhetün
Ahogy egyre nő a városi népesség, úgy válnak egyre fontosabbá az itteni kertek, mint helyi élelemforrások, amivel javítani lehet az élelmiszerbiztonságot. Azonban eddig kevés információ állt rendelkezésre arról, hogy mennyivel hatékonyabb ez, mint a hagyományos, vidéki növénytermesztés. Egy új tanulmány pontosan ezt a rést igyekszik betömni.
A korábban kisadózó és a bevételi nyilvántartás „kényelméhez” szokott társaságok nemcsak az adózásban, de a számvitelben is szeretnének számukra minél kedvezőbb és lehetőleg egyszerűbb megoldásokat. Ilyen lehet a mikrogazdálkodói beszámoló is.
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest, az euróval szemben enyhén erősödött, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült a forint.
Elképesztő veszteségeket és emberi életeket követelt 17 éve a Katrina hurrikán, amely után ráadásul egy árvíz is pusztított, így az egyik legpusztítóbb meteorológiai jelenségként tartják számon a mai napig az Egyesült Államok történelmében. Több mint 1800 ember vesztette életét, New Orleans területének 80%-át víz lepte el.
Kedden is sok lesz a napsütés, emellett pedig mindenhol 26 fok felett alakul a csúcshőmérséklet. Az északira fordult széllel viszont a hét következő napjaiban lassan-lassan megindul a hűvösebb levegő áramlása hazánk térségébe.
Magyarország területére 2022. augusztus 29-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6536 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 10870 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Kedden is sok lesz a napsütés, s mindenhol 26 fok felett alakul a csúcshőmérséklet. Az északira fordult széllel viszont a hét következő napjaiban lassan-lassan megindul a hűvösebb levegő beáramlása hazánk térségébe.
Boris Herrmann augusztus 26-án bejelentette, hogy a 2023-as The Ocean Race-re és a 2024-es Vendée Globe-ra készülő hajójának genakkeréből műalkotást csináltak. A Sarah Morris amerikai művésszel és a hamburgi Deichtorhallen művészeti intézménnyel közösen megvalósított projekt során a 400 négyzetméteres felület kapott egészen egyedi megjelenést. Morr
A kínai vállalat a szivárgások szerint, már készíti a következő évi okostelefonjait, amit egy jelentés be is bizonyít. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről az információról. A Xiaomi az idei évnek nagy tervekkel látott neki, de az eladási adatok szerint eddig nem tudták megdönteni a saját csúcsaikat, ellenben rengetek okostelefont dobtak piacra minden k
A kormány júliusban egy nap alatt végezte ki a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), így augusztus 31-ével 460 ezren esnek ki ebből az adózásból. Fontos határidő a holnapi, a régi kata szerint ugyanis eddig kell kiállítani a számlákat. Az előre számlázással ugyanakkor vigyázni kell. Összeszedtük a tennivalókat.
A negyedik évadát kezdi ősszel Magyarország népszerű podcastsorozata: D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi Beszélnünk kell! című pszichológiai témájú műsora a hallgatói platformokon bőven milliós összhallgatottságnál jár. Jön a Popfilter is Csepelyi Adrienn-nel, illetve folytatódik a Mindent bele! című sorozat. Emellett a WMN podcastkínálata tovább