Élénken érdekli a hazai növénytermesztőket a drónok mezőgazdasági felhasználása. Ezt bizonyítja, hogy hét önként jelentkező házigazdánál folytatódik kiadónk és a hazai drónforgalmazás egyik zászlóshajója, a MyActionCam Kft. júniusban indított közös roadshow-ja.
Országos átlagban 4,4 százalékkal nőttek a lakásárak az első negyedévben. Éves összevetésben a nominális lakásár-dinamika 20,1 százalékot, míg a reál áremelkedés mértéke 11 százalékot tett ki.
Életfogytig tartó börtönt kapott annak a londoni magyar lánynak a gyilkosa, aki brutálisan megölte, majd egy kukában tolta el egy erdőig áldozatát, ahol elásta. A 64 éves román kamionos végig ragaszkodott ártatlanságához, de minden bizonyíték, köztük kamerafelvételek is ellene szóltak. A 20 éves lány 2021 májusában tűnt el az angol városban, egy hó
Kizuhant a kocsijából, és így halt meg egy 19 éves fiatal az M1-es győri lehajtójánál. Őt is egy körforgalomban érte baleset. Autója letartolt egy lámpaoszlopot, aztán felborult. A győrújbaráti fiatal a kocsi alá szorult.
Miközben egy mozijegy 2 ezerbe, egy strandbelépő 3-4 ezerbe, egy színházbelépő pedig 5-8 ezer forintba kerül, addig egy NB I-es futballmeccset már 800 forintért is meg lehet tekinteni Felcsúton.
A limbó korcsolyázás olyan sport, amelyben a görkorcsolyázó személy nagyon alacsony magasságban korcsolyázva halad át egy akadály, például egy vízszintes rúd alatt. A képre kattinva videó indul. A hétéves indiai származású Deshna Nahar ebben a számban lett a csúcstartó, amikor megdöntötte a 2015-ös világrekordot. Deshna 13,4 másodperc alatt 20 autó
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt javasol vádemelést a rendőrség a férfi ellen, aki agyonverte, majd a munkahelyén egy ló teteme alá rejtette élettársa holtestét Veresegyházon. A 49 éves férfi több mint másfél éve, egy veszekedés közben támadt az asszonyra. Eleinte tagadta a gyilkosságot, kihallgatásán több verzióval is próbált véd
Tizenéves gyerekek támadtak egy fiatal nőre minden előzmény nélkül a budapesti 3-as villamoson másfél hónapja. Este nyolc óra körül, még világosban kezdték el zaklatni és provokálni. Egyikük, egy 14 éves fiú pedig ököllel meg is ütötte. Az egészet rögzítették a villamos biztonsági kamerái, a rendőrök ez alapján találták meg a három fiatalt. Ketten
Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 1,1 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 1,6 százalékkal a svájci frank ellenében.
Szinte tökéletes kört formázó, hatalmas lyuk keletkezett rejtélyes körülmények között az Atacama sivatagban, Chilében. Egyelőre a dél-amerikai ország szakemberei sem értik, mitől jött létre a 32 méter átmérőjű, és 64 méter mély víznyelő. A közelben működő bányatársaság felfüggesztette a munkát, de szerintük a lyuk miatt senki élete nem forgott vesz
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rekordalacsony szintre apadt a Velencei-tó vize. Ezért jelentősen csökken a horgászok száma is a Magyar Országos Horgász Szövetség szerint. Gárdony önkormányzati képviselője szerint idén 70%-kal kevesebben váltották ki az engedélyt a tóhoz, a helyiek inkább máshova mennek pecázni. A vízügy szerint a hétvégén hullott csapadék sem segített.
Kifigyelte, majd a buszon meglopta idős áldozatát – a fedélzeti kamera felvétele alapján azonosították a tolvajt. Most emeltek vádat a nő ellen, aki az ügyészség szerint tavaly nyáron lopott meg egy nehezen mozgó idős asszonyt. 93 ezer forintot zsákmányolt, úgy, hogy a buszon egyszerűen kivette az áldozat táskájából a pénztárcát.
Torino – Semmiképpen sem szeretne lemaradni a november végén induló katari világbajnokságról, ezért nem műtteti meg sérült térdét a Juventus francia vb-győztes futballsztárja, Paul Pogba.
A 2015-ös termelési volumen adatokat 57 százalékkal haladja meg jelenleg az építőipar, és a friss adatok alapján a közeljövő is bíztatóan alakul. A cégalapítási arány is 25 százalékkal a COVID előtti szint felett van, de kérdéses, meddig tart ki a lendület.
A fitneszguru szerint nem kellett volna újra feltölteni azokat a képeket, amiket ő és a családja osztott meg saját magukról, a blogger szerint viszont Norbi „marketizálja” saját lánya testét. Tibi atya perköltséget gyűjt azoknak a kommentelőknek, akiket szerinte Norbi elhallgattatna.
Nem egyértelműek a feltöltőkártyás villanyórák használóira vonatkozó rezsiszabályok és ezért a fogyasztók eltérő áron kapják az áramot – ezt mondta híradónknak Újpest momentumos polgármestere lakossági panaszokra hivatkozva. Déri Tibor ezért Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez fordult, teljes kompenzációt kérve azoknak, akiket hátrá
Drasztikus eltérések lehetnek az azonos méretű és elhelyezkedésű ingatlanok árai között annak függvényében, hogy milyen az energetikai besorolásuk. Jelenleg a korszerű, alacsony rezsijű ingatlanok iránt a legnagyobb a kereslet. A nagy és elavult fűtési technológiát használó házakból viszont túlkínálat lehet. A szakértő szerint az új rezsiszabályok
Kína nagyszabású hadgyakorlatba kezd a Tajvan körüli vizeken, amellyel gyakorlatilag tengeri és légi blokád alá vonja a szigetet. A háborús feszültséget az amerikai képviselőház elnökének látogatása váltotta ki a Peking által szakadár tartománynak tekintett, de független országban. A helyzetet súlyosbítja, hogy négy amerikai hadihajó is a sziget kö
Átlagosan 5 és 20 ezer forint közötti áremelést terveznek a könyvelők a katás adónemből átalányadózásra áttérő ügyfelek esetében – erről a Billingo online számlázó cég készített felmérést, amit a Forbes közölt elsőként. A Magyar Könyvelők Országos Egyesületénél azt mondják, előbb vagy utóbb minden könyvelő kénytelen lesz emelni a növekvő terhek és
Bedminster – Ez már több mint egy politikusi megbeszélés, egy hivatalos találkozó. Donald Trump korábbi amerikai elnök a birtokán, a Trump National Bedminster exkluzív golfklubban, a család kastélyában fogadta Orbán Viktort. A klub csaknem 600 hektáros területen terül el, alig egy hete Trump itt temette el első feleségét, Ivanát, s korábban beszélt
Júliusban az előző hónaphoz hasonlóan ismét 11 ezer alatt maradt a behozott használt személyautók száma. A Datahouse adatai szerint a használtimport volumene 10 807 volt, ami 6,7 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 11 588 darabhoz képest.
Fontos ülést tartott az OPEC+, a szervezet úgy döntött, hogy napi 100 000 hordóval emeli olajkitermelését. Szakértők szerint a kitermelés emelésének a mértéke értelmezhetetlenül kicsi, viszont azt jól mutatja, hogy a kartell komolyan igyekszik befolyásolni az olajárakat.
Betörők, csínytevő gyerekek, vagy egy szellem? - Sok minden az ember eszébe jut, ha arra ébred, valaki csenget, vagy kopog az ajtaján. Erre azonban senki nem számít.
Valtteri Bottas a Magyar Nagydíjat követően hazautazott Finnországba a nyáriszünetre, és vele tartott kerékpárversenyző barátnője, Tiffany Cromwell is. Azt már többször láthattuk, hogy Valtteri szokott Tiffanyval tekerni, most azonban az ausztrál kóstolt bele párja munkájába. A páros a finnországi Alastaro pályára utazott, ahol a Rajamäki Racing ne