2022. augusztus 3. szerda

aug. 3
12:06
Scholz: Nincs már akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási kötelezettségeit (Mandiner)
Befejeződött az Északi Áramlat-1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása.
aug. 3
12:06
Kenderbeton körök egy egészségesebb bolygóért (Magyar Nemzet)
A kenderbeton jurták megépítése segíthetne a világ gyógyulásában.
aug. 3
12:06
Nem volt bekötve, kirepült az autóból és szörnyethalt (Autószektor)
- Nem győzzük elégszer felhívni az emberek figyelmét, hogy a biztonsági öv használata mennyire fontos. Sokan nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, pedig egy esetleges baleset bekövetkeztekor az öv a legtöbb esetben életet ment. Mindössze alig egy másodperces mozdulat, a biztonságért… írják a Budapesti Autósok a bpiautosok.hu portálon. A videót
aug. 3
12:06
Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza (Racing)
Mondhatnánk, hogy Alessandro Zanardi rendkívül balszerencsés, de ez már nem elég kifejező szó… Miután 2001-ben egy baleset következtében elveszítette mindkét lábát, 2020-ban súlyos balesetet szenvedett kézihajtású kerékpárjával, most pedig ismét veszélybe került az élete. Az egykori Forma-1-es versenyző észak-olaszországi Noventa Padovanában találh
aug. 3
12:06
Emberre támadt egy medve Patakfalva határában (rtl.hu)
Az áldozat a fején, a mellkasán és a karján sérült meg.
aug. 3
12:09
A majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegzi a feketéket (Menedzsment Fórum)
A tudósok diszkriminatívnak és megbélyegzőnek tartják a majomhimlő elnevezést, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hiába jelentette be közel két hónapja, hogy megváltoztatja a vírus nevét, úgy tűnik, ez még várat magára.
aug. 3
12:12
Alee elárulta, hogyan kell bánni a pénzzel: nem spórolni kell, hanem sokat keresni (Blikk)
Alee volt Lakatos Levente 'Levente klubja' című műsorának legutóbbi vendége. A fiatal rapper elmesélte, hogy miután megnyerte az X-Faktort, durván szórta a pénzt, és még ma is előfordul, hogy nehezen fogja vissza magát, ha költekezésről van szó. Volt, hogy egy este félmillió forint ment el csupán arra, hogy gokartozott.
aug. 3
12:12
Meghosszabbította a mérőállás bediktálásának határidejét az MVM (ProfitLine)
Minden érintett ügyfelének lehetőséget biztosít a mérőállás bediktálására az augusztus 1-jei árváltozás miatt az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., ezért a bediktálás határidejét augusztus 15-ig meghosszabbítja - tette közzé a vállalat kedden a honlapján.
aug. 3
12:12
Tovább erősödik a forint, megint 395 környékén az euró (Portfolio)
A tegnapi erősödés után ma reggel is kis erősödést látunk, de késő délutánra 400-ig gyengült vissza a magyar fizetőeszköz. Csütörtökön viszont ismét jól teljesít a forint, a jegyzés 396 alá került.
aug. 3
12:12
Érkeznek a legerősebb Teslák Magyarországra: mutatjuk a hivatalos hazai árlistát (Pénzcentrum)
Magyarországra is megérkeznek a Tesla csúcsmodelljei: a Model S Plaid és a Model X Plaid árcédulája igen vaskos, ha valaki most rendelné meg, annak legalább 60 millió forint körüli összeget kell kicsengetnie, de ez akár 70-ig is felmehet az extrákkal. Az első átadások december és február között lehetnek hazánkban.
aug. 3
12:12
Sokkoló gyilkosság Pest megyében, lótetem alatt találták meg a nőt (Metropol)
A nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát.
aug. 3
12:12
A "Sachel" a legvagányabb őszköszöntő frizura: rajonganak érte a stílusos nők már most (Femcafe)
Megmutatjuk a legvagányabb hajtrendet, amit akár már nyáron is bevethetsz, de idén ősszel biztosan nem lőhetsz mellé vele.
aug. 3
12:12
Nagyüzemben megy az embercsempészet Ukrajnában (vg.hu)
.
aug. 3
12:12
„Az, hogy lehallgatnak, természetes volt, együtt kellett vele élni” – Galavits M. Geraldine megváltós nővér életútja (Képmás)
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja, röviden megváltós nővérek otthona a római Francesco Tamagno utcában található. Építésének különleges története van: falait akkoriban emelték, amikor Magyarországon nemhogy nem támogatták a katolikus egyházat, a kereszténységet, hanem egyenesen ellehetetlenítették. A Villa Mater Redemptoris mégis
aug. 3
12:12
Erre készül Kammerer Zoltán, képtelen kihívás nélkül élni (BorsOnline)
Miközben a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán készül az ebben a hónapban rendezendő magyar bajnokságra, természetesen szurkol a magyar válogatottnak.
aug. 3
12:12
8+1 tipp, hogy kevesebbet költs a boltban: így spórolj a mindennapokban! (Life)
Nehéz időszakot élünk, hiszen az infláció miatt napról-napra többe kerül minden. Aki rendszeresen jár boltba, láthatja, hogy pár nap alatt több száz forinttal nőnek az egyes termékek árai, és bármennyire is szeretnénk, ez ellen nem tudunk tenni semmit. Eddig sem volt egyszerű spórolni, most pedig még nehezebb, de egy kis tudatossággal és néhány trü
aug. 3
12:12
Gyorsul a Föld forgása – rekord rövid napot rögzítettek júniusban (Hamu és Gyémánt)
Június 29-én mérték a valaha volt legrövidebb napot, amely 1,59 ezredmásodperccel rövidebb volt, mint 86 400 másodperc, azaz pontosan 24 óra.
aug. 3
12:12
„Várunk haza” – Curtis üzent a börtönben ülő testvérének (rtl.hu)
A rapper testvérét, Lajost előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség.
aug. 3
12:14
Gyülekeznek a gólyák: lassan elindulnak Afrikába (Life)
Elkezdődött a fehér gólyák gyülekezése. A megfigyelések szerint a fiatal gólyák augusztus 20-30. között indulnak melegebb tájakra, az öregek viszont csak szeptember elején.
aug. 3
12:18
Nyugvópontra kerülhet a mesés Prince-vagyont övező örökösödési harc (Infostart)
Volt min veszekedni, 156 millió dollárnyi hagyatékról van szó.
aug. 3
12:18
Óvatosan a Balatonon, a szakértő szerint nagyon nehezen lehet majd tankolni a következő hetekben (Portfolio)
Beköszöntött az augusztus, ami szabadságolások szempontjából az egyik legintenzívebb hónap, így sokan vehetik célba a Balatont. A tankolást azonban érdemes lehet megtervezni, hiszen Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője arról számolt be az RTL-nek, hogy a megnövekedett kereslet és az üzemanyaghiány miatt szinte biztosan nehezen fogunk tudni
aug. 3
12:18
Orbán Viktor: Trump elnök urat jól ismerjük, tiszteli és becsüli a magyarokat (hirado.hu)
A kormányfő fontos szövetségesének nevezte a korábbi amerikai elnököt, akivel egyebek mellett egyetértettek abban is, hogy fel kell lépni az illegális migráció ellen, és ki kell tartani az alacsony adók politikája mellett.
aug. 3
12:18
Megérkezett Törökországba az első gabonát szállító ukrán teherhajó (ATV)
A Razoni nevű hajó augusztus 1-jén hagyta el Odessza kikötőjét a háború kezdete óta elsőként.
aug. 3
12:18
Pikáns hálószobatitkok: ismert férfiszínészek is Marlon Brando szeretői voltak (Femcafe)
Marlon Brando meglehetősen szabados szexuális életet élt: nemcsak nőket, hanem férfiakat is az ágyába csábított, akik közül sokan pont olyan ismertek voltak, mint ő.
aug. 3
12:18
Újabb meghatározó Mercedes-embert halászott el a Red Bull (m4sport.hu)
Azok után, hogy tavaly tucatjával csábította át a szakembereket a Red Bull a Mercedestől, most egy újabb nagy halat fogtak ki a csillagosok „medencéjéből”
aug. 3
12:18
Még mindig megy a turbinavita Scholz és a Gazprom között (vg.hu)
A német kancellár szerint csak akarat kérdése az orosz fél részéről, hogy mikor térhet vissza az országba az Északi Áramlat 1 gázvezetékhez szükséges turbina, azonban pontosan senki nem tudja, hogy mi a helyzet.
aug. 3
12:18
54 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy év alatt (Agrofórum)
Az áprilisi 381 897 forintról májusra jó 6 ezer forinttal, 388 059 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.
aug. 3
12:18
Nomos Ahoi Atlantic minden alkalomra (Kronometer)
Mindig is a német óragyártás sajátos megközelítéséről volt híres a Nomos. Az Ahoi széria jó példa erre. Bálteremtől a romkocsmáig mindenhol megállja helyét. Ez a minimalista stílus erőssége. Megjelent az…
aug. 3
12:18
Nem kapufa volt, hanem Dibusz védett hatalmasat! (Magyar Nemzet)
A csapatkapitány szerint az Ftc a Qarabag elleni párharc esélye, de persze nem becsüli le az azeri riválist.
aug. 3
12:18
Baj van Európa egyik legnagyobb atomerőművében (Mandiner)
Jelentett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
aug. 3
12:18
Lakatos Márk páros lábbal rongyolt bele Orbánba: Tiktokon üzent a miniszterelnöknek (Nyugati Fény)
A stylist videóban üzent Orbán Viktornak.
aug. 3
12:18
Együk szépre magunkat: ételek, hogy üde és ragyogó bőrünk legyen (egy.hu)
Szépségünket nemcsak a különféle kencék és kozmetikumok segítségével tudjuk megvédeni. Fontos, hogy mit eszünk, az étrendünk ugyanis meglátszik az arcunkon (is). Antioxidánsokra és vitaminokra van szüksége a bőrünknek: összeszedtük, mely ételeket érdemes fogyasztani!
aug. 3
12:18
Egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak Mórahalmon (rtl.hu)
Nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
aug. 3
12:24
Vadak tarolják le a megmaradt termést – szántóföldi növényvédelmi előrejelzés (Agroinform)
A kukorica továbbra is az életéért küzd, és a napraforgót is erősen megviselte a szélsőségesen száraz és meleg időjárás. Az Agroinform.hu 2022. évi 31. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
aug. 3
12:24
„Nem kapcsolhatod ki a halált” – leállhatnak a hamvasztások Németországban (hirado.hu)
A küszöbön álló energiaválság a temetkezéseket sem hagyja érintetlenül Németországban. Az ottani temetkezési vállalkozók arra figyelmeztetnek, hogy gázhiány esetén a téli időszakban akár le is állhatnak a hamvasztások az országban.
aug. 3
12:24
A fekete párduc ismét felbukkant, ezúttal Pest megyében kóborol – az egykori gazdája már igazán befoghatná (Promotions)
Szakemberek szerint biztosan egy illegálisan tartott, megszökött ragadozóról van szó.
aug. 3
12:24
Külföldi nyaralásra Bodri is csak útlevéllel mehet (Magyar Mezőgazdaság)
Sokan szeretnék házi kedvencüket magukkal vinni a külföldi nyaralásra. A kötelező kisállat útlevél mellett a kisállat utaztatásának az Európai Unióban egységes szabályai vannak, a különböző országok pedig speciális feltételeket is előírhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal keddi tájékoztatójában.
aug. 3
12:24
Vérfagyasztó videón, ahogy belegabalyodik siklóernyőjébe egy férfi, és zuhanni kezd (rtl.hu)
Ejtőernyőjét csak a legutolsó pillanatban tudta kinyitni.
aug. 3
12:30
A rajongóit is sokkolta: Tóth Gabi megmutatta a valódi arcát (ATV)
A smink és filter nélküli képek mindig nagy érdeklődésre tartanak számot, az egyik legsikeresebb hazai hírességünk most saját maga is beállt a sorba. Íme Tóth Gabi valósága.
aug. 3
12:30
Zoltán Erika: Nagyon megráncigált a klimax (Ripost)
A műtéten is elgondolkozott, de végül talált megoldást a problémáira.
aug. 3
12:30
Itt a trendforduló a használtautó-piacon? (autopro)
A nyáron visszaesett a használt autók behozatala.
aug. 3
12:30
A Napoli elnöke mostantól csak úgy igazol afrikai játékost, ha írásba adja, nem megy az Afrika-kupára (m4sport.hu)
Aurelio De Laurentiis nem nézi jó szemmel, hogy rendszeresen nélkülöznie kell kulcsembereit januárban, így radikális lépést helyezett kilátásba az afrikai játékosok átigazolása kapcsán.
aug. 3
12:30
Emelkedik a koronavírusos betegek száma hazánkban, 1593 embert ápolnak kórházban (Life)
Az elmúlt heti összesített adatokat közölték a koronavirus.gov.hu oldalon. A beoltottak száma 6 413 971 fő, közülük 6 200 631 fő a második, 3 889 453 fő a harmadik, 320 083 fő már a negyedik oltását is felvette. Az elmúlt héten összesen 21 840 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 987 321 főre nőtt a beazonosított fertőzö
aug. 3
12:30
Lezárult a nyomozás egy lótetem alól kiásott nő megölése ügyében (Demokrata)
A nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát.
aug. 3
12:30
Retró érzés a strandon (Magyar Nemzet)
A nyári árverés kihagyhatatlan társasági esemény lett a Balaton-parti városban.
aug. 3
12:30
Érezhetően fékeződött a használtautó-import a nyári hónapokban (Üzletem)
2022 júliusában az előző hónaphoz hasonlóan ismét 11 ezer alatt maradt a Magyarországra behozott használt személyautók száma.
aug. 3
12:30
Van ahol már fél áron adják a Tesla önvezetést (Villanyautósok)
Az ajánlat még további két elemet tartalmaz.
aug. 3
12:33
Joga van-e a nőknek az abortuszhoz? (Piac és Profit)
Miközben a világ az ukrajnai háborúval van elfoglalva, az amerikai közvéleményt inkább a nők abortuszjoga foglalkoztatja. A kansasi polgárok tegnap úgy döntöttek, hogy a nőket megilleti a terhességmegszakítás joga, akár tetszik valakiknek, akár nem.
aug. 3
12:36
Steiner Attila: Több tízezer család rezsiköltségeinek további csökkentését segíti a napelemes pályázat (hirado.hu)
Sorra születnek meg a támogatói döntések a lakossági napelemes pályázat első ütemében beérkezett rekordmennyiségű kérelmekről.
aug. 3
12:36
Lezárult a nyomozás egy lótetem alól kiásott nő megölése ügyében (Demokrata)
A nyomozók szerint a gyanúsított 2020-ban halálra rugdosta, majd egy gödörben elásta élettársát.

Keresés