A hétfői erősödés után kedd reggel is próbál tovább kapaszkodni a forint az euróval szemben, így lassan távolodik a 410-es lélektani határtól. A nap második felében elsősorban a Monetáris Tanács döntése mozgathatja az árfolyamot, a piac kiemelten figyeli a jegybank kommunikációját.
A kezdődő globális válság jelei már az IT-ban is látszanak. Legalábbis így látja Eyal Zucker, a digitális fejlesztésekre szakosodott világcég, az Exadel budapesti irodájának vezetője, aki szerint hamarosan kihívásokkal teli átalakulásokkal nézhet szembe az eddig fénysebességgel száguldó szektor.Háború, energiaválság, alapanyag- és chiphiány, inflác
„Ami gyakorlatilag két nacionalizmus helyi háborúja, könnyen válhat egy új globális háborúvá” – figyelmeztet az Institute for Peace & Diplomacy amerikai think tank kutatási igazgatója. Moeini nemrég az MCC Feszten szólalt fel, most az ukrajnai háború tanulságairól és a világrend változásairól beszél lapunknak. Interjúnk!
A Cyber Capital alapítójának megjegyzései sokaknál kiverték a biztosítékot. A Cyber Capital kriptoalap alapítója és befektetési igazgatója, Justin Bons a
A bizonytalan időjárás miatt új időpontban, augusztus 27-én megrendezett Szent István Napi tűzijáték idén is a nyár egyik csúcspontjának számított. A látványos ünnepi show egy kisgyermek álmán keresztül mesélte el a magyar történelem nagy pillanatait, melyben 40 000 ezer pirotechnikai effekt és 600 drón kápráztatta el a közönséget. Az adatok alapjá
A céget négy éve perelte be egy csoport a Cambridge Analytica-botrány miatt. A szeptemberben esedékes tárgyalási kör azonban elmarad, mert a felek peren kívül megegyeztek.
A negyvenéves, 23-szoros egyéni Grand Slam-győztes amerikai két szettben nyert az első fordulóban. Sztefanosz Cicipasz viszont meglepetésre kikapott, így egyelőre biztosan nem veszi át a világelsőséget.
Másfél éves szabadságvesztésre ítélt a varsói kerületi bíróság egy lengyel férfit, aki együtt akart működni a fehérorosz hírszerzéssel - jelentette kedden a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info).
Megjelentek a legfrissebb statisztikák a magyar nyugdíjakról, és sajnos nem sok jót lehet kiolvasni belőlük. Soha nem voltak még ennyire leszakadva az idősek, ez pedig a nyugdíj előtt álló generációk számára is vészjósló üzenetet hordoz.
A kerti programok, kirándulások a rovarcsípések időszaka. A rovarok zöme ártalmatlan, de azért sosem árt, ha felkészülünk egy-egy utazás során a ránk váró kellemetlenségekre is!
Palácsik Lilla életet adott második gyermekének, azóta már haza is mehettek a kórházból. A büszke kétszeres apuka, Visváder Tamás pedig a szülés részleteibe avatta be a rajongókat.
A Forma-1 rajongóknak egyre mélyebben a zsebükbe kell nyúlni, ha ki akarnak látogatni egy versenyre (és akkor ne is beszéljük arról, milyen jegyárak lesznek Las Vegasban). Így aztán ha kilátogatnak egy futamra, igyekeznek kihozni belőle a maximumot, legalábbis a saját szemszögükből. Bár nem biztos, hogy ezt a pálya “szétbontásával” kellene megoldan
Jerome Powell az amerikai jegybank Jackson Hole-i konferenciáján a határozott kamatemelés szükségessége mellett állt ki, de egy ugyanakkor megjelent tanulmány szerint a kamatemelés nemhogy nem elég az infláció letöréséhez, de még egyenesen rontja is a körülményeket - számol be a CNBC.
A Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola honlapja szerint az őszi szünetig szombatként is oktatnak majd. Az iskola vezetésének várakozása szerint ez jelentősen csökkenti majd az intézmény energiaköltségeit - szúrta ki a Portfolio.
Az európai uniós gáztárolási rendeletben előírtak szerint hazánknak november 1-jéig az ország ötéves átlagfogyasztása 35 százalékát kell kötelezően betárolnia. A hazai gáztárolókban már augusztus 25-én 226,7 millió köbméterrel több földgáz volt, mint az uniós előírás.