Egy-egy specifikus szakterületen való elmélyedésre kínálnak jó lehetőséget a szakirányú továbbképzések, amelyekre már diploma birtokában, jellemzően a munkaerőpiacon eltöltött néhány év után jelentkeznek a hallgatók. A képzések a gyakorlatra fókuszálnak: az oktatók jellemzően tapasztalt, gyakorló szakemberek, akik valós képet tudnak adni a piacró
A Nap és a Mars feszült fényszöge hat a csütörtöki napon, és bizony sok vitát, ellenségeskedést hozhat. Az Uránusz hatására azonban képesek vagyunk ezeket máshogy kezelni, mint ahogy szoktuk.
A Gdpr szabályozás ugyan előtérbe helyezte az adatvédelmet egész Európában, hazánkban a többség még mindig nem látja át teljesen, mekkora vagyont képviselnek az adatai. Zádor Balázs, a Recash egyik alapítója elmondta, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított Eu-irányelv (Psd2) kivételes üzleti lehetőséget jelent, hiszen lehetővé teszi, hog
Önmagában nem tesz csodát, de ezzel az egyszerű szokással beindíthatjuk a fogyást – vagy szinten tarthatjuk a súlyunkat. Egy kutatás szerint már az is elég a fogyás beindításához, ha egyszerűen felállunk a mérlegre – számol be az eredményekről a PsyBlog. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az önmérlegelés arra ösztönözi az emb
Történelmi aszályt él Európa, olvashattuk számtalanszor az elmúlt hónapokban, ahogyan azt is, hogy földrészünk folyóiból rendre bukkannak fel a vízszint kritikusan alacsony állását jelző tájelemek, éhség-kövek.
Csáky Soma áprilisban szenvedett nagyfeszültségű áramütést, amikor megpróbálta megmenteni barátját, aki egy tehervonat tetején akart szelfizni. Két hónapig lebegett élet és halál között, testének a 60 százaléka megégett.
A Washington Post szerint az orosz FSZB annyira biztos volt a győzelemben, hogy Kijevben lakásokat is előkészítettek a tisztjeiknek, az ukrán titkosszolgálat pedig egyszerűen nem hitte el, hogy totális támadás készül.
Az AMG alapításának 55. évfordulójára a 2019-es Német Nagydíj óta először ismét jelentősen változtat szezon közben autói festésén a Mercedes, és félig vörös, félig ezüstszínű dizájnnal küldi pályára a két W13-ast. Noha a 2020-as és a 2021-es szezont is teljesen feketén versenyezte végig, a Mercedestől viszonylag ritkán látunk olyat, hogy szezon köz
Magabiztos jövő évi versenyzőpárosával kapcsolatban a McLaren Forma-1-es csapata, noha nem lehet még 100 százalékosan biztos abban, hogy Oscar Piastri a csapat rendelkezésére tud állni 2023-ban.
Több száz utas órákig vesztegelt a La Manche csatorna alatt Nagy-Britannia és Franciaország között húzódó Csalagútban, miután Eurotunnel vonatuk útközben meghibásodást jelzett.
A dél-koreai vállalat hamarosan bemutathat egy új és olcsó okostelefont, aminek nagyon közel van a bemutatási dátuma, hiszen szinte mindent tudunk már róla. Mutatjuk a részleteket. Idén a Samsung az eddiginél is nagyobb portfólióval rendelkezik és szinte le tudják fedni a teljes piacot. Ennek ellenére még mindig érkeznek az új termékek, hamarosan a
A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot csütörtökön a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt (mintegy 5600 milliárd forint) fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.
2022 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Elhunyt 82 éves korában Jerry Allison rockdobos, aki gyermekkori barátjával, Buddy Hollyval együtt zenélt és írt dalokat, és akinek felesége ihlette a Peggy Sue című klasszikus számot.
Az eredmények segíthetnek a tudósoknak megmagyarázni, hogy a Copd miért érinti jobban az afroamerikaiakat. Közismert tény, hogy az alvás jelentős hatással van az életminőségre. A hét vagy több órányi jó alvás nemcsak energikusabb napot tesz lehetővé, hanem más hosszú távú előnyökkel is jár.
Folytatódik a rapper és az énekesnő csörtéje, a rapper a Story magazinnak beszélt arról, az énekesnő milyen sms-eket írt neki, és hogyan szidja a háta mögött.
Molnár Gusztáv és Fazekas Vivien végleg külön utakon folytatják. Válásukat természetesen mindketten megszenvedik, ám a kapcsolatuk vége egy mindössze hatéves kisfiút is megvisel, Vivien előző házasságából származó gyermekét, Mátét.
A Toyota egyedülálló, a hagyományos partneri kapcsolatokon túlmutató, értékalapú együttműködésre lépett hazánk egyik legnagyobb presztízsű borászatával, az idén 20 éves fennállását ünneplő St. Andreaval. „A hagyományokból kiindulva és a kor minőségi elvárásai mellett szeretnénk termőhelyeink egyediségét kifejező borokat megtermelni. A borminőség
Ha szeretne egész évben zöldségeket termeszteni, de nem tudja, hogy fogjon hozzá, van egy jó hírünk: a melegházas növénytermesztést egyenesen Önnek találták ki. Tudta, hogy már egy egész kis melegházban is számtalan zöldségfélét termeszthet? A melegházak ráadásul védőpajzsként szolgálnak a természet és a termesztett növények között, így lehetővé te
„Mindennap edzek a gyerekkel, felveszem videóra, és küldöm a legjobb kluboknak. Már több külföldi ajánlatunk van. Játék az nincs – az edzés a játék. Nekünk ugyanis céljaink vannak” – szélsőséges és kevésbé szélsőséges szülői élmények a gyerekek sportolása kapcsán, edzői tapasztalatok és javaslatok arra vonatkozóan, hogy hogyan kell viselkedni szülő
Az Android 13-on alapuló vadonatúj ColorOS 13 lényegre törő és kényelmes Aquamorf dizájnt, intelligens többeszközös csatlakoztatást és általános teljesítményjavításokat kínál. Az OPPO hivatalosan is kiadta Android-alapú operációs rendszere, a ColorOS 13 globális verzióját nemzetközi felhasználói számára. Az ColorOS verzió Android 13-on alapul, és a
Lefátyolozott arc, férfiuralom, szótlanság – Európában sokaknak ilyesmik ugranak be, ha Szaúd-Arábiában élő nőkről hallanak. Ha kiköltöző magyarokról beszélünk, talán még zordabb a kép. A valóság azonban természetesen nem (feltétlen) ilyen sötét: sok kedves, modern, a változásoknak örülni tudó nő és férfi él kint – legyen arab vagy külföldi, mindeg
Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az 1000 forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.
Jaksity Kata kislányánál újból megjelentek a Lyme-kór tünetei, pedig néhány évvel ezelőtt azt hitték, sikeres volt a betegség ellen folytatott hosszadalmas küzdelmük.