Júniusban Misál el-Ahmad al-Dzsábir Ál Szabáh trónörökös azt mondta, hogy az előrehozott választásokat „a következő hónapokban tartják”. Mint mondta, a belpolitikai helyzetet „nézeteltérések és önös érdekek” teszik feszültté.
Ezúttal nem volt nagy jelentősége, ám ismét volt némi fejetlenség a Ferrarinál a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Az idén már sokszor pórul járt Charles Leclerc nem ideges.
Szenzációs sikert ért el a magyar U18-as férfi vízilabda-válogatott, amely Belgrádban 11-11-es végeredményt követően ötméteresekkel legyőzte a házigazda szerbeket, és világbajnok lett. Az ifjúsági vb-címet 2014 óta először megnyerő korosztályos csapat 13 fős keretében két ismerősen csengő családnévvel is találkozhatunk. Nem véletlenül, hiszen Szécs
Újabb elmélet látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki lesz jövőre Esteban Ocon csapattársa az Alpine-nál. Eredetileg maradt volna az Ocon-Fernando Alonso páros, azonban, miután Sebastian Vettel bejelentette, hogy év végén visszavonul, elindult a lavina. Az F1-es nyári szünet legelején Alonso be is jelentette, hogy Vettel helyére igazol az Ast
Évente több mint hatezer – más források szerint ötezer - tonna használt ruha érkezik az országba, melynek nagy része vevőre talál, a végső maradék pedig szegény afrikai országokban köt ki. Hogy vészelik át itthon a kis boltok, valamint a mára a plázákba is betört nagyobb áruházak a válságot?
Mesterséges intelligencia, gépi tanulás, adatelemzés – ez mind szerepet játszik az autóipar napjainkban zajló átalakulásában. A tavaly értékesítési csúcsot elérő Porsche is szembesült az új kihívásokkal.
Lehet, hogy a bitcoin árfolyama közel 70 százalékot esett a tavalyi történelmi csúcstól, de jelen esetben egyszerű esésnél sokkal többről van szó - mondta Edith Yeung, a Race Capital egyik partnere. Véleménye szerint bizonyos értelemben az enyhe kriptopiaci tél mindenkit kiszór majd a tőzsdékről, akik tényleg csak rövid távú haszonszerzés céljából
A hírességek magánélete manapság sehol nincsen biztonságban, na de a saját esküvőjén azt gondolná az ember, hogy a hozzá legközelebb álló barátok és családtagok csak nem eresztenek ki privát videókat a sajtónak. Jennifer Lopezzel sajnos mégis ez történt.
Megrendítő fotó terjed az interneten. A képen egy fiatal testvérpár látható, ahogy egymást ölelik. Az egyikük zokog, míg a másik, az idősebbik csókolja öccse homlokát. A történet azonban végtelenül szomorú.
Révész Máriusz elmondta, hogy a legújabb, 27,4 kilométer hosszú szakasz átadásával könnyebben érik el a környéken élők is úti céljaikat, és biztonságosabban, kényelmesebben lehet megközelíteni a Balatont. Mint mondta, az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, július óta
Nem mindennapi eseményt hirdetett az Elte budapesti Füvészkertje: szeptember 2-án egy este erejéig ismét rá lehet ülni az óriás tündérrózsa levelére! Kaland- és növénykedvelő kisgyerekeknek elsőrangú program, csak ébren maradni az esti órákig. Jegyek az esemény sajátos jellegére tekintettel korlátozott számban kaphatók.
Az oltottaknál mindkét betegség előfordulásának valószínűsége jelentősen alacsonyabb a vírusfertőzést követő 31-120. napok közt, mint az oltatlanoknál.
A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után - áll a Forbes honlapján.
Összeütközött két gépkocsi az M5-ös autópálya 56-os kilométerszelvényénél, Táborfalva térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A lajosmizsei önkormányzati tűzoltók megszüntetik a forgalmi akadályt. A beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Az elmúlt néhány hétben számos alkalommal rögzítették a közútkezelő kamerái, ahogy autósok szabálytalanul megfordultak, visszatolattak vagy a forgalommal szemben haladtak
Sergio Pérez a harmadik helyre kvalifikálta magát a Belga Nagydíj időmérő edzésén, de a csapattárs Verstappen büntetése miatt végül a második helyről indulhat majd. A mexikói Carlos Sainzot nem tudta megverni, így csak mellőle rajtolhat, de így is bőven lehet esélye a győzelemre, fő ellenfele pedig éppen a spanyol lehet. Ugyanis a két élcsapat mási
Több évtizedes titokra derült fény Hollywood két ikonikus filmdívájáról. Mindenki úgy tudta, Greta Garbo és Marlene Dietrich „halálos” riválisok voltak az 1930-as években.
Négymillió dollárt - nagyságrendileg másfél milliárd forintot - kell az Infowars oldalt irányító Alex Jonesnak fizetnie egy, a Sandy Hook-lövöldözésben elhunyt gyermek szüleinek. Az álhíroldal azt állította, a lövöldözés meg sem történt, az áldozatok szülei pedig színészek voltak.